Imigyen is szól - Kiss Endre: Friedrich Nietzsche e világi filozófiája - életreform és kriticizmus között (könyv)

  • Bugyinszki György
  • 2006. március 30.

Zene

Filozófiai monográfiát írni komoly vállalkozás. Három jelentősebb iskola létezik.
A keletkezéstörténeti rekonstrukció a legszárazabb megoldás - elsősorban életrajzi adatokra összpontosít, sokkal inkább filológiai, semmint filozófiai természetű munka. Aztán ott a tematikus olvasónapló műfaja. Itt a tárgyalt ikon életműve legtöbbször csupán ürügy a monográfus intellektuális kibontakozásához - és ez még a jobbik eset. A sikerületlenebb darabok gyakran megragadnak a leckefelmondás szintjén, a tárgyalt szerző közhelyes interpretációinak gyűjteményei csupán. Vannak továbbá fogadtatástörténeti, a jelen perspektívájából vizsgálódó, nemritkán ideológiailag erősen terhelt írásművek. (Persze a szöveghű tolmácsolás ambíciója mindhárom esetben merő idolum: az egyik a kontextualizáció, a másik a szelektálás és a szubjektív nézőpont, a harmadik pedig a versengő olvasatok bemutatása révén ad hangsúlyokat.) A feladat még nehezebb, ha a kiszemelt gondolkodó másodlagos irodalma könyvtárnyi, s ráadásul még afféle lopakodó reneszánsza is van.

Kiss Endre nagy fába

vágta tehát a fejszéjét, ahogy mondani szokás.

Hogy a műfaj adta csapdákat kikerülje, a három említett hozzáállást szellemesen egy könyvben egyesítette (ezért az első látásra rémisztő terjedelem). A történeti rész után szisztematikus fejezetek következnek, végül pedig a Nietzsche-recepciók sűrűjében próbál rendet vágni. A három fejezet természetesen szerves egységet alkot: az első a kor bölcseleti klímájának bemutatása révén megteremti a kontextust, a második ennek szellemében keres autentikus leírásokat, a harmadik pedig mindezek alapján tesz különbséget adekvát és védhetetlen értelmezések között. Példaértékű módszer, legalábbis papíron. Csakhogy jelen vállalkozásnak van egy sajátos buktatója; Nietzsche legeredetibb gondolatait metaforikusan maszatolt nyelvezetben és szikár, kifejtetlen, de erőteljes aforizmákban tálalta. Érvelés helyett láttat, szíven üt - legtöbbször nyersen, dühösen, felelősségteljes nemtörődömséggel. Így a higgadt rendszerezés ambíciója némiképp kilátástalan, kisebb-nagyobb "intellektuális csalások" elkerülhetetlenek. Kiss tehát már a tárgyalásmód megválasztásával is orientál; az ő Nietzschéje felette racionális, kinek koherens nézetei vannak a tudomány, a politika, az etika, az esztétika és a szerelem tárgykörében, s akit jelentős botorság volna a felforgató posztmodern jeles előfutáraként tárgyalni. (Szerzőnk egyébiránt azzal, hogy Nietzschét a rendszeres filozófiát művelők sorába illeszti, ironikus módon maga is egyfajta, a mainstreamet tagadó posztmodern pozícióba kerül - hogy észrevételünket a végletekig fokozzuk.)

Abban viszont már könnyű szívvel egyetérthetünk Kiss-sel, hogy még e sokirányú életmű sem képes verifikálni valamennyi virulens olvasatát. Ennek eklatáns példája a protofasiszta Nietzsche képe, melyet Kiss magabiztosan zúz ripityára könyve vége táján. Hazai viszonylatban kétségtelenül hiánypótló, ahogyan a honi bölcsészek generációinak (hamis) tudatát formáló Lukács-féle torzóval leszámol, bár nemzetközi porondon már valóságos bölcseleti formagyakorlatnak számít az ilyen "szellemi koncepciós perek" feltárása. Konklúziója viszont az ujjgyakorlat-íz ellenére is megáll: az Übermensch fogalma nem kezelhető a "hazug faji öntömjénezés" segédelméleteként. Ettől azonban még korántsem problémamentes a "liberális demokrata" Nietzsche Kiss által felskiccelt figurája. Léteznek ugyan ilyesfajta értelmezést alátámasztó szöveghelyek, csak éppen alig lehet rájuk találni az emberről, kivált a csoportba verődött emberről "mint műfajról" mély megvetéssel szóló sorok rengetegében. Lehet-e valaki klasszikus értelemben vett humanista, miközben alapélménye az embergyűlölet és mindenfajta nyájmorál lenézése? Kiss válasza túlontúl kerekre csiszolt, bár mentségére szolgáljon, hogy az efféle aporiákra Nietzschének sincs megnyugtató válasza. Ugyanez áll az életreform-javaslatokként értelmezett nietzschei tézisekre is. Hősünk metafizika-ellenességével és sajátos individualizmusával harmonizálnak ugyan, de vajon állítható-e általános érvényű az egyénközpontúságról, avagy lehet-e elmélete a gyakorlatiságnak? A felforgató hevület vajon nem esik-e később szükségképp más felforgatók áldozatául, miután kiengedte a szellemet a palackból? Alapulhat-e ellen-metafizika egy őselv tételezésén? A komplementer morálok teoretikusa vajon szemlélhető-e koherens módon újfajta erkölcscsőszként? E dilemmák mélységei hiányoznak leginkább e könyvből nekem.

Visszajutottunk tehát ugyanoda, ahonnét kezdtük; a perspektívaváltogatás markáns elkötelezettjének gondolatait monografikus teljességigénnyel képtelenség summázni úgy, hogy hűek maradjunk a mester "kalapácsos" habitusához. S még abban sem lehetünk biztosak, hogy a hanyag posztmodern Nietzsche-értelmezéssel szemben felkínált, történeti kontextusba helyezett, szisztematizáló Nietzsche-képet megkülönbözteti-e bármi attól a naiv, reflektálatlan nekiveselkedéstől, amelyet a filozófus egész életében harcosan ostorozott. A fenti egyenleteknek vélhetően sosem lesz kielégítő megoldásuk, Kiss Endre remek munkájának köszönhetően azonban legalább néhány alapvető változó meghatározásával előrébb vagyunk. Könyve kézenfekvő és merész egyszerre - e feszültség teszi mindvégig élvezetessé olvasását. Az életművel való küzdelem esetlegességei láttán azonban majdhogynem többet értünk meg Nietzsche gondolkodásmódjából (fellengzősebben: világunkból, önmagunkból), mint a védelmezett olvasatokból.

Tessék hát Nietzschét olvasni, majd Heideggert, aztán jöhet e kötet is - de végül újra Nietzschét kell. Hogy immáron másként ne értsük őt pontosan, miközben jórészt tudjuk, miről is akart beszélni.

Gondolat Kiadó, 2005, 436 oldal, 4290 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.