Izlandon évszázadokig a verses recitálás, vagyis a rímur jelentette a zenét. A XVIII. században kezdtek nyitni Európa felé, így a XX. század elejére már fel is tudtak mutatni pár operaénekest és fürge ujjú pianistát, viszont könnyűzenészeikre egészen a nyolcvanas évekig kellett várnunk. Először az alternatív rockzenét játszó Sugarcubes került be az MTV-be, majd a kilencvenes években a zenekarból kivált Björk. Az egykor szintén a Sugarcubesot erősítő Einar Örn Benediktsson Ghostigital nevű zenekarával az izlandi elektronikus zenéért tett sokat, később pedig Jón Gnarral, a ma Reykjavík polgármestereként előszeretettel Jedi-köpenyben grasszáló jeles férfiúval megalapította a választóknak szellemes baromságokat ígérő A Legjobb Pártot. 2000 körül egy angol lemezkiadó felfigyelt az édesbúsan lebegő Sigur Rósra (képünkön), akik sosem voltak restek a gyökereikkel büszkélkedni - egyik példa erre Heima című filmjük, amely olyan, mintha a Vidékfejlesztési Minisztérium rendelte volna meg. Bárhogyan is, az emberek szerte a világban aktívan érdeklődni kezdtek az izlandi populáris zene iránt, és könynyen ki is rángattak a sötétségből még jó pár kedves, melankolikus zenekart.
Az ezredforduló óta megszaporodott zenészeket észrevette a társadalom, és cselekedni kezdett: alapítványokat, exportirodát hoztak létre, és az állam is egyre több pénzt különített el kulturális célokra, hogy a ma több száz nyilvántartott zenekarból és dj-ből félévente legalább százan turnézni indulhassanak. Agent Fresco, FM Belfast, Ólafur Arnalds, Sóley, Sin Fang, Dániel Bjarnason, Ben Frost, gusgus, Lockerbie, Sólstafir - csak pár név abból a száz-százötven zenészből, zenekarból, amelyek aktívan koncerteznek külföldön, és a közelmúltban Budapesten is megfordultak.
Fut a hangfal, fut a kábel
A turnék nagy részét az Iceland Music Export, vagyis az IMX exportiroda szervezi. A céget három ember viszi: Sigtryggur Baldursson (egy újabb ex-Sugarcubes-tag!), Tómas Young, a Roskilde fesztivál szervezője és Kamilla Ingibergsdottir, a texasi SXSW fesztivál píárosa. "2006-ban indultunk egy bank és az állam segítségével. A gazdaság akkoriban még virágzott, és egy zenekedvelő bankigazgató szívesen szánt ötmillió koronát e nemes célra, egy kikötéssel: az állam is tegyen le ugyanennyit az asztalra. Az állam pedig letette. 2009-ben, mikor tönkrementek a bankok, újra kellett kötni a szerződést, így ma javarészt a Kulturális Minisztériumból élünk, évi 18 millió koronával (1 izlandi korona ma nagyjából 1,7 forintot ér - a szerk.), illetve a helyi jogvédő irodától (STEF), a zeneakadémiától és különböző lemezkiadóktól is kapunk támogatást, amit mind utaztatásra és píárra költünk" - avat be Tómas. Mikor arról kérdezem, hogy leválnának-e az államról, ha elérnék azt a pontot, kategorikus nemmel válaszol. "Fontos, hogy az állam is részt vegyen az iroda működésében, már csak azért is, mert minden turnéra induló zenészünket Izlandról faggatják az újságírók, vagyis ők a legjobb nagyköveteink. Megjegyzem, külföldön sokan hiszik azt, hogy az izlandi zene önmagát népszerűsíti, de ebben igenis fontos szerepet játszik az IMX és az Iceland Airwaves Fesztivál, ami a legerősebb ütőkártyánk." "Az IMX 2010 óta szervezi a fesztivált. Idén hétezer karszalagot adtunk el, ebből négyezer végezte külföldiek csuklóján. Mindenki jól jár. A zenekarokat megnézhetik a kiadók, menedzserek, újságírók, a közönség fogyaszt, ez pedig lök egyet a gazdaságon" - fűzi hozzá Kamilla. A lökés nem csekély: a pár napos esemény idén egymilliárd koronát hozott a házhoz.
