WAGNER: DAS RHEINGOLD A Nibelung gyûrûje Harry Kupfer rendezte bayreuthi sorozatát a szakirodalom Csernobil-Ringnek nevezi. Az "elõeste", A Rajna kincse egy katasztrófa utáni kráter szélén kezdõdik, amely körül Wotan fõisten és szûkebb családja az egykori amerikai pionírok elánjával indul a semmibe, új világot építeni. A túlélõk egy másik, nibelungoknak nevezett szkafanderes csoportja föld alatti erõmûben munkálja meg a Rajna aranyát a világuralomra készülõ Alberich terrorista vezetésével. A dolgok, mint tudjuk, másképp alakulnak, de ez csak az elsõ operai este a négy közül, amely úgy végzõdik, hogy az istenek - Kupfernél történetesen lézerliften - fölemelkednek diadalmas új otthonukba, a Walhallába. Kupfer sokat ügyködik a lézerrel, a Rajna mélye például zölden kavargó, süppedékeny alagút - a Festspielhaus jelentékeny technikája kifogástalanul mûködik az 1991-es felvételen. Csalódással tölt el viszont, hogy a hangzás tompább a megszokottnál, a zenekar érzéki színei elvesznek. Daniel Barenboim nem tûnik varázslónak ezen az estén, csak jó (kar)mesternek. Az énekes garnitúra a helynek megfelelõen kiváló, elsõsorban a robusztus Günter von Kannen (Alberich) és a kezét cinikusan zsebre vágva nyegléskedõ Graham Clark (Loge). John Tomlinson fiatal, energikus és kalapos Wotanján látszik, hogy - énekesként, nem istenként - nemsoká-ra verhetetlen lesz. Az óriások - Matthias Hölle és Philip Kang - két, hatalmasra növesztett Madárfejû Lajcsika. Mese, mítosz és katasztrófa - egy wagneri sci-fi.
- káté -
Warner Music Vision
**** és fél
Bánki Éva: Aranyhímzés. Egy Gellért-legenda. Bánki Éva tudós nõ. A sikeresnek mondható Esõváros után második regényén is átsüt az az imponáló erudíció, amely egy történelmi témát feldolgozó medievista-filológustól nem is annyira meglepõ. Ha az elsõ regénye, ahogy mondani szokták, berobbant a magyar irodalomba, úgy a második igencsak halkan került a könyvesboltok polcaira. Persze a kisregény mint forma, a legnagyobb jóindulattal sem vádolható azzal, hogy beszakít bármilyen irodalmi asztalt.
Az Aranyhímzés fõhõse Anasztáz, Csanád megye püspöke, aki a regényben végig pogány nevén, Sebeként szólíttatik, és ennek a tény-nek nyilvánvalóan jelentõsége van, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Sebe Gellért püspök legkedvesebb tanítványa, I. László idején Gellért szülõvárosába, Velencébe érkezik, hogy elõkészítse kanonizációját. A nyomozás során a politikai machinációk eredményeként zavarba ejtõen sok Gellért kerül elõ a múltból.
"Anasztáz is vagyok, és Sebe is, és több világhoz tartozom, mint amit az Úr megenged" - mondja a fõhõs. Vagyis nemcsak elõdjének kilétét, hanem saját identitását is megpróbálja feltárni Sebe, aki felismeri a szálak felfejthetetlenségének paradoxonát, az egyetlen történet elmesélhetetlenségét, de a narrátor - ahogy kritikájában (www.litera.hu) Bedecs László megfogalmazta - "errõl nem vesz tudomást: a szöveg nem jelez kétségeket, a lineáris történetmesélésben nincsenek törések." Emellett zavaró a helyenként felülstilizált, didaktikus szöveg: "olyan erõs itt a pára, mintha a falak álmodnának helyetted", vagy "olyan sovány, mint akit a becsvágy, a szorongás egy kislány alakjába zárt". Ezek az öncélú hasonlatok és a narráció fent jelzett önellentmondása lerontja a regény hitelét, így meg kell elégednünk a szerzõ elsõ regényével, de türelmetlenül várjuk a harmadikat.
