Kiállítás: Csipkerózsa, Hófehér. Két nő (Bajkó Anikó: Szabad vásznak, zárt ajtók; Baglyas Erika: Élm

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bajkó Anikó: Szabad vásznak, zárt ajtók; Baglyas Erika: Élmény nekem

Használati utasítás: az alábbiakban senki ne keressen és találjon iróniát, s ne várjon kritikát sem. Pusztán egy varázsos koincidenciát szeretnék előtárni.Apárás télutó ugyanaznap ugyanazon órájában Pest belvárosának egymástól nem túl távoli két pontján két kiállítás nyílott. Akinek van harmadik szeme az érzékeléshez, felkapta a fejét, s belefúrta orrát a légbe. Majd így szólt, értem.. Magára engedte, vette, öltötte a delejt meg a fluidumot, s bár egyszerre csak az egyik helyszínen lehetett (ez az áldatlan materializmus, az ateista mákony átka), átérezte magát a másikra, s vissza.

Én így és ilyen voltam.

A Fészek Galériában Bajkó Anikó lepedőket függesztett fel, melyekre csipkeminták árnyképeit festette, hogy furcsa, monokróm impresszionizmust sugallhasson a gépi csipke, a klöpli negatívba fordulásával. Nézve ezeket a nagy vásznakat, az embernek az a benyomása támadt, mintha az ötvenes vagy a még korábbi évek mélynyomással készült - amúgy gyönyörűen testes - reprodukcióit látná egy sohasem volt

francia informel

mester most felfedezett

hagyatékából. És egyszer csak feltámadt a déj`a vue: déj`a vue! - mondtam, de kétszer is. Egyszer hamisan, egyszer őszintén, mert kétféleképpen láttam a dolgot. Nem opalizálva vagy sanzsánosan, hanem külön és párhuzamosan, színéről és visszájáról, így értem tehát a vue igazságát és hamisságát. A lepedők ugyanis valami ravasz, enyhén szúró, épp csak felfedezhető irritációval visszaidéztek - nemcsak egy nem volt festészeti emléket (ezt láttam már hamisan), hanem és inkább - húsz évvel ezelőtti élményeket.

Épp húsz éve, épp 1982-ben nyílt itt egy kiállítás, melyen Bajkó nemcsak részt vett, de - persze akkor is tudva és így utólag visszaemlékezve is - a legszebb munkát állította ki. Egyetlen lepedő volt a mű, melyen orvosi műszerek, segédeszközök és kellékek, valamint vér és egyéb testnedvek emeltek ércnél maradandóbb emléket magának Bajkónak a nagy bajában; a művész akkor csinálta ezt az assemblage-t, amikor kis túlzással az egyszem Hajas Tiboron kívül Magyarországon még azt sem tudták, hogy a vért eszik-e vagy isszák. S most, az új képeken is ott vannak a rejtélyes foltok, pecsétek, fehérje- vagy ammóniákcseppek, festék vagy test szemérmes nyoma, visszautalva egy valamikori Énre - ha jól értem -, és szálat húzva ezzel az Énnel, mintha a pók önmagát szőné be zsákmányként...

Kicsit szomorú, önironikus gesztust látok a lepedőkön. Úgy rémlik, Bajkó Anikó képzőművész Bajkó Anikó textiltervező húsz évét karolta össze mosatlanként (hála isten!), hogy (élet)művet teremtsen életéből.

S miközben a Fészekben, ahogy mondani szokás, felment a függöny (a függönyök előtt), következett az egyben látás, fogalmazzunk így: a maintenant vue, mely végeredményben ismét déj`a lett. A Stúdió Galériában Baglyas Erika azon nyomban magára zárta üvegkoporsóját, a személyzet kinyitotta az oxigénpalack csapját, s a nagyon fiatal

meztelen test önvizsgálatba kezdett

Bár előre dokumentálta magát - a laborleletei a falon, nedvei kémcsövekben -, a műszerek most is rögzítettek ezt-azt: bekalkulálódott az idő.

A falon írás: A szemem előtt tiszta lap, hangtalanul íródnak rá a gondolatok. Anyagtól és testtől elvonatkoztatott tekintet pásztáz a kívül mozduló embereken: kitekint, belegondol, kitekint, belegondol, betekint.

Az idegvégződések érzéketlenek, a test álca csupán. Önmagamtól eltávolodva csak a gondolatra figyelek, nem kötődöm senkihez, identitásom nincs. Minden mozdulat cél nélküli spontán elmozdulás, a test hangjai törvényszerű megnyilvánulások. A magamról szóló objektív igazságot keresem, egy idegen "én" tekintetében képzelem magam.

(Egy könyvben egy másik írás: Az önmegfigyelés lerázhatatlan kötelezettsége: ha valaki más figyel, természetesen nekem is figyelnem kell magamat, ha senki más nem figyel, annál tüzetesebben kell nekem figyelnem magamat - jegyzi fel Franz Kafka 1921. november 7-én, és ezzel ismét bekalkulálódott a varázsos idő.)

Majd nyílik az óriás inkubátor, megfordul a folyamat, resurrectio, herceg nélkül. Az üvegdoboz másnap és harmadnap már üres, maradnak a falon a leletek, a kémcsövek (valahogy úgy, mint 1995-ben Forgács Péter kiscelli kiállításán a mester felcímkézett szőröcskéi, nedvei, egyebei), s kihalt a galéria, mint az esztéká egy alapos felmosás után. De kipárállik a Fészekből, és fölkúszik az égre egy női asztráltest Pest belvárosa fölé, s ott marad lebegve: húsz év oda, vissza. Majdnem halál öregszik bele a fiatal feltámadásba.

Hajdu István

(Bajkó Anikó kiállítása a Fészek Galériában; Bp. VII., Kertész u. 36., nyitva: március 22-ig, hétfőtől péntekig, 14.00-18.00; Baglyas Erika bemutatója a Stúdió Galériában; Bp. V., Képíró u. 6., nyitva: március 10-ig, hétfőtől szombatig 14.00-18.00)

szerző
Hajdu István
publikálva
2002/10. (03. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...