Lemez

Kiabáló királynők

Sleater-Kinney: No Cities To Love

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2015. március 6.

Zene

Talán érdemes mindjárt a leg­elején tisztázni, hogy a Sleater-Kinney soha nem volt esszenciális riot grrrl-zenekar.

Igen, a tagok valóban különféle dühös-radikálbalos-feminista-harcos leszbikus punkzenekarokból jöttek össze (noha zeneileg azok is inkább a műfaj szofisztikáltabb, barátságosabb arcát képviselték), ám egyrészt ez már a hullám lecsengésének idején, a kilencvenes évek közepén történt, másrészt pedig a zenekarban mindig nagyobb hangsúly került a gyilkos, szemérmetlenül fülbemászó refrénekre, mint az elvisított politikai szlogenekre – na, nem mintha az utóbbival bármi baj lenne, sőt. Viszont így igazán nem kell protest testszőrzetet növesztő genderológusnak lenni ahhoz, hogy az ember azonosulni tudjon a trió új hullámosan energikus, ám ízig-vérig kilencvenes évekbeli poppunkjával.

A Sleater-Kinney bő tízévnyi működés és hét nagylemez (ha csak egyet hallgatnánk meg, legyen az a 97-es Dig Me Out) után oszlott fel. Corin Tucker (ének-gitár) ezután szólóprojektjével és két kiskorú gyermekével foglalkozott, Carrie Brownstein (másik ének-másik gitár) és a Sleater-Kinney mellett-előtt-után ezer helyen doboló Janet Weiss pedig megalakította a rövid életű, Wild Flag nevű veterán csajpunkszuper­gruppot, amellyel egy egészen remek nagylemezig jutottak. A pontosan tíz év szünet után megjelent új nagylemezről azért lehetett sejteni, hogy nem lesz rossz, egyrészt azért, mert a Sleater-Kinney gyakorlatilag egész karrierje során ugyanazt csinálta (és hát ez soha nem volt rossz), másrészt pedig a Wild Flag-lemez is látványosan megmutatta, hogy ez a műfaj kicsit megfontoltabb tempóval és dühvel még negyvenen túli lányoknak-asszonyoknak is pompásan tud állni. Viszont arra talán kevesen mertek volna fogadni, hogy a pengeéles riffekre, kérlelhetetlen dobolásra és felváltva, valamint egyszerre kiabáló csajokra hangszerelt No Cities olyan elsöprő, olyan magától értetődő slágerparádé lesz, hogy ennek hallatán még talán Pálffy István is azonnal húzná a cipőjét, hogy önként induljon megdönteni a heteronormatív patriarchátust vagy mit – pedig ez a helyzet.

 

Sub Pop, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.