Zene

Könyv - "Mit mondtál? Makk?" - Polgár Judit: Sakkjátszótér

Ha már egyszer minden gondolata a huszárok, a lovagok és a harc körül forog, legalább annyi szerencsénk lehet, hogy képes ezt a vágyát 80 decibel alatti formában is szublimálni... Amikor egy mindenre elszánt ötéves kitúr a szekrényből egy sakktáblát, és talál hozzá valakit, aki elhiszi, hogy tényleg ezt akarja, akkor már csak a Jóisten állíthatja meg - de Polgár Judit biztosan nem fogja. Orosz Ildikó
  • Orosz Ildikó
  • 2011. február 17.

lemez - 30Y: VÁROSEMBER

Szélsőséges lemezt ígért a 30y, ami a Városemberen végigtekintve leginkább a csendes búsongás és a nagybani zúzda közti közlekedést jelöli. A honi alterbandák egyik legnépszerűbbike ötödik lemezén egyszerre igyekezett minden korábbinál keményebb és minden eddiginél érzelmesebb lenni: az elődöknél némivel rockosabb a tételek java (rögtön egy súlyosan dübörgő rohammal indítunk, mely riffjeihez méltón Kövér disznók névre hallgat), de szép számmal akad érzékeny, zongorás lassú is (mint a lélekszaggatónak szánt, de kevésbé hatékony Ásító) - amiképpen az is előfordul, hogy a zenekar gyengédebb és brutálisabb oldala egyetlen nótán belül is kidomborodik (mint például a szenvedelmes csillagkémlelésnek induló, ám hamarost bedurvuló Riadt háziállatok esetében).
  • - nvg -
  • 2011. február 10.

köztér - A Moszkva téren

rendszeresen áthaladók nyilván már észre sem veszik őket. A ritkábban arra járó viszont még most is megörül nekik, ahogy kidugják a fejüket a hó alól - vagy most épp a fűből a hirtelen olvadás után.
  • - kyt -
  • 2011. február 10.

lemez - Gustav Mahler: Des Knaben Wunderhorn

Szokták kárhoztatni Pierre Boulezt, miszerint nem csupán deromantizálja Mahlert, hanem kilúgozza belőle az érzelmeket, zenéjét hideggé, érzelemmentessé teszi. Vagyis valamiképpen meghamisítja az osztrák mester intencióit.
  • - csont -
  • 2011. február 10.

film - EGY JOBB VILÁG

Susanne Bier filmje csak a rendezői erényeinek köszönhetően nem fajul tanmesévé. Egy dán vöröskeresztes orvos a polgárháború sújtotta Afrikában végzi áldozatos munkáját, s vív kilátástalan küzdelmet nemcsak a lőtt és robbanásoktól keletkezett gyermeki sebek begyógyításáért, de - azzal, ahogy a helybéli sebesült hadúrral bánik, majd elbánik - egyenesen a nagybetűs erőszak ellen is.
  • 2011. február 10.

koncert - Gustavo Dudamel és a Los Angeles-i Filharmonikusok

"Itt minden mutatva lesz" - énekli a kuplébeli Stux úr, s úgy lehet, az ifjú venezuelai csodakarmester koncertfelvételei láttán a fővárosi közönség is éppen erre az attrakcióra számított. S csalódásra ekképp nem is volt semmi oka, hiszen Gustavo Dudamel kiváló zenekara élén valóban a dirigensi ábrázolóművészet kivételes tehetségének bizonyult, aki nem csupán a karjával, de a lábaival is erősen megdolgozik a sikerért: a karmesteri dobogón eddig legfeljebb a tenor José Cura meg persze a komikus Danny Kaye táncolt olyan autentikus hévvel, mint az éppen harmincéves és máris világsztár Dudamel.

