Színház - Buli van - Tábori György: Mein Kampf

  • Csáki Judit
  • 2010. január 28.

Zene

Ha ez a szeretethiányos fiatalember, aki ágyrajárói státusban múlatja napjait Bécsben, egy hajléktalanszállón, többek közt Schlomo Herzl könyvnepper társaságában, egy picivel tehetségesebb festő, másképp alakult volna a huszadik század történelme. De Tábori György Mein Kampf című darabja nem erről szól - ez csak úgy mellékesen jutott eszembe.

Ha ez a szeretethiányos fiatalember, aki ágyrajárói státusban múlatja napjait Bécsben, egy hajléktalanszállón, többek közt Schlomo Herzl könyvnepper társaságában, egy picivel tehetségesebb festő, másképp alakult volna a huszadik század történelme. De Tábori György Mein Kampf című darabja nem erről szól - ez csak úgy mellékesen jutott eszembe.

Arról, hogy Rába Rolandnak, aki a Nemzeti előadását rendezte, ez nem jutott eszébe, és ez komoly erény. Ez a farce ugyanis csak akkor vehető komolyan, ha nem a következmény felől játsszák.

Mert hát milyen vicces már a kezdet is: Schlomo az Istennel szópárbajozgat, kedélyesen és szellemesen. Egy nagy fotel körül kering, az Isten (amúgy Lobkowitz, szintén bentlakó) mögött pedig egy kartonpapíron habos felhők mutatják, hol lakik; amúgy jól elvannak ők ketten, a közös nevező Bécs. Herzl jelentős fölös készletet halmozott fel a Bibliából és a Káma-szútrából - a Mein Kampf még csak most készül. Herzl írja, noha eredetileg az Életem címet adta volna memoárjának, de Lobkowitz-Isten fitymálón húzta el a száját... Legyen hát Mein Kampf - vagyis Harcom.

Ide, a bécsi kuckóba, ahol Herzl amolyan pater familias, állít be a képeit tartalmazó mappával és egy vulkánfíber bőrönddel a kezében a félrefésült hajú bajuszos fiatalember, akinek igen kalandos úton lett Hitler a neve (különböző betűk potyogtak ide-oda), de azok a bizonyos ordas eszmék már ott csíráznak zavaros fejében és gátlásos lelkivilágában. Schlomo ágyat mutat neki, kabátot is ad, amikor kell, és jó szót dögivel - ha kell, ha nem.

Sorjáznak a viccek és a poénok, szóban, játékban és látványban - és viszonylag gyorsan létrejön az a bizonyos erős, mégis finom szövet, amely az előadás maga: revü és vásári komédia együtt. Ebben persze a tér is főszerepet játszik: a stúdiószínház tágasnak mutatkozik, Daróczi Sándor csak néhány változatosan használható darabot pakolt bele. Egy nagy rádiót például: ebben ül Komlósi Zsuzsa, aki kíséri a dalokat; egy emeletes vaságyat, amelyben olykor sokan is elférnek, máskor (szétszedve) tágas tere Herzl szombati, különleges pásztorórájának az erotikától duzzadó Gretchen-gyereklánnyal. És van egy vécé - derékmagasságú zöld paravánnal elkerítve; Schlomo óriási kiült foteljében pokróc, mackó. Vannak rajzok, a szereplőkön olykor maszkok, halálfejes meg disznóorr. Állatok is: giliszta (?), kutya, Mici kotlós.

És zene, tánc. Buli van. Visz a vonat - éneklik az elején a színészek, megyek utánad, Szörényi-Bródy. Betáncol a színre Herzl - Sinkó László végig olyan könnyed, mintha táncolna, ironikus, flegma - és laza, nagyon laza. Csupa vállvonogatás, akár az Istennel szemben látszik alulmaradni, akár a nyegle kislegény, a butácska Hitler fenyegeti halálosan a jövőre nézvést. Csak ez a memoárügylet, ez nem hagyja nyugodni, a kis-nagyember Kampfját bizony meg kéne írnia. Sinkó voltaképpen az előadás karmestere is; folyamatos jelenléte diktálja a tempót a Nemzeti fiatal színészeinek.

Akik jobbnál jobbak. Mátyássy Bence Hitler szerepében halálos komolyan adja a rettenetesen nevetséges, személyiségzavaros és szeretethiányos nagykamaszt - az alakítás legfőbb erénye ugyanaz, mint az előadásé: hogy nem visszafelé, későbbi tudásunkból születik. A szörnyű gondolatok egy szánalmas fiatalember zavaros szüleményei, amelyek arra szolgálnak, hogy valamelyes magabiztosságot kölcsönözzenek neki - de hát ez is nevetséges. A szögletes mozdulatok, az elvágólag létezés csak lassan oldódik Schlomo gondoskodása és szeretete - igen: szeretete - hatására.

Makranczi Zalán derűsen sziporkázza végig az előadást; bulizik, táncol a többiekkel, de közben kicsit kívül áll, mert szemlél. Pontos játéka ugyancsak igazodási pont a többieknek.

Jók a lányok: Mészáros Piroska elementáris; pusztán az arcjátéka, egy ajkbiggyesztése, egy gyerekes fintora is poén, a Gretchen-jelenet pedig a reflektálatlanság diadala. Gerlits Réka Mici kotlósa hatásos és szellemes, kivált a feldaraboláskor.

Földi Ádám és László Attila ugyancsak kiváló a maga nagyjelenetében - a vásári revüben pedig pompás résztvevők.

Vannak törpék - a kicsi kartonpapír kivágott fejnyílása mellé a fiúknak még egy, a lányoknak még két lyuk dukál: a "fütyi" és a mellbimbók mind ujjakból vannak, játékosan mozgolódnak a helyükön.

Dalról dalra megyünk: Schubert nevének említésére még csak épp hogy bevillan a csermely; a zenés ébresztő viszont már teljes egészében elhangzik, jó reggelt, itt a tej, és látszik is, mert az egyes szavak a szereplők különféle testrészeire vannak írva, vagyis ilyenformán tánc lesz a szómutogatásból. És van tiroli boci, meg bécsi vér. És az isten megmossa Schlomo lábát, és Hitler a Bibliával veri agyon a kotlóst. Gazdag a részletekben, vásári. A néhány hígabb jelenetet nyilván a helyére teszi még a rendező.

És akkor jön a Halál asszony: Törőcsik Mari fényeskék blézerben, fehér tornacipőben betáncol a színpadra, Hitlert keresi. Törőcsik energikusan, kópésan éneklő hangján utánozhatatlan gusztussal részletezi, hogyan kell meghalni - nem Hitler hallgatja félve, hanem Schlomo, akinek még dolga van, a Kampf.

A revüszínpad piros függönye száll alá: Törőcsik belebúgja a mikrofonba, hogy "átutazók vagyunk itt a Földön"; aztán elszabadul a buli megint, vadul a tánc, mintha csöppet magasabbra emelkednének a jobb karok. Törőcsik kitáncol, magával inti Hitlert, és még visszaszól Herzlnek: ez egy gyönyörű barátság kezdete. Hát igen.

Nemzeti Színház, január 20.

Neked ajánljuk