Kiállítás - Ez is megvolt - Keleten a helyzet - Közép- és kelet-európai videoművészet 1989-2009

Zene

A tavalyi év rendezvényei, konferenciái, kiállításai a rendszerváltás köré csoportosultak - ebbe a sorba illeszkedik, ugyan kicsit megkésve, a LuMu tárlata is. Az 1989 és 2009 között készült közép- és kelet-európai videomunkák az elnagyoltan csak szovjet blokként titulált térség problémáival foglalkoznak, azokkal a vékony szálakkal, amelyek az agyonhallgatott és kibeszéletlen múltat kötik össze a jelennel, a radikálisan megváltozott, sokszor frusztráló társadalmi-politikai környezettel.
A kiállítás kurátorai (Kálmán Rita és Stepanovic Tijana) tehát emlékezéstörténeti tárlatot állítottak öszsze, melyben néhány didaktikusabb, az egész régió múltját meghatározó eseménnyel kapcsolatos munka mellett elsősorban a mikrotörténelmi - azaz az egyéneket vagy kisebb közösségeket érintő folyamatokat középpontba állító - művekre fókuszáltak. A huszonegy, együttesen több mint hatórányi videó a Transitland című, az elmúlt húsz év legjobbnak ítélt száz munkáját tartalmazó digitális antológián alapul - az archívum a kiállítás ideje alatt a LuMun kívül megtekinthető a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában és a Józsefvárosi Galériában is -, s afféle kötelező kűrnek tűnik a 2009-ben "közönségbarát múzeummá" vált kiállítóhely programjában. A viszonylag szabad intézményi struktúrával rendelkező LuMu tavaly majd' százkilencvenezer látogatót regisztrált (ennek harmadát adták a Capa-retrospektív iránt érdeklődők), vidéki fiatalok számára rendszeresített buszjárataival, múzeumpedagógiai foglalkozásaival ellensúlyozta hátrányos urbanisztikai pozícióját, sőt erős expanzióba kezdett az internetes közösségi portálokon (Facebook, Flickr stb.) is. Az mindenképpen öröm, ha - a nemzetközi tendenciáknak is megfelelően - megszűnik a "white cube" elitizmusa, ha bővül a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők tábora. Az talán kevésbé, hogy számos olyan munka is látható, melyeket Magyarországon már többször is kiállítottak, sőt akad olyan is, amely február elejéig párhuzamosan a bécsi MUMOK Gender Check című kiállításán is megtekinthető.

A finom építészeti megoldásokkal játszó tárlaton azért számos érdekes alkotás látható, amelyek más-más aspektusból közelítenek a régiót a rendszerváltás előtt és után is meghatározó jelenségek kusza mátrixa felé. Azt ugyan nem állíthatjuk - mint ahogy anno ezt az URH zenekar tette volt -, hogy Keleten a helyzet változatlan, de azt igen, hogy bármennyire is globalizálódjon a világ, igenis vannak olyan speciális problémák, melyek inkább érintik az egykoron a vasfüggöny mögött rekedtek jelenét és jövőjét. Ilyen például a nemzetállami szimbólumok terhe - néha szó szerint. Gordana Andjelic-Galic Mantra című videójában (2006) szinte összeroskad a kezében egyre csak szaporodó, Bosznia-Hercegovina folyamatosan változó történelmét leképző történelmi zászlók súlya alatt. A sajátos Canossa-járás közben az ország himnusza szól - csak éppen szöveg nélkül, hisz a soknyelvű ország lakóinak eltérő nemzeti identitása felülírja a közös történelmi emlékezetet. E munka párdarabja KissPál Szabolcs videója (Rever/Himnusz, 2001). KissPál látszólag rendkívül egyszerű feladatra keresett jelentkezőket: az énekkarnak a román himnusz dallamára kellett a magyar szöveget elénekelni - sajnos nem meglepő, hogy a projekt igen nehezen valósult meg. A gyűlölködés persze nem csak etnokulturális szinten jelenhet meg. A kiállítás súlypontja két, csoportközi konfliktust középpontba állító mű, Artur Zmijewski 'k (2007) című munkája és a Chto Delat/Mi a teendő? csoportnak az egyszerű nép szavát képviselő kórussal és (ki tudja, mi okból) nyuszifejű gyerekekkel megspékelt, didaktikus népszínműre emlékeztető videója (Peresztrojka daljáték. Diadal a puccs felett, 2008). Míg az utóbbi archetipikus és túlhangsúlyozottan amatőrként viselkedő szereplői - demokrata, üzletember, forradalmár, nacionalista és feminista - a forgatókönyv szerint "menetelnek" a veszekedés és kölcsönös gyűlölködés felé, a lengyel sztárművész valóságos kísérleti helyzetet hoz létre, ahol a neonácik, a fundamentalista katolikusok, a zsidó fiatalok és a baloldali aktivisták igen rövid idő alatt jutnak el a kooperációtól a másik, eltérő ideológiát képviselő fél fizikai bántalmazásáig, majd a toleranciakísérlet helyszínének felgyújtásáig.

Közhely, hogy önmagában nincs individuum, hogy az egyéniség része a nemzeti, kulturális, vallási, etnikai identitás. Keleten azonban mintha mindig erősebb lenne az igény arra, hogy az egyéniség helyett az adott csoporthoz való vélt vagy valós tartozás legyen az irányadó, egészen addig, hogy ezzel stigmatizálhassuk is embertársainkat. Damar Niksic a Hegedűs a háztetőn című musical leghíresebb dalát sajátítja ki és alakítja át; a bosnyák "Bessenyei Ferenc" Ha nem muszlin lennék című dala sírnivalóan szomorúan, mégis igen szarkasztikusan foglalja össze a faji/vallási kirekesztés, a másságot érő agreszszió keserves stációit. Egyáltalán nem vicces, de legalább enynyire megrázó Anri Sala édesanyja filmszalagon rögzített, az albán kommunista pártban elfoglalt szerepét felfejtő videomunkája (Interjú - a szavak keresése, 1998), amely egyben ikonikus jelképe is lehetne a régió lakóira jellemző elfojtások, önmegtagadások, tudatos felejtések tovább élő rendszerének.

A "sorsverte" Kelethez azért szerencsére ugyanígy hozzátartozik az abszurd irónia, a humor. Virtuális pluszpont jár a kurátoroknak a lengyel Azorro csoport munkájának (2003) kiállítása miatt. Egy kerti lugasban négy lepukkant művész tanakodik azon, hogy milyen új munkával nyerhetnék el a kurátorok, s ily módon a közönség figyelmét. "Ki kellene találni valamit, ami nem volt még - morfondíroznak -, megölhetnénk magunkat, esetleg valaki mást." Záporoznak az ötletek: "Sétálhatnánk a tengerparton, átszabathatnánk az arcunkat", csak az a baj, ismerik fel vihogva, hogy minden, de minden megvolt már.

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, megtekinthető: március 7-ig

Neked ajánljuk