füzet - HAJÓNAPLÓ 2010/5. - PÁRKÁK

Ha színházi előadások műsorfüzeteiről van szó, az egyik véglet a fénymásolt A5-ös lap, a másik a Bárka Színház Hajónaplója. A minden új bemutatóhoz elkészített, grafikáival az adott előadáshoz illeszkedő, igényes kiállítású, 20-30 oldalas és ingyenes (!) füzet sokkal inkább folyóirat, amiben egymás mellé kerülnek az interjúk az alkotókkal és a "tudományos" vagy művészetelméleti esszék, valamint próbanaplók, irodalmi szövegek és minden, amit a téma megkíván. A Párkák című meseopera ősbemutatójához készült Hajónapló túltesz az eddigi számokon is.
  • Kovács Bálint
  • 2011. február 10.

film - LONDON BOULEVARD

Aki egyszer bűnöző lett, az már az is marad; a szerelem nem ismer határokat; a jó emberek szépek, a gonoszak meg csúnyák - ilyen és ehhez hasonló ismeretekkel lesz gazdagabb, aki megnézi a forgatókönyvíróból rendezővé avanzsált William Monahan első filmjét. Az eredetiséget, a feszültségteremtést és a hiteles karakterábrázolást a háta közepére sem kívánó alkotás egyetlen újítása talán az, hogy összeboronálta a kisstílű gengszterek mikrokozmoszával operáló zsánert a Sztárom a párommal.
  • - izs -
  • 2011. február 10.

koncert - Tigrics, Hautzinger, Fennesz

Rövid, feszes produkciók, afféle vegyes ízelítő: hárman váltották egymást a színpadon, s pontosan ennyiféle zenei közelítéssel és látásmóddal volt szerencsénk találkozni. Az első fellépő, Bereznyei Róbert (alias Tigrics) elektronikus-elektroakusztikus zenéje régóta különleges csemege a kísérletezőbb muzsikák piacán.
  • - minek -
  • 2011. február 10.

Lemez - Kinn, a farmon - The Decemberists: The King Is Dead

Valami lehet a portlandi levegőben vagy talajban, mert elég sok jó zenész bukkant fel onnan az utóbbi bő másfél évtizedben. Elég csak a Dandy Warholst, a Modest Mouse-t, a Shinst, a Blitzen Trappert vagy a néhai Elliott Smitht említeni - na meg a Decemberistset. A jóllakott óvodás kinézetű Colin Meloy vezette öttagú zenekart sokan az Arcade Fire-höz hasonlítják, ami a kevésbé szokványos hangszerek (tangóharmonika, nagybőgő) miatt némileg megállja a helyét, kanadai kollégáikhoz képest viszont meglehetősen más zenei előképekkel rendelkeznek.

Dokumentumfilm - Ahogy telik - Szekeres Csaba: Örvény

A film Told község cigány lakosainak életéről tudósítana, csakhogy az alapvető dramaturgiai kívánalmaknak sem felel meg; követhetetlen, hogy kik az egyes szereplők, és milyen hatással vannak az események alakulására. Ez akkor is súlyos hiba, ha egyértelmű szerzői megfontolás áll a szerkesztetlenség hátterében.
  • Gulyás Márton
  • 2011. február 10.

film - 3 MAJOM

Vannak a közértből, és vannak a Cannes-ból ismert kisemberek. Utóbbiaknak kicsit mélyebb a nézésük, ritkásabb a szavuk járása és súlyosabb a léptük, helyüket pedig rendre a város peremén jelölik ki a filmesek; szegények innen bumliznak be az életvidám centrumokba.
  • - kg -
  • 2011. február 10.

DVD - Tony & Bill - Richard Loncraine: Különleges kapcsolat

A "special relationship" kifejezés Churchilltől származik, ő jellemezte ilyen semmitmondón a brit-amerikai viszonyt. Ha különlegesen jó kapcsolatot értünk alatta, hát az hol volt, hol nem volt. Nem is kellett más hozzá, csupán az eminens közös érdek, az ideológiai egyezés és a személyes rokonszenv. Mindez meglenni látszott Winston és FDR vagy Reagan és Thatcher között, míg feltűnően hiányzott például Nixon és Heath vagy Clinton és Major idejében. De aztán jött a Wunderkind.
  • Csengery Kristóf
  • 2011. február 10.