kiállítás - FABRICIUS ANNA

  • - jerovetz -
  • 2009. július 23.

Zene

Magyar Szabvány sorozatának folytatásaként szakmák képviselőit fotózta munkahelyükön: tűzoltók a szerkocsi, rendőrök a rendőrség előtt, szobalányok (köztük a művész) szálloda folyosóján, és így tovább. Ez, ugye, sem nem túl látványos, sem túlzottan attraktív.
Magyar Szabvány sorozatának folytatásaként szakmák képviselõit fotózta munkahelyükön: tûzoltók a szerkocsi, rendõrök a rendõrség elõtt, szobalányok (köztük a mûvész) szálloda folyosóján, és így tovább. Ez, ugye, sem nem túl látványos, sem túlzottan attraktív. Az öt modell mozdulatainak beállítása kétségkívül szándékoltan amatõr, az egyenruha miatt pedig természetes különbözõségük (a mûvész célkitûzéseivel ellentétesen) csak még hangsúlyosabb. A kiállításon már nem tudjuk meg - pedig kellene -, de azért gyanítható, hogy emögött nagy ívû gondolatok vannak. És valóban: Fabricius sorozatának projektleírásában kifejti, hogy célja az adott szakma lényegének belesûrítése egyetlen mozdulatba. A kiállítás ismertetõjébõl megtudhatjuk, a mûvész "egyetlen közös tulajdonság mentén hoz létre csoportokat", és hogy ez remek, pont a választás "önkényessége" miatt, mert ezzel Fabricius reflektál arra, hogy az "osztályok, a vallás metaelbeszélései, amelyek a korábbi élettörténetekre épültek, elveszítették kötelezõ érvényüket".

Én sem értem. A mûvész kétségtelenül szeretett volna értelmezni valamit, és ez nem sikerült. A képek alig tükröznek valamit a leírtakból - annak ellenére sem, hogy ez a projekt a 2007-es Pécsi József Fotográfiai Ösztöndíj egyik nyertese -, csak valami igyekezetet, hogy illusztráljanak egy szociológiai-kultúrantropológiai tézist, ami viszont e szinten kifejtve legjobb indulattal is zagyvaság. A mûvek még kommentárral is csekély kielégülést okoznak, a kiállítás leginkább egy olyan teadélutánra emlékeztet, ahová a vendéget csak muszájból hívják meg, mert nincs ki a létszám.

Mindazonáltal a projekt sikeres, elismert. Okozhatja ezt talán befoghatósága: témája szépen, tisztán verbalizálható, nincs titok, tessék, itt a mûvészet. Talán ettõl is annyira félelmetes a tárlat: mi van, ha egyeseknek tényleg csak ennyi?

Ráday Galéria, megtekinthetõ július 30-ig

*

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.