A kortárs posztklasszikus-fúziós/crossover zenét játszó zongoristát a Ninja Tune kiadó főnökei, a Coldcut duó fedezte fel, pontosabban ők biztatták régi munkatársukat arra, hogy rögzítse zongorán improvizált zenéit, sőt, az ő kedvéért támasztották fel egykori Ahead of Our Time címkéjüket is. Heather már az így megjelent album (Stories from Far Away on Piano) és minialbum (Modulations: EP 1) birtokában érkezett Budapestre, no meg harmincmilliós Spotify-meghallgatással a háta mögött. Mindez persze nem mond semmit arról, hogy milyen színpadi előadó, de mint láthattuk, emiatt sem kellett aggódni. Nem csupán kedves közvetlenség jellemzi a publikummal való kommunikációban, de eközben kontextusba is helyezi minden egyes darabját: előkerül a csaknem végzetes közlekedési balesetét okozó teherautósofőr, nemrég elhunyt édesapja, a brit birodalom „történelmi felelőssége”, és az életet eldobó Prodigy-vokalista, merthogy Heather Keith Flintnek is szentelt egy kompozíciót. Szépen és ügyesen zongorázik, a témáit alapos műgonddal és nagy érzékkel építi fel, és tudja azt is, mikor kell abbahagyni – szinte a csúcson, sokszor mindenféle lecsengés nélkül. Remekül váltogatja az inkább meditatív, borongós hangulatú és az energikus, szinte vadromantikus darabokat a már-már álomszerű témákkal. Annyi biztos, hogy amit a zongorán művel, az végig leköti a figyelmet. Mégis, zenéje gyakran zavarba ejtő, főleg azért, mert sokszor nem tudjuk elhessegetni magunktól a gondolatot, hogy a sok forrásból (Radiohead és más art-rock formációk, 20. századi zeneszerzők, kortárs előadók) táplálkozó kompozíciói mintha valamihez készültek volna, így aztán például egy film vagy egy színpadi darab nagyon hiányzik mellőlük. Az akaratlanul is illusztratív jelleg miatt a katarzis elmarad, ennek dacára a közönség nem távozik elégedetlenül, mivel Heather jól adja el a produkcióját és hatásosan tud az érzelmekkel is játszani.
A38, március 13.
