Visszhang: lemez

Garbage: No Gods No Masters

  • - minek -
  • 2021. július 7.

Visszhang

Poptörténeti pillanat lehetett, amikor Steve Marker amerikai gitáros 1994-ben megpillantotta az MTV 120 Minutes című műsorában a skót Angelfish posztpunk/goth együttes egyetlen klipjét (Suffocate Me).

Azonnal tudta, hogy már csak az érzéki hangú, vörös hajú énekesnő Shirley Manson hiányzik újonnan alakult, Garbage nevű zenekarukból. A többi, mondhatni, már ott virít a rock históriájának aranylapjain, ám hogy nem egy lezárt sztoriról beszélünk, bizonyítja a vadonatúj, csupán a hetedik albumuk, amely erejük, kreativitásuk teljében mutatja őket. Butch Vig zenekarvezető-producer és társai egy kifejezetten keményen megszólaló, dinamikus és közben szándékoltan nyers, néhol roncsolt hangzású albumot raktak össze, a zenéhez tökéletesen passzoló, mélyen politikus, társadalomkritikus, sokszor erőteljesen feminista szövegekkel, amelyeket ezúttal is Mansonnak köszönhetünk. És ha azt gondolnánk, hogy a politikai radikalizmus majd biztosan agyon­nyomja a lemezt, jókorát tévedünk: a felütéstől (a Tom Waitsre és a Nine Inch Nailsre egyaránt kacsintó The Man Who Rule the World) egészen a könnyes-érzelmes zárásig (This City Will Kill You) mesterien megírt, összerakott számok sora következik olyan titkos slágerekkel, mint a indie-punk-diszkó Flipping the Bird, a darkwave Wolves vagy a nyaktörő The Creeps. Érdemes meghallgatni az albumhoz mellékelt bónuszkorongot is, rajta albumon még ki nem jött alkalmi számokkal és ihletett feldolgozásokkal, mint David Bowie-tól a Starman vagy éppen Patti Smith és Bruce Springsteen klasszikusa, a Because the Night.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.