Zene

Július 20-án volt a 60. évfordulója a Hitler elleni legkomolyabb merényletnek, amely - ha sikerül - lerövidíthette volna a II. világháborút, és emberek millióinak az életét menthette volna meg. A végrehajtó Klaus Schenk von Stauffenberg gróf - és társainak jelentõs része - a német arisztokráciához tartozott, amit sokan úgy értelmeznek, hogy a nemesség a nácizmus ádáz ellenfele volt. Ez távolról sincs így - mutat rá új könyvében egy német szakértõ.

Most azzal kellene kezdenem, hogy nem is tudtam, hogy Örkény István tán leggyakrabban játszott drámája, a Tóték a második világháború alatt játszódik. Ez persze nem lenne igaz; hisz mindenki tudja, hogy a távol lévõ fiú, szegény Gyula az orosz fronton harcol, és a nagy orosz tél meg az ellenség fenyegeti, valamint a partizánok, akiktõl az ideggyenge õrnagy a legjobban retteg.

A honi videokorszak hajnalán, a nyolcvanas években generációk vizuális ítélõerejét formálta néhány közkézen keringõ, kilencszer másolt, hangalámondásos videokazetta - a legnépszerûbb filmek között szerepeltek a késõ kádári filmforgalmazásból sajnálatosan (bár a kor cenzurális megfontolásait ismerve: érthetõen) kimaradt horrorfilmek. Közöttük is - a kannibálos, hüllõs/pókos/férges, láncfûrészes és erotovámpíros darabok mellett - az élõhalott-tematika aratott: például George A. Romero legendás 1978-as Dawn Of The Deadje, melynek - mindenki nagy örömére - elkészült az aktuális remake-je.

A Fekete Doboz Alapítvány Roma Média Iskolájának mûhelyében évek óta készülõ munkák közül ezúttal két játékfilmet néztünk meg, melyek a Mûvészetek Völgye és a Sziget rendezvényein a széles közönség számára is elérhetõk lesznek.

Ha a belülrõl vezérelt emberek anakronisztikusak - márpedig ezt szokás róluk tartani -, Dresch Mihályról is azt kell gondolni, hogy azok közé tartozik, akik kissé oldalra álltak az idõ jelenkori tempójának, a divatok jövésének-menésének fõsodrából. A nagy zenészek persze mind így vannak ezzel, könnyû nekik, a zenélés, a fellépések ünnepi csúcspontjai bizonyára éppen elég átjárót nyitnak nekik a végtelenség felé. Efféléket gondol az ember derûs sóvárgással meg enyhe irigységgel is, amit emelkedett megnyugvással próbál feloldani: helyettem - és végül is nekem áll ott ez az ember és a zenéje a feltáruló ajtószárnyak elõtt, könnyû huzatban és vad légörvényben.

lemez BJ Cole: Trouble In Paradise BJ Cole, a pedálos steelgitár (tetszenek emlékezni: Bródy János!, Bojtorján!) mestere, mondhatni, legendás figurája a kortárs zenei életnek. Már vagy harmincöt éve készít lemezeket: 70 körül kezdte egy Cochise nevû pszichedélikus bandában, majd az idõk során töménytelen zenésszel és elõadóval dolgozott együtt Elton Johntól John Cale-ig, Marc Bolantól Björkig és Beckig.

Két megszállott gyûjtõ 15 évvel a rendszerváltás után az Állami Biztosítótól kapott és házilag átszabdosott, majd a bólogatós kutyus mellé a hátsó szélvédõre ragasztott casco matricára em-lékezve "csao sorozat" címen könyvsorozatot indított. A magyar kártyanaptárról szóló, most megjelent könyvet a tervek szerint hamarosan A magyar gyufacímke és A magyar lemezborító címû opusok követik.

Oh, egy svéd vígjáték kis rendõrök nagy napjairól - igazi unikum az ilyesmi, nem árt komolyan venni. Tessék mondani gyorsan egy svéd vígjátékot! Ki ne tudna: a Picasso kalandjai. Egy igazi mozilegenda, még most is viszonylag sûrûn adja az egyik kereskedelmi tévé - ki-ki eldöntheti, kiállta-e az idõ próbáját. (Készült: 1978.) Ki tud még egy svéd vígjátékot mondani?

ritka alkalom, hogy a mûfaj csúcsáról egyszerre jelentkezzenek (új albummal) négyen; már csak azért is, mert az egyikük jó pár éve még fentebb, a mennyekben muzsikál.

Marc Ribot neve nem sokat jelent a legtöbb zenehallgató számára, pedig alighanem gyakran hallgatta, vagy ha nem, hát fogja, csak nem tud róla. Kilenc Elvis Costello-, több David Sylvian- és Sam Phillips-, valamint a legjobb Tom Waits- és Marianne Faithfull-albumokon szerepelt, de ha magyar vonatkozás kell, megemlíthetjük Bálint Esztert is, akit mi inkább a Florida, a paradicsom címû filmbõl ismerünk. Ribot egy igazi unterman - nem feltétlenül tolakszik az elõtérbe, de garantálja a minõséget. Akivel együttmûködik, annak érdemes utánanézni; én például így jutottam el Sam Phillipshez.

lemez n Johannes Brahms: Két vonósnégyes, a-moll, op. 51.

"Egy olyan közegben - jelenti ki Várady Szabolcs a Halasi Zoltánnak adott Magyar Narancs-beli interjújában, melyet egyébként a kötetébe is fölvett -, ahol a mûvészet egyre inkább a stílusjegyek, az el-járás, a módszer, sõt a modor kimunkálását és mûködtetését jelenti, a hagyományosabb lírikus beállítottság könnyen minõsül amatõrségnek."

Csoda egy hely az a tatai kollégiumi kápolna. Már az épület udvara sem "semmi" - de ide csak dohányozni jutottak ki a renitensek. 18. század végi lehet, úgy saccolom - a kápolna persze az enyészeté, falain a festés már csak nyomokban látható, mégis brutálisnak tûnik a mindenféle szög és kábel, ami frissiben került bele és rá.