Lemez: Tiszta sor (Dresch Mihály Quartet: Egyenes zene)

  • - kovácsy -
  • 2004. július 22.

Zene

Ha a belülrõl vezérelt emberek anakronisztikusak - márpedig ezt szokás róluk tartani -, Dresch Mihályról is azt kell gondolni, hogy azok közé tartozik, akik kissé oldalra álltak az idõ jelenkori tempójának, a divatok jövésének-menésének fõsodrából. A nagy zenészek persze mind így vannak ezzel, könnyû nekik, a zenélés, a fellépések ünnepi csúcspontjai bizonyára éppen elég átjárót nyitnak nekik a végtelenség felé. Efféléket gondol az ember derûs sóvárgással meg enyhe irigységgel is, amit emelkedett megnyugvással próbál feloldani: helyettem - és végül is nekem áll ott ez az ember és a zenéje a feltáruló ajtószárnyak elõtt, könnyû huzatban és vad légörvényben.

Ha a belülrõl vezérelt emberek anakronisztikusak - márpedig ezt szokás róluk tartani -, Dresch Mihályról is azt kell gondolni, hogy azok közé tartozik, akik kissé oldalra álltak az idõ jelenkori tempójának, a divatok jövésének-menésének fõsodrából. A nagy zenészek persze mind így vannak ezzel, könnyû nekik, a zenélés, a fellépések ünnepi csúcspontjai bizonyára éppen elég átjárót nyitnak nekik a végtelenség felé. Efféléket gondol az ember derûs sóvárgással meg enyhe irigységgel is, amit emelkedett megnyugvással próbál feloldani: helyettem - és végül is nekem áll ott ez az ember és a zenéje a feltáruló ajtószárnyak elõtt, könnyû huzatban és vad légörvényben.

Zavart, tébláboló képzelgés persze mindez, az a fajta elgyerekesedés, amely akkor vesz erõt rajtunk, ha a mûélvezõ lelket ilyen Dresch- meg hasonlók-féle meghökkentõ tisztaság érzete csapja meg. Amikor megérintettségünk fölötti zavarunkban már-már olyan szavakat motyorásznánk értelem nélkül, a konkrétan végbement varázslat hatása alatt, mint transzcendencia, sorsérzet, szakralitás.

Dresch Mihálynak elég tisztes már a diszkográfiája, és az új lemezen szereplõ társaival is hosszú ideje dolgozik együtt (Kovács Ferenc hegedül, Szandai Mátyás a bõgõs, Baló István dobol, õ maga természetesen szaxofonozik és - jó sokat, jó nyersen - furulyázik is). Legyen elég ennyi a magabiztos minõségi maximalizmusról. De ez, mondhatni, természetes. Ami ezen felül még kötelezõ közölnivaló: aligha lehet elgondolni olyan dzsesszt, amely ennyire aprólékos odafigyeléssel, ekkora menynyiségben képes magába olvasztani a (fõleg) magyar népzene sokféle motívumát, beleértve a játékmódot is. Természetesen nem újság ez, az évek - most már lassan évtizedek - során számtalan klubbeli koncerten hallhattuk népzenészekkel közös, meditatív bensõségességbe forduló, majd tombolva kirobbanó improvi-zációit. És minthogy mindent tud, nagyszerû élmény, ahogy a dzsesszben rejlõ individualizmustartalékok is szabadon elõtörnek a szólóiból.

Dresch Mihály - ez a darabokhoz írott rövid megjegyzéseibõl ki is olvasható - nem a restellkedõ érzelmi relativizálgatás embere. A dallamformálás tudatosságát mindig is felülírta nála az érzelmi-érzéki önátadás törekvése: nem kertel, nem bújócskázik. Az a fájdalmasan õszinte kitárulkozás viszont, amely a felvétel Hajnal címû darabjának ismétlõdõ futamaiból zúdul a hallgatóra perceken át, egész egyszerûen mindent elsöprõ, viharos élmény. Kicsapja a biztosítékot, hogy csak úgy csattan: aznapra biztos beleszédülünk.

- kovácsy -

BMC, 2004

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.