Így tesznek Nuri Bilge Ceylan (Cannes: legjobb rendező, 2008) filmjének szereplői is, azzal a felszabadító különbséggel, hogy nekik nem kell várniuk a pofont, azért már a film elején helybe mennek. A politikus elgázolt valakit, de az otthonában riasztott sofőr - meglett, bajuszos ember - vállalja, hogy elviszi a balhét. Viharos az este, vészjóslón pislákol a boszporuszi világítótorony, Isztambulban valami készül: választások, igen, meg egy család szétesése. Előbbiről a tévéből értesülünk, utóbbit hosszan mutatja a szépre és nehézre érzékeny kamera. Nehezednek a léptek, mélyülnek a nézések, a légzések nyugalmát mind nagyobb vétkek zavarják meg, és a hőmérséklet is egyre emelkedik. Még le sem csengett az egyik, máris újabb vihar készül. A török filmrendező ebben nagy, a viharok közti csendekhez választ képkeretezőért kiáltó beállításokat. Micsoda képek, micsoda indulatok, micsoda beszédes elhallgatások! Túlzott beszédességgel aligha vádolhatók Nuri Bilge Ceylan filmjének szereplői, a 3 majom mégis túlbeszélt film; ott az a meglett, bajuszos sofőr az elején - az arcára van írva, csupa nagybetűvel, hogy elveszett ember, szereposztási öngól egy ilyen ábrázattal indítani. A többi már csak papírforma, a lelki lakberendezés és a művészi képkeretezés díjat érdemlő, szép példája.
A Mozinet bemutatója
és fél