Pallag Zoltán
Magvetõ, 2005, 184 oldal, 2290 Ft
***
Mozart: Figaro házassága A jubiláns zeneköltõnek idén még nyilván bõséggel kijut a venerációból, ám honi ünnepeltetésének alighanem legleleményesebb aktusa a Mozart-maraton volt. A hosszú távú operajátszás versenynapján a három, Da Pontéval közösen jegyzett dalmûvet (Figaro, Cosi fan tutte, Don Giovanni) hallgathatta meg a közönség, melyek közül mi az "Egy bolond nap" alcímet viselõ tünemény matiné-elõadását vettük mustra alá. Amint várható volt, Kovalik Balázs rendezése ezúttal is bõvelkedett a sziporkákban, melyek kiötléséhez operaéletünk szolid fenegyereke vélhetõleg a szakirodalmat ("Csoportos játékok az általános iskolák alsó tagozatosai számára", illetve "Korszerû edzésmódszerek az élsportban") is igénybe vette. Az egységesen kanárisárgába öltöztetett énekes színészek zokszó nélkül, mi több, lelkesen kivették a részüket a székfoglalózásból, a törpejárásba is remekül belejöttek, s korántsem mellékesen Mozart operáját is leadták, méghozzá üdén, imponáló játékkészségrõl bizonyságot téve. A bohókás és egyúttal hipererotikus elõadás legjobbjainak a basáskodó Kálmán Pétert (Gróf) és a vehemens Cseh Antalt (Figaro) találtuk, de a többiek ugyancsak kiérdemelték dicséretünket teljesítményükkel. Kovalik Balázs egy-egy dévaj, s helyenként tagadhatatlanul a diákhumort idézõ ötletével megdicsõítette még a legkisebb szerepek gazdáit is, viszont a Figaro lírai vonulatát (például a Grófné két áriáját) mintha kifelejtette volna a számításból. A lírai pillanatok ilyesformán megrendezetlenek maradtak, vagy éppen elsikkadtak valamely rendezõi szellemesség árnyékában. Ez pedig annál is inkább sajnálni való, hiszen az ügybuzgó énekesek meg a kvalitásos Oberfrank Péter által igazított MÁV Zenekar odaadó együttmûködésére ebben is bizton számíthatott volna.
László Ferenc
Millenáris Teátrum, március 26.
****
Angyalok Amerikában A vírus vonalán utazunk, a New York-i helyi járattal. A mázlista hetvenes évek még kitermelhették a maguk negédes nosztalgiamozijait, a nyolcvanasoknak azonban egyelõre nincs ilyen szerencséjük. Amerikában és melegszemmel legalábbis semmi jót nem ígér a közeledõ millennium, Tony Kushner kétrészes színdarabja és a belõle készült minisorozat ugyanis Reagan elnöksége idején, az AIDS-korszak kezdetén játszódik. A leltár kész, a szembesítés nagyszabású: egymás hallucinációiban vendégeskedõ szereplõk, túlvilági helyszínek, szerephalmozó sztárok színesítik az elsõk közt megbetegedõk és környezetük szenvedéstörténetét. A névtelenek közül egy republikánus mormonét, egy neurotikus zsidóét és egy történelmi nevet viselõ amerikai család sarjáét, a nevesítettek közül pedig Roy Cohnét, aki McCarthy szolgálatából váltott az ügyvédi praxisra, és aki Ethel Rosenberg halálos ítéletének kieszközlésével írta be magát a történelemkönyvekbe. Opera, királydráma és musical, pátosz és gyilkos irónia, bûn és bûnhõdés keveredik Kushner amerikai módra gigantikus nagyszínpadán, melynek befogadóképessége a halandóktól az angyalokig, a bevándorlóktól a született amerikaiakig, a pokoltól a mennyországig terjed. Utóbbiak - mármint a túlvilági helyszínek - megfestése rendszerint klipszerû ámokfutásra ingerli a direktorokat, Mike Nichols azonban nem híve a számítógépes erõfitogtatásnak. A veterán filmrendezõ elegánsan nyitja egybe a képzelt és valós tereket (enyhe kénkõszag terjed lenn is, fenn is), leghatásosabb special effektje pedig nem más, mint a fújtató gonosz tragikus szerepét alakító Al Pacino.
