Samuel Beam, az Iron & Wine egyetlen hivatalos tagja nem az a megátalkodott bulvárhős, keveset lehet tudni róla. Mindössze annyit, hogy aradi vértanús szakálla van, felesége, öt gyereke, texasi otthona és megbízható lemezei - a Ghost On Ghost az ötödik a sorban. A 38 éves énekes-dalszerző a múlt évtized első felében bukkant fel vérbeli Americana-albumokkal, de a harmadik lemezre, a 2007-es The Shepherd's Dogra már bővült a repertoár, emberünk ugyanis a hetvenes évek rádióbarát rockslágerei felé vette az irányt. Ez folytatódott a tavalyelőtti Kiss Each Other Cleanen, és most sincs nagy változás, hacsak az nem, hogy dzsesszes hatásokkal is bővült a paletta.
Természetesen Brian Wilson, Paul Simon, Nick Drake, Elliott Smith és Neil Young a meghatározó előkép a Ghost On Ghoston is, melynek első két dala eléggé vérszegény, de aztán a kísérletezőbb Beach Boyst idéző Joy a helyes irányba tereli a dolgokat. A hiphopos ütemen ringó Low Light Buddy Of Mine megfelelő folytatás, akárcsak a Grace For Saints And Ramblers, melyben Beam még Johnny Rotten nevét is a szájára veszi. A lényeg, hogy innentől már nincsenek gyenge pillanatok, bár vaskos meglepetések sem azon túl, hogy ezen a lemezen a New Mexico's No Breeze-ben már harmadszor esik szó bizonyos meztelen fiúkról. Inkább érdemes kiemelni két csúcspontot: a Grass Widows és a Lovers' Revolution egyaránt filmzenés hangulatú dzsessz-blues - az utóbbi közepén hallható instrumentális betét simán szólhatna egy Woody Allen-film főcíme alatt. A Ghost On Ghost újabb fontos állomás napjaink egyik legjobb és legszőrösebb énekes-dalszerzőjének pályáján, bár az előző album eladásait érdekes módon nem sikerült megközelítenie. Úgy látszik, Beamtől időközben átvette a hatalmat egy másik szakállas trubadúr, Justin Vernon. Neki is van egyszemélyesnek tekinthető zenekara: úgy hívják, hogy Bon Iver.
Warner, 2013
