Magyar Narancs: A járvány sok zenekart vitt rá arra, hogy más formában, felállásban, stílusban játsszon. Téged is ez a kényszerhelyzet ihletett meg?
Szalai Anna: A Covidnál sokkal régebb óta érlelődött bennem ez a projekt. Szerettem volna egy klasszikus zongorás lemezt csinálni, amelyen nem punkok röpködnek, hanem a személyesebb dalaim szólalnak meg. A járvány annyiból hatott a lemezre, hogy Gergőnek amúgy kevés szabadideje van, és a Covid miatt ért rá, illetve a 20:07-tel kifejezetten egy karanténszámot írtam, amelyet a kijárási tilalom inspirált.
MN: A szerelmi csalódások és a fanyar önirónia miatt nekem Ujj Zsuzsi és a Csókolom ugrott be.
SZA: Köszönöm, ez hízelgő. Ujj Zsuzsi nekem friss szerelem, úgyhogy erre a lemezre nem hatott, de a következőre talán már fog, mert most nagyon rácuppantam. Gyerekkorom óta írok számokat, először a jazzes-bluesos vonalon indultam el, amihez gimi tájékán jött egy népies világ, akkor kifejezetten népdalokat írtam. Nagyon megtetszett Záray Márta és Toldy Mária zenéje, és nem mondom, hogy újra akartam kreálni a munkásságukat, de biztos érződik a dalaimon, hogy a régi sanzonok a szívem csücskei. Szeretem a népies dallamok fülbemászó, szép ívelését, meg azt is, hogy ezekben a dalokban lehet siránkozni arról, hogy milyen szar az élet, vagy épp álmodozni, hogy milyen szép is lehetne. Nem vagyok romantikus alkat, de mégis.
MN: A lemezen gyerekkori dalaidat poroltad le?
SZA: Azokat is. Volt 8–10 szám a repertoáromban, de sokáig nem gondoltam, hogy lesz belőlük valami. Tavaly elakadtam a lemezzel, nem tudtam írni, aztán szerencsére jött egy szerelmi dráma, és egyből termékeny lettem, a kiválasztott négy régi mellé szereztem négy új számot is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