Az Icelandair légitársaság által működtetett Iceland Airwaves Izland legnagyobb zenei fesztiválja. 1999-ben indult a reykjavíki reptér egyik hangárjában, mára pedig az egész várost ellepi: november elején öt napig megállás nélkül ömlik ki a zene mindenhonnan. A két legnagyobb helyszín, a Harpa és a Hafnarhús Múzeum mellett minden egyes klub, kocsma, múzeum, mozi, könyvesbolt és templom koncertteremmé alakul. Egyik este az apró Kaffibarinnban hallgattuk Ben Frostot kétszáz emberrel, heringpozícióban. Amikor véget ért a koncert, a tömeg azonnal eltűnt, és a következő két órában összesen hárman voltunk a helyen. "Mivel nincs minden kocsmának jó hangtechnikája, ilyenkor egymás közt adogatják, amijük van. Mikor valaki végez, a tömeg kirohan, utánuk pedig fut a hangfal, a kábelek és az erősítő, át egy másik helyszínre, ahonnan majd újra visszajön a kábel- és emberrengeteg" - avat be Birtalan Áron, jelenleg Reykjavíkban élő elektronikus zeneszerző. "Sok az off-venue program, melyekre nem kell hivatalos karszalag, így azoknak is bőven van mit hallaniuk, akik nem váltottak időben jegyet" - árulja el Kamilla. Jóval hosszabb a nemhivatalos programfüzet, mint a hivatalos, és van átfedés is: egyes fellépők, akiket belépő ellenében hallhatunk, másnap egy kisebb helyen ingyen énekelnek. És nem csak melankolikus popzenét vagy indie rockot játszanak. Van kortárs komolyzene, kísérleti ügyek, zaj és nagyon erős elektronika is.
És ha már underground, akkor beléphet a képbe egy másik fontos szervezet, a Jóhann Ágúst Jóhannsson által vezetett Kraumur Zenei Alap, mely az IMX-szel ellentétben teljesen független az államtól. Egy kedves gazdag pár 2007-ben létrehozta az Aurora Segélyszervezetet, egymilliárd koronával. A Kraumur az Aurora egyik leányszervezete, melyet 2009-ben, akkor 50 millió koronával eresztettek útjára; idén 11 milliót osztottak szét zenészeknek és fesztiváloknak. Ők jobban koncentrálnak az undergroundra, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a belföldi ügyekre. "Az IMX a külföldi piaccal foglalkozik, ezért természetesen hozzájuk is elküldjük a hozzánk betérő zenészeket" - mondja Jóhann. A Kraumur évente tizenöt projektet részesít támogatásban, a vállalásokat egy-két éven belül kell teljesíteni. "Persze akkor sincs semmi gond, ha túllépik a határidőt. A lényeg, hogy olyan tervet nyújtsanak be, amiről érezzük, hogy nyomot fog hagyni a kultúrában. Eleinte lemezfelvételre kértek pénzt, de mivel ma ezt már megoldják otthon, ezért tőlünk inkább utazásra, felszerelésre vagy fesztiválokra kérnek támogatást." Idén az Eistnaflug metálfesztivált, az elektronikus zenét erősítő Extreme Chillt, a Winter fesztivált, klaszszikus zenei workshopokat, mesterkurzusokat és az Iceland Airwavesszel párhuzamosan futó Rafwavest támogatták. De díjakat is osztogatnak: a Battle of the Bands nevű zenei tehetségkutató első három helyezettjének például a Kraumur ad díjat. Régóta fontos ugródeszka ez a verseny a kezdő zenészek számára. Itt tűnt föl először az Agent Fresco, a Samaris, a Mammút és a 2010-es győztes, az Of Monsters and Men, akik gitárzenéjükkel azóta már bejárták a világot. Emellett minden decemberben kiosztják a Kraumur Díjat is, amivel az év öt (ha nem bírnak magukkal, akkor hat) legjobb albumát jutalmazzák. "A lemezeladás a válságtól függetlenül erős maradt. A helyiek még mindig szeretik kézbe venni a lemezeket, és ha letöltik is, fizetnek érte" - így Jóhann. Ezzel együtt Skúli Helgason exrádiós szocdem politikus most nyújtott be egy új javaslatot az izlandi zenészek további támogatásáról - olvashatjuk a helyi angol nyelvű magazin, a Grapevine őszi számában. Hiszen "míg a helyiekben töretlen a CD-k iránti vonzalom, a külföldi lemezeladásból befolyó összeg minden évben másfél millió koronával zuhan az illegális letöltések miatt. Kénytelenek vagyunk ezt valahogy kompenzálni."
