Koncert

Johann Sebastian és a nagybácsi

Két Bach

  • Csengery Kristóf
  • 2014. november 16.

Zene

Bach. Keresztnév nélkül kimondva a családnév csakis Johann Sebastianra (1685–1750) vonatkozhat. Aki azonban konyít valamit a zenéhez, tudja, hogy a Bach családban a barokk stílus nagy betetőzőjén kívül is bőven akadtak muzsikusok, a Máté-passió szerzője előtt is, után is.

A történet a Magyarországról protestáns hite miatt elmenekült Veit Bachhal kezdődik (1550–1619).

Ő volt Johann Sebastian ükapja – de még nem zenét írt: gabonát őrölt, kenyeret sütött. Fia, Johann sem muzsikált még, de az ő fiai, Bach nagyapja, Christoph és testvére, Heinrich már igen. Ettől kezdve pedig szinte mindenki, öt generáción át. Illetve a muzsikusgének az ötödik generációra ki­fáradtak: ebben a korosztályban már csak egy zenészt találunk, az 1845-ben elhunyt Wilhelm Friedrich Ernst Bachot, Johann Sebastian unokáját: vele fejeződik be minden idők legfényesebb muzsikusdinasztiájának története.

Vashegyi Györgynek régi szokása, hogy olyan koncertműsorokat vezényel, amelyek egyszerre gyönyörködtetnek és tanítanak. Most Két Bach címmel állított össze programot, amely Johann Sebastian műveit váltogatta Johann Christoph Bach (1642–1703) kompozícióival. Az utóbbi Johann Sebastian édesapjának első fokú unokatestvére volt, a családban sokra tartották, zenéjét „elmélyültnek” nevezték. A koncerthez fűzött rövid szóbeli ismertetőjében Vashegyi elmondta a közönségnek, hogy Johann Sebastian azt kérte: temetésén Johann Chris­toph zenéje szóljon. Ez azért jelent valamit… Hét vokális-hangszeres kompozíció hangzott el: öt Johann Christoph és kettő Johann Sebastian tollából.

A hallgató egyik fontos élménye volt, milyen kiemelkedő zenék a nagybácsi alkotásai, milyen gazdag invenció, komolyság, filozofikus hangvétel jellemzi ezeket a többségükben vallásos darabokat, melyeknek fő témája a kö­nyör­gés, a bűnbánat, a szenvedéssel teli élet megpróbáltatásainak ábrázolása. Ez még egészen más barokk, mint amit Johann Sebastiantól ismerünk. Ez a stílus középső szakasza: ahogy Johann Christoph kantátáiban a két virtuóz szólóhegedű körülcifrázza a biztonsággal zengő vokális cantus firmust, az erősen emlékeztet Schütz, sőt Monteverdi komponálásmódjára is. Bach – akitől ezen az estén egy igazi, nagy remekmű, az Actus tragicus (Gottes Zeit is die allerbeste Zeit, BWV 106) és egy másik, kevésbé ünnepelt kantáta, a Nach dir, Herr, verlanget mich (BWV 150) hangzott el – zenéjének érettségével és lekerekítettségével már kétségkívül egy másik fejezetet képvisel: a búcsúzó összefoglalás fázisát.

A közönség ezen az estén nehezen dönthette el, mit csodáljon inkább, a művek színvonalát vagy az előadásokét. A Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar Kamaraegyüttese és a szólisták: Pintér Ágnes, Szutrély Katalin, Molnár Anna, Gavodi Zoltán, Mészáros Péter és Blazsó Domonkos a historikus régizenei előadói gyakorlat csúcsminőségét hozták el a Vigadó dísztermébe. Azt az élvonalat képviselték, amelyet világszerte ugyanaz jellemez: az átélt, kontrasztgazdag, szuggesztív, személyes előadásmód és a könnyed, de sohasem öncélú technikai perfekció együttes, egymást feltételező jelenléte. A tudós karmester, Vashegyi György vezénylése folyamatosan fűtötte és lelkesítette a muzsikálást. A zárószám, a műsor egyetlen világi (de akár allegorikusan is értelmezhető) kompozíciója, egy Énekek éneke-szövegre írt menyegzői kantáta (Meine Freundin, du bist schön) volt az est talán legizgalmasabb darabja, s ebben a nagyszabású Mein Freund ist mein… szövegkezdetű Cha­conne Szutrély Katalin szenvedélyes tolmácsolásában a hangverseny interpretációs csúcsteljesítménye.

Vigadó, október 10.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.