- köves -
Warner Home Video
*****alá
Peter Donohoe angol zongorista helyettesítette Daniel Barenboimot március 25-én. A meghirdetett Bach-mûsorban a Das Wohltemperierte Klavier teljes I. kötete szerepelt. Barenboim - megbízható forrásból tudom, hogy három nappal a koncert elõtt - mondta le a fellépést, betegség miatt. Ebbõl a helyzetbõl nem lehetett jól kijönni, ráadásul a szervezõk a kockázatosabb utat választották: olyan zongoristát kerestek, aki vállalja az eredeti mûsor végigjátszását. Nem tudom, hogyan játszott volna Barenboim. Legfrissebb lemezeirõl ismerem felfogásának fõ vonalait, s ez alapján borítékolható volt, hogy elõadása (finoman fogalmazva) ellentmondásos lett volna. Sajnos Donohoe beugrásáról ezt nem mondhatom el, elõadásának mérlege egyértelmû volt: Donohoe nem Bach-zongorista. Úgy tûnt, hogy soha nem játszotta a teljes soro-zatot, és néhány megmunkáltabb-nak ható tétel is inkább romantikus alapállásáról és a mechanikai szemléletû virtuozitás kizárólagosságáról tudósított. A kottát a biztonság kedvéért kitette a zongorára, de legtöbbször olyan sebes tempókban játszott, hogy blattolásról (lapról olvasásról) nemigen beszélhetünk. Jellemzõ volt, hogy az e-moll fúgában (itt is elképesztõ tempót választott) egy hirtelen rövidzárlat miatt megállni kényszerült, s csak ezek után kereste ki a kottából a nevezett tételt. A megelõzõ öt-hat tételt ugyanis fejbõl játszotta. A közönség szolidaritása példaértékû volt, szerény becslésem szerint a publikum egyharmada váltotta vissza a jegyeket, ami azt is jelentheti, hogy elég sokan igénylik a zenei monumentalitással, az intellektuális kihívásokkal való közvetlen találkozást. Számukra az elõadó személye másodlagos. Ez mindenesetre biztató - meg is tisztelem õket egy csillaggal -, és némileg igazolja a szervezõk döntését, ha már a szûkre szabott idõ dacára nem a koncert törlése mellett döntöttek.
- molnár -
Mûvészetek Palotája, Bartók Terem, március 25.
***
A Füvészkert látogatása mindig, de ilyentájt különösképp javallott, amikor a "kikelet" szó szorosértelmûségét a saját szemünkkel tanulmányozhatjuk a mindenféle fajta fakadások, bimbófeslések és sarjadások szinte nyüzsgõ gazdagságában. Az eredeti méretének immár harmadára csökkent kert csak kívülrõl tûnik elszomorítóan kicsinek, belülrõl megtágítja a sokféleség, amelyet még építészeti látványosságok is bonyolítanak. Már a kiegyezés elõtt megépült az egyszerre robusztus és törékeny pálmaház, amelynek az üvegtetõig fölérõ pálmái méteresnél nagyobb levelekkel borítják félhomályba a talajszintet, mindenféle trópusi aljnövény burjánzással kifejezett elégedettségére. Mindezt a pénzínség fegyelmezetten szomorkás hangulata veszi körbe: a hatvanas évek dizájnját nyomasztóan magukon viselõ világítótestek például erõsen raktárba kívánkoznak, majdani korok borzadó épülésére. De hát nem finnyáskodni jöttünk, még csak a Pál utcaiak és a gaz vörös ingesek nyomát keresni sem - hiába tennénk, például ama tó (szegény Nemecsek!) helyén ma az egyik klinikai épület áll.
A további üvegházak túlzottan is funkcionális egyszerûsége izgató trópusi növényeket rejt, egyhangúan hosszúkás, ámbár vaskos levelek közül tûzvörös virágzatkezdemények türemkednek, lüktetnek elõ nedvesen és érzékenyen, máshol kilökõdõ nyelvek módjára, önsúlyuktól görbülten jelzik készségüket porzásra és porzódásra. Nem lepõdnénk meg, ha ennél élvetegebb sokasodási szokásaiknak vennénk hírét, bár lényvoltuk így is aggasztóbb a kelleténél.
Odakint zsombékok, mindennemû fa- és cserjecsoportozatok, hegyvidékeink sziklakertbe rendezett sajátos növénypopulációi hidegebb fejû szemlélõdéshez ajánlkoznak tárgyul, és megszemlélhetjük az igazgatósági épületet is: Pollack Mihály még vadászkastélynak tervezte a Festetics családnak, és 1944-ben innen hurcolták el a rejtõzködõ Bajcsy-Zsilinszky Endrét Sopronkõhidára.
- kyt -
Bp. VIII., Illés u. 25. Nyitva mindennap 9.00-tõl 17.00-ig
*****
Holmi, 2006/ március A folyóirat friss száma három fontos közleménnyel állt elõ. Az elsõ, mely szinte az egész - korántsem vékony - lapszámot betölti, Papp András és Térey János "tragédia" alcímû drámája, a címe: Kazamaták. A második Radnóti Sándor hosszú értel-mezése a mûrõl. A harmadik Rakovszky Zsuzsa ugyancsak igen hosszú verse: Téli napforduló.
A dráma a Köztársaság téren játszódik 1956. október 30-án. Mindenekelõtt a kint és bent drámája, mely a "bentiek", a pártházat védõk és a "kintiek", a felkelõk vagy a csõcselék közt játszódik le. A szerzõk, lévén szinte ifjoncok, nem sokat gatyáznak, a vélt vagy valódi ávósok és pártemberek, esetleg teljesen ártatlan, besorozott katonák szívét kitépõ, a hullájukat meggyalázó tömegben nem a világszellem eltévelyedett, de a történelem dialektikáját mindenképpen beteljesítõ egyének summáját láttatják. Nem, ezek szarháziak. Miként a bentiek is. Sorsuk nincs, legfeljebb sztorijuk, mely egyrészt maguk által gyártott hazugságaikból, ideologikus öncsapdatörténeteikbõl, másrészt a Szóvivõ nevû narrátor elbeszéléseibõl derül ki. Ha egyálta-lán. Mindez egyrészt shakespeare-i jambusokban, számtalan utalásban, másrészt mai nyelven, a "buzi-e vagy" kitételt meg a kiszavazási show nyelvi-dramaturgiai eszközeit sûrûn használó, csapongó felvezetésben elõadva. A dolog emlékeztet a Radnóti által is idézett Lukácsra, aki revüszerûnek nevezte Az ember tragédiáját. Nagyon heterogén, nagyon átgondolatlan, nagyon látványos, nagyon hangzatos darab, legalább ötféle stílusban és ugyanennyi megíratlan, félig megírt lehetõséggel. Radnóti tanulmánya bámulatos gondolati tornával értelmezi és mondja "nemzeti drámá"-nak a mûvet. Hogy ez igaz-e, meglátjuk a közeljövõben a Katona József Színházban, ahol politikai botrány lesz belõle, nem vitás. A húzás mindenesetre ráfér.
Egy picivel talán túlírt Rakovszky verse is, de a délután négytõl másnap reggelig tartó, egy nõ öngyilkosságát elmesélõ vers-novella rettentõ erõs. Vad képek, bõr alá menõ hasonlatok, félelmetesen biztos versírói technika.
- banza -
*****
Pénz beszél A vízcsapból is Al Pacino folyik a héten, ami, tekintettel arra, hogy nemrégiben két lassú lefolyású Lasse Hallström-filmet is egyszerre kezdtek vetíteni a mozik, mégiscsak a tûrhetõbb túlzások közé tartozik. Pacino, aki az imént még nagy átéléssel és rövidre nyírt, õszes hajjal adta az Angyalok Amerikában habzó szájjal hörgõ haldoklóját, e sportfogadási tantörténetben merõben újfajta szerepet, egy habzó szájjal hörgõ szívbeteget alakít - a változatosság kedvéért ezúttal homlokba hulló fekete hajtincsekkel. Természetesen remekül adja az öltönybe bújt csúcsragadozót, a befektetési tanácsadó és a hazardõr legális keverékét, aki nagyüzemi méretekben és komoly százalékok fejében osztogatja tippjeit a hétvégi futballeredményekre. Ha a kliens nyer, azonmód tejel is, ha veszít, legfeljebb annyit tehet, hogy ízes amerikanizmusokkal elátkozza az éceszgébert. Legális a meló, s nem kell más, mint némi jóstehetség és egy telefon. Pacino nagypályás játékos, aki komplett kis birodalmat húzott fel a haszonlesés e sajátos formájára. Van is neki szépszámú rabszolgája, saját kábeltévés sportmûsora és mutatós felesége, a szakmai ártalmak kidomborítása végett pedig szépreményû protezsált is kerül a történetbe. 't, azaz az ördöggel kokettáló, de bûneit kellõ idõben levezeklõ vidéki srácot a nagy Matthew McConaughey alakítja, akirõl már kezdõ korában az a hír járta, hogy egyszer majd még érdemes lesz rá odafigyelni. Nos, a látottak alapján bizton állíthatjuk, hogy ez az idõ még nem érkezett el.
- köves -
A Best Hollywood bemutatója
**+fél