Mindenkinek fontos
Az, hogy a helyiek szívesen invesztálnak a kultúrába, a reykjavíki Müpa, vagyis az Ólafur Eliasson és Henning Larsen által tervezett, hosszas várakozás után 2011-ben megnyitott Harpa népszerűségén is megmutatkozik. A tengerparton álló, 47 méter magas üvegpalotában négy koncertterem van. A legnagyobban 1800 ülőhelyet találunk, a többi teremből pedig bármikor kivehetők a székek, így ezek 500 és 1000 férőhely közt ingáznak. Az építkezést 2008-ban kezdték, majd 2009-ben le kellett állniuk a krach miatt. Egy darabig politikai szinten folytak a viták, hogy meghagyják-e a válság emlékművének félkészen, ám végül az állam és Reykjavík polgármestere úgy döntött, illik befejezni az épületet. "A Harpa borzalmasan nézett ki 2009 januárjában, drágább is lett volna ilyen állapotában fenntartani, és szükségünk volt már egy ilyen épületre, úgyhogy nem bántuk meg, hogy befejeztük. Mióta megnyitottuk, minden eseményen telt ház van. Fontos bázisa lett a Harpa a kultúrának, kiváló akusztikája miatt pedig gyorsan terjed a híre, úgyhogy a külföldi előadók is sorra jelentkeznek ide. Nem utolsósorban szép is. Inkább így legyen emlékmű, mint félkészen" - számol be Karitas H. Gunnarsdóttir, az oktatási, kulturális és tudományokkal foglalkozó minisztérium kulturális részlegének direktora.
Az állam kultúrára fordított büdzséje háromfelé szóródik: az önkormányzatokhoz, a magánszervezeteket segítő alaphoz, illetve saját pályázataihoz, melyekről a zenei alap, egy három emberből álló szerv dönt - a tagokból egyet a kulturális miniszter jelöl, kettőt pedig a szektor küld. 57 millió koronával gazdálkodnak évente. "Az állam fontosnak tartja, hogy minden műfajú izlandi zenét támogasson külföldön és belföldön egyaránt, a helyiek pedig szoros viszonyt ápolnak az izlandi kultúrával, és az oktatás is nagyon erős" - mondja Karitas. És erősen támogatott. A zeneiskolákat az önkormányzatok üzemeltetik, a felsőoktatást pedig az állam finanszírozza. Mérhetetlen mennyiségű zeneiskola van: ha egy település eléri az 500 főt, a helyi önkormányzatnak kötelessége rögtön nyitni egyet. Továbbá a zenészek akkor is számíthatnak az önkormányzatra, ha próbateremre van szükségük. Az IMX-es Tómas kilencéves korától kezdve dobolt különböző zenekarokban Keflavíkban. Tizenévesen pár barátjával bevették a helyi rendőrség régi épületét, és a vallatókban kezdtek el próbálni. Mikor az önkormányzat erről tudomást szerzett, ahelyett, hogy kirakta volna őket, inