Kecskepata, pillangó-kókusz, harci dob (Extreme Music)

  • - rácz -
  • 1998. július 9.

Zene

Az ausztrál Extreme Music a kortárs kísérleti és ambienttörekvések egyik legjobb közreadója. Régóta foglalkoztat már, hogy egy kis hírverést csináljak kiadványaiknak; és most, hogy a Mafioso Records vállalkozott a terjesztésükre, az apropó is adott. A kiadó közel évtizedes pályafutása alatt mintegy negyven albumot adott ki, a Narancs keretei között persze meg kell elégednünk néhány sarokpont említésével.

A gerincet a klasszikus értelemben vett ambient adja, melynek zeneisége jelentősen különbözik a technóból kinövő, ma leginkább elhíresült ambienttől. Ennek a vonalnak egyrészt az Eno-féle Ambient albumsorozatból eredeztethető az eszköz- és eszmetára, másrészt a klasszikus indusztriál- és zajzenéből. A legbékésebb hangképeket az egyszemélyes belga Vidna Obmana gyártja. Elektronikus varázsszőnyege időtlenül lelassult; korai munkáin még jelentősek a finom ívű dallamok, de a melódiákat később annyira elnyújtotta, hogy olykor percek kellenek a felismerésükhöz. Nekem leginkább ezek az egyszemélyes munkák jelentik a megvilágosodást, de a gazdag életműből az Extreme-nél megjelent két olyan alkotás is (Echoing Delight, Spiritual Bonding), melyeken közreműködők egész hada segít be ősi/rituális ritmusok felidézésével. Közéjük tartozik Steve Roach és Robert Rich, utóbbinak szintén itt jött ki 1983-as alapműve, a Trances/Drones. Rich az egész éjszakát felölelő bulikat tartott az alfába vágyóknak, ezekből a performance-okból lett összevágva a két CD-nyi anyag.

A "valódi" ambientből kiemelendő még a mexikói Jorge Reyes karcosabb El Costumbréje. Jorge a kevésbé békés indián rítusok, misztikus peyote utazások feltárója, az elektronika mellett szívesen bevet Kolumbusz előtti hangkeltőket, kecskepatát, esőcsináló magokat, pillangókókuszt, harci dobokat is.

A környezeti hatásokat az elidegenedett ember szorongásaival köti össze Paul Schütze, aki producerként is sűrűn feltűnik kollégái lemezein. Saját munkái két jól elkülöníthető arcot mutatnak: a nagyobb lélegzetű tételek az ambient szürreálisabb oldalát erősítik fel, ezek a konkrét zenékhez közel álló, hosszan elnyújtott kollázsok. A néhány perces számokból felépített albumok földöntúli hanghatásokra, háttérbe szőtt hangmintákra, féghideg fúvósokra, erős ritmusszekcióra épülő space-dzsessz funkok - Schütze legizgalmasabb alkotásai (vesd össze: The Annihilating Angel, New Maps of Hell).

Aki a kisebb megpróbáltatással járó zenéket részesíti előnyben, annak a kifejezetten pozitív töltetű Mo Bomát ajánlom, attól is a J. G. Ballard inspirálta Myths of the Near Future I-III trilógiát. Ugyanannak a tablónak három nézőpontjáról van szó; world music erőteljes ambient- és dzsesszimprovizációkkal, melyben afrikai, indonéz és indiai ritmusokra épülnek a finom pengetős hangszerek, a természeti zajok és a különféle népzenéken alapuló szintetizátorjáték. Olyan ez a zene, mintha a fénnyel játszana, olykor szavannák és dzsungelek hajnali képeit hívja elő, máskor pezsgő bazárokat a déli verőfényben.

A manchesteri Muslimgauze az indusztriál utáni első hullámban indult, ´82-ben Eg Obligue Graph néven jelentették meg első kazettájukat, majd politikai célzattal Muslimgauze-ra változtatták a nevüket. Első lemezük, a Kabul az afganisztáni orosz invázió párlata. A csoport a mai napig erős közel-keleti elkötelezettséget vall, és gyéren napvilágot látó nyilatkozataiban ennek érzékelését várja hallgatóitól. Zenei céljaként a keleti és nyugati kultúra közelítése tűnik ki: arab, indiai és japán források éppúgy fellelhetők alkotásaiban, mint a korai német elektronikusak (Can Faust) vagy egyebek (Throbbing Gristle). Aki a kortárs kísérleteket preferálja, annak a United States of Islam ajánlott, aki közérthetőbb ritmusokra vágyik, az hallgassa meg a Zul ´M-et vagy az acid-techno-remixeket tartalmazó Infidelt. (Az összes lemez beszerzése gyötrelmes szenvedély, évente öt-hat is kijöhet más és más kiadóknál.)

Az Extreme egyik legkirívóbb projektje az amerikai Groovy egyetlen lemeze, a Rebirth of Retro-Cool különösen annak lehet meglepő, aki ismeri - a Groovyt létrehozó - Dan Burke másik zenekarát, az Illusion of Safetyt. A Groovy a space-jazz vagy az acid-jazz mentén közelíthető meg: kiásta a hetvenes éves diszkóit, és meghempergette absztrakcióban. Talán ez az egyetlen igazán modern acid-jazz, nincs benne semmi nosztalgia, minden kapoccsal új ajtót nyit a popzenében.

És itt meg kell törnöm a lendületet, pedig lapulnak még kincsek. Ahogyan Jim O´Rourke gitározik, az a legkevésbé sem hasonlít az eddig ismeretes gitározásra; aztán itt van az elektronikus zene jövőjeként emlegetett Soma (a duó egyik tagja, Pieter Bourke nemrég Lisa Gerrard partnereként tette le a névjegyét); a japán zajzene nagymestere, Merzbow; a kísérleti zenét és a world musicot házasító Pablo´s Eye... - további feltáráshoz katalógus kérhető a Mafiosótól: 06/26/330-652.

- rácz -

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.