A Kogart (Kovács Gábor Mûvészeti Alapítvány) elõkelõ Andrássy úti székházában, ahol 1960-tól a kilencvenes évek középéig a Fiatal Mûvészek - leharcolt állapotú - Klubja üzemelt, egy csoportos kiállítás erejéig a "legendás" múltba révedhet bele a látogató.
A cím nem kevesebbet sugall, mint hogy az épületben zajló szellemi folyamatok és tárgyi produktumok egy laza idõbeli és szubjektívan kiemelt tárgyi elemeket tartalmazó metszetén keresztül reprezentálható a kor szubkulturális jellege, s nem mellesleg a reinkarnálódott palota elõzményének bemutatásával a mecénás és magángyûjtõ kortárs képzõmûvészettel kapcsolatos elkötelezettsége is legitimálható. Ha ez utóbbi megállapítás egy kissé nyersnek tûnik is, nem szabad elfeledkezni arról, hogy az FMK története - ellentétben a szintén híres Bercsényi Klubbal - nincsen feldolgozva, s egy üzleti alapon mûködõ mûvészeti vállalkozás számára a jótett (a szinte már csak szájhagyományban élõ mûvészeti események részleges dokumentálása) mellett természetesen egyéb önös érdekek is számításba jöhetnek.
A kiállítás anyagát a Kogart fõkurátora mellett az FMK egykori mûvészeti vezetõje állította össze, és ennek során elsõsorban a Gesamtkunst jelleget - a képzõmûvészet, a kortárs alternatív zene és az irodalom összefonódását - kívánták elõtérbe helyezni. Az alkotók és mûvek közötti, tudatosan vállalt szelekció miatt nyilván sok érintett megsértõdhetett, de a kívülálló szempontjából érdemesebb úgy tekinteni a válogatásra, ahogy az a sajtóanyagban is szerepel: mint az "évtized mûfaji és esztétikai szempontból is igen sokszínû képzõmûvészeti életének illusztrációjára".
Egy kilúgozott képeskönyvre,
amely csak felidéz valamit, de az át- és megélés lehetõségétõl igyekszik távol tartani a befogadót. Nem mintha a mûvek elrendezésével (a kiállítás narrációjával) vagy kvalitásukkal olyan nagy problémák lennének, sõt. Az álnaiv, neodada-szür-realista "idétlenségekre" (ef. Zámbó István, feLugossy László, Wahorn András) archaizáló, prehistorikus elemekre emlékeztetõ montázs (Szirtes János) és organikus, folklorisztikus és antropomorf szobrok (Samu Géza, Varga Géza Ferenc) felelnek, a sci-fi-diszkó paródiát (Nyári István) ellenpontozza a rejtett hangszóróból szóló alternatív zene vagy a zenélõ szobrok (Lois Viktor, Móder Rezsõ) látványa. A hetvenes évek hûvösen és személytelenül szétdaraboló, analizáló törekvései és a szürke lét helyébe a nyolcvanas években a mûfaji határvonalak áttörésére, az egész megragadására tett kísérletek lépnek, melyeket öntörvényû, színes egyéniségek csoportjai celebrálnak. A kozmikusra tágított terek "kukkolása" (Lengyel András, Várady Róbert, Gábor Áron, Méhes Lóránt - Vetõ János) mellett az underground összmûvészeti eseményei is dokumentálódnak. Láthatjuk a "kultúraegészben gondolkodó" irodalmi Új Hölgyfutár Revue néhány példányát (Szkárosi Endre), excentrikus divatbemutató meghívóját (Király Tamás), látványvilágra épített koncertek képi (Pácser Attila) és tárgyi (Koncz András, Böröcz András) lenyomatait vagy színpadias performanszok díszletei mellé rendelt fotósorozatot (El Kazovszkij). A rendezõk számára az alternatív közösségek felsorolásszerû bemutatása is fontos lehetett: a korszak mûvészeti eseményeit ismerõ számára jogosnak, bár kissé könyvízûnek tûnik a Rózsakör-Rabinec Stúdió, az INDIGO-csoport, a Vajda Lajos Stúdió, a XERTOX- vagy a plakáttervezõket tömörítõ DOPP-csoport tagjainak szerepeltetése. Az alternatív kulturális nyilvánosság helyszínei között az FMK csak
egy volt a sok közül,
olyan ellenõrzött terep, ahol bemutatkozhattak a hivatalosan el nem fogadott mûvészeti jelenségek. A nyolcvanas évek kiállított programfüzeteit tanulmányozva feltûnõ, hogy a klubnak sokkal szélesebb körben kellett megfelelnie az elvárásoknak, semmint hogy sajátos, egyéni profillal rendelkezhetett volna. Másrészt az alte-rock képviselõi rendszeresen felléptek egyetemi klubokban (Bercsényi, a BME Kollégiuma, Közgáz), mûvelõdési házakban (Kassák, Ganz Mávag, Ikarus, MOM), s a képzõmûvészek számára sem egyedül az FMK jelentette az ismertséghez szükséges egyetlen kitörési pontot. A hatalommal szembeni lavírozás mindennapos gyakorlatára utal, hogy 1983-ban Gémes Jánost (Dixit) kitiltották az FMK-ból, vagy hogy ez az intézmény "büszkélkedhet" a Magyarországon politikai okokból betiltott kiállítások legkésõbbi darabjával (1984, Magyarország a Tied lehet), s a radikális "csakegykislány. Nehézzenei klub" is csak abban az idõben (1986) jöhetett létre, amikor - túl két lemezen - az A. E. Bizottság együttes befejezte pályafutását. Az FMK attól volt más, mint a többi, hogy zártkörû volt, csak a tagsággal rendelkezõ egyedek (+ rokonaik és barátaik) ismerhették elõnyeit és hátrányait. Azok az emberek, akiket ott láthatunk Szilágyi Lenke és Lugosi Lugo László fényképfelvételein, akik például ott lehettek az Eszkimó asszony fázik címû film Trabant-koncertjének felvételén. Nekünk, a többieknek csak az ezerszer átmásolt demokazetta jutott, illusztrálandó megfakuló emlékeinket.
Dékei Krisztina
Bp. VI., Andrássy út 112. Nyitva március 15-ig, naponta 10-tõl 18 óráig
