Lemez

Kiabáló királynők

Sleater-Kinney: No Cities To Love

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2015. március 6.

Zene

Talán érdemes mindjárt a leg­elején tisztázni, hogy a Sleater-Kinney soha nem volt esszenciális riot grrrl-zenekar.

Igen, a tagok valóban különféle dühös-radikálbalos-feminista-harcos leszbikus punkzenekarokból jöttek össze (noha zeneileg azok is inkább a műfaj szofisztikáltabb, barátságosabb arcát képviselték), ám egyrészt ez már a hullám lecsengésének idején, a kilencvenes évek közepén történt, másrészt pedig a zenekarban mindig nagyobb hangsúly került a gyilkos, szemérmetlenül fülbemászó refrénekre, mint az elvisított politikai szlogenekre – na, nem mintha az utóbbival bármi baj lenne, sőt. Viszont így igazán nem kell protest testszőrzetet növesztő genderológusnak lenni ahhoz, hogy az ember azonosulni tudjon a trió új hullámosan energikus, ám ízig-vérig kilencvenes évekbeli poppunkjával.

A Sleater-Kinney bő tízévnyi működés és hét nagylemez (ha csak egyet hallgatnánk meg, legyen az a 97-es Dig Me Out) után oszlott fel. Corin Tucker (ének-gitár) ezután szólóprojektjével és két kiskorú gyermekével foglalkozott, Carrie Brownstein (másik ének-másik gitár) és a Sleater-Kinney mellett-előtt-után ezer helyen doboló Janet Weiss pedig megalakította a rövid életű, Wild Flag nevű veterán csajpunkszuper­gruppot, amellyel egy egészen remek nagylemezig jutottak. A pontosan tíz év szünet után megjelent új nagylemezről azért lehetett sejteni, hogy nem lesz rossz, egyrészt azért, mert a Sleater-Kinney gyakorlatilag egész karrierje során ugyanazt csinálta (és hát ez soha nem volt rossz), másrészt pedig a Wild Flag-lemez is látványosan megmutatta, hogy ez a műfaj kicsit megfontoltabb tempóval és dühvel még negyvenen túli lányoknak-asszonyoknak is pompásan tud állni. Viszont arra talán kevesen mertek volna fogadni, hogy a pengeéles riffekre, kérlelhetetlen dobolásra és felváltva, valamint egyszerre kiabáló csajokra hangszerelt No Cities olyan elsöprő, olyan magától értetődő slágerparádé lesz, hogy ennek hallatán még talán Pálffy István is azonnal húzná a cipőjét, hogy önként induljon megdönteni a heteronormatív patriarchátust vagy mit – pedig ez a helyzet.

 

Sub Pop, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.