Kétszer ment el - Húsz rendező: Párizs, szeretlek!; Cédric Klapisch: Párizs

  • - köves -
  • 2008. május 1.

Zene

Nyilván már az is egy mérce, hogy kit hívnak az ilyenhez, és ebben a nagy nemzetközi nekiveselkedéssel készített szkeccsfilmek a világválogatotthoz hasonlítanak: a hazai pálya vélt vagy valós legjobbjai (vagy azok, akik épp ráértek) állnak össze egy alkalomra, és igyekeznek nem kifáradni, miközben azért szolgáltatni is kell valamit. Ezúttal húszan alkotják a keretet: magas szám, talán könnyebb is lenne felsorolni mindazokat, akik ebből a körből most kimaradtak.

Nyilván már az is egy mérce, hogy kit hívnak az ilyenhez, és ebben a nagy nemzetközi nekiveselkedéssel készített szkeccsfilmek a világválogatotthoz hasonlítanak: a hazai pálya vélt vagy valós legjobbjai (vagy azok, akik épp ráértek) állnak össze egy alkalomra, és igyekeznek nem kifáradni, miközben azért szolgáltatni is kell valamit. Ezúttal húszan alkotják a keretet: magas szám, talán könnyebb is lenne felsorolni mindazokat, akik ebből a körből most kimaradtak. Kezdhetnénk például azokkal, akik a múltkori etapban (Tíz perc: Trombita/Cselló) már benne voltak, mert duplázásnak helye nincs, ha jutott már Jarmuschnak és Wendersnek, akkor most jusson a Coeneknek és Tykwernek - így igazságos. A feladvány mind turisztikailag, mind emberileg vonzó célpont, egyszersmind hatalmas közhelyforrás: Párizs. Akkor most mutassam, vagy ne mutassam? Többnyire nem mutatják, de ha nem is látszik, ettől még ott az Eiffel-torony, ezt kerülgetjük folytonosan, mint igényes élőbeszédben a "hát"-okat és "hm"-öket. Nagy általánosságban elmondható, hogy az jár jobban (a már említett Coeneken kívül Alexander Payne például), aki saját átutazóstátusából csinál viccet, vagy ha alkata ezt nem engedi, lírai(bb) etűdöt. Ezek a néhány perces epizódok épp egy poénra elegendők, vagy mint Jarmusch felismerte, kávé + cigarettára: ilyen is akad, Nick Nolte kénytelen rejtegetni a cigit egy egész utcahosszon keresztül (nem is utca az, hanem kész boulevard). A nagy érzelmek többnyire rosszul bírják a rövid távot, bár így is akad számos, szerelem és halál témában fogant próbálkozás. Máshol meg előkerülnek konkrét életművek, illetve az azokat jelképező arcok, Depardieu klipjében például Gena Rowlands és Ben Gazzara, de rájuk aztán végképp nem lehet panasz, miként erre az egész, alapvetően szimpatikus vállalkozásra sem, amely halvány, de alapvetően kellemes filmízt hagy maga után. Nem úgy Cédric Klapisch filmje, a tolakodóan egyszerűre keresztelt Párizs, mely bátran felvállalja ugyan az Eiffel-tornyot, de azt már nem, hogy útifilm, mely a Notre-Dame-ot éppúgy csak kívülről ismeri, mint szereplőit. Pedig Klapisch nagy mutatványra készült: amit a szkeccselők húszan hoztak össze, azt ő egymaga szerette volna megcsinálni. A haldokló táncos Párizsa - rendezte Cédric Klapisch. A gyermekeit egyedül nevelő szociális munkás Párizsa - rendezte Cédric Klapisch. A kapuzárási pánikba esett professzor Párizsa - ugyancsak Klapischtől, de ki ne hagyjuk a gyászoló zöldséges és az ágrólszakadt bevándorló Párizsát. És így tovább, giccs hátán giccs, a véletlenre fogott, ólmos könnyedséggel összeszerkesztett epizódok egymásutánja, melyben csak a legjobb színészek maradnak életben, miattuk viszont (Juliette Binoche, Fabrice Luchini) érdemes végigülni ezt a másik Párizst is, mely pont egy csellóval (tíz perccel) hosszabb 18 epizódos elődjénél.

Párizs, szeretlek! - Az Odeon bemutatója

Párizs - Az SPI International bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.