Koncert

Jevgenyij Koroljov és a Concerto Budapest

  • - csont -
  • 2014. február 23.

Zene

Maga Beethoven követte el az ősbűnt, amikor beleegyezett, hogy kiadója leválassza az eredetileg a B-dúr vonósnégyes (op. 130) fináléjának írt tételt, és Nagy fúga címen (op. 133) publikálja. Ettől kezdve a darab önálló műként funkcionált, és szinte elkerülhetetlen lett, hogy vonószenekarra is átdolgozzák.

De a megdöbbentő tétel inkább monstrum lesz, ha a szólamokat meghatszorozzuk és még hozzácsapunk két nagybőgőt is. Keller András remekül elemezte a darabot, de a hátrányokat ő sem tudta előnnyé formálni.

Jevgenyij Koroljov nálunk korábban nem aratott olyan földcsuszamlásszerű sikert, mint honfitársa, Grigorij Szokolov. De lassan mégis áttört, olyannyira, hogy külön fellépést kellett beiktatni az eredetileg tervezett két koncert mellé. Mozart c-moll zongoraversenyét csodálatosan tiszta billentéssel, meseszerű költőiséggel, evidenciaként adta elő. Koroljov zongorázását talán Wittgenstein elvével lehetne lefesteni: minden, ami egyáltalán mondható, az világosan mondható. Az orosz pianista manírok nélkül, tisztán emberi jelenlétével és játékával ér el elemi erejű hatást. Különösen varázslatos volt (a fafúvósok ihletett együttműködésével) a második tétel egyszerű és mégis mély lírája.

A szünet után J. S. Bach d-moll zongoraversenye már nem hozott katarzist. Az első tételt túl gyorsnak éreztem, és bár a második csodálatos fényű monológja kárpótolt, a harmadik kicsit darálósnak, bár természetesen roppant virtuóznak hatott.

A záró szakaszt Beethoven sajnálatosan ritkán játszott IV. szimfóniája alkotta. Nem hálás mű, mivel nehéz eldönteni, mennyi benne a néha a groteszkségig menő humor és mennyi a nemes pátosz. Keller mindenesetre inkább szárazra vette a hangzást és formálást, az igen élénk tempók, a szélsőséges kontrasztok, a harsányságtól sem visszariadó előadásmód már a kései, teszem azt, a VIII. szimfónia ijesztően jókedvű mesterét állította elénk.

Zeneakadémia, január 19.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.