John Mayall egy legenda, és ezen mit sem csorbít, hogy hírnevét a keze alól kikerült bluesgitárosok öregbítették a legsikeresebben. A hatvanas évek swinging Londonjában az ő Bluesbreakers nevű bandája volt a legdivatosabb átjáróház, a blues-rock legjobb játékosai váltották itt egymást pár évente. Andy Fraser például innen igazolt a Free-be, Mick Taylor a Stonesba, Eric Clapton azért lépett ki, hogy a Creamet, Jon Hiseman pedig azért, hogy a Colosseumot megalapítsa. Klasszikusait is ekkoriban adta ki, de nem csak Claptonnal, nélküle is nagyokat villantott Mayall, az A Hard Road, a Bare Wires, az Empty Rooms színes, ízes blueszenéje a mai napig etalon.
Mivel ebben a műfajban nincsen nyugdíjkorhatár, Mayall 82 évesen is aktív, és tavaly az A Special Life, idén a Find A Way To Care c. új lemezével érintette Budapestet. Tény, hogy nem csípett akkorát a koncert, mint például a Blues Breakers with Eric Clapton még félszáz év távlatából is, de a műsor feszes, a közönség pedig hálás volt. Mayall ezúttal bluessztenderdektől sem tartózkodó, sztenderd blueskoncertet adott, amiben a bő kézzel adagolt feldolgozások – köztük Albert King Floodin’ In Californiája – mellé csempészte saját szerzeményeit, a lebegős A Special Life-ot, vagy a lázasan sóvárgóra szólózott Long Gone Midnightot. Ahogy a tét nélkül, felszabadultan örömzenélő Mayall rendre beszámolt a dalok előtt, vagy elcsitította a nézőtéren kialakult, humoros füttydialógot, abból egyaránt körvonalazódott a hírhedten keménykezű zenekarvezető és a brit gentleman portréja, és a koncerten is előbb ez a precizitás, majd a fesztelenség érződött. A kérésre játszott Room to Move-ba már akkora harmonikariffet fújt, és utána olyan játékos párbeszédbe keveredett Greg Rzab basszgitárjával, hogy hiába hívják a brit blues atyjának, az bizony világklasszis volt – Freddie King ráadásra tartogatott örökbluesával, a Hideaway-jel egyetemben.
Akvárium Klub, október 29.
