Koncert

Jevgenyij Koroljov és a Concerto Budapest

  • - csont -
  • 2014. február 23.

Zene

Maga Beethoven követte el az ősbűnt, amikor beleegyezett, hogy kiadója leválassza az eredetileg a B-dúr vonósnégyes (op. 130) fináléjának írt tételt, és Nagy fúga címen (op. 133) publikálja. Ettől kezdve a darab önálló műként funkcionált, és szinte elkerülhetetlen lett, hogy vonószenekarra is átdolgozzák.

De a megdöbbentő tétel inkább monstrum lesz, ha a szólamokat meghatszorozzuk és még hozzácsapunk két nagybőgőt is. Keller András remekül elemezte a darabot, de a hátrányokat ő sem tudta előnnyé formálni.

Jevgenyij Koroljov nálunk korábban nem aratott olyan földcsuszamlásszerű sikert, mint honfitársa, Grigorij Szokolov. De lassan mégis áttört, olyannyira, hogy külön fellépést kellett beiktatni az eredetileg tervezett két koncert mellé. Mozart c-moll zongoraversenyét csodálatosan tiszta billentéssel, meseszerű költőiséggel, evidenciaként adta elő. Koroljov zongorázását talán Wittgenstein elvével lehetne lefesteni: minden, ami egyáltalán mondható, az világosan mondható. Az orosz pianista manírok nélkül, tisztán emberi jelenlétével és játékával ér el elemi erejű hatást. Különösen varázslatos volt (a fafúvósok ihletett együttműködésével) a második tétel egyszerű és mégis mély lírája.

A szünet után J. S. Bach d-moll zongoraversenye már nem hozott katarzist. Az első tételt túl gyorsnak éreztem, és bár a második csodálatos fényű monológja kárpótolt, a harmadik kicsit darálósnak, bár természetesen roppant virtuóznak hatott.

A záró szakaszt Beethoven sajnálatosan ritkán játszott IV. szimfóniája alkotta. Nem hálás mű, mivel nehéz eldönteni, mennyi benne a néha a groteszkségig menő humor és mennyi a nemes pátosz. Keller mindenesetre inkább szárazra vette a hangzást és formálást, az igen élénk tempók, a szélsőséges kontrasztok, a harsányságtól sem visszariadó előadásmód már a kései, teszem azt, a VIII. szimfónia ijesztően jókedvű mesterét állította elénk.

Zeneakadémia, január 19.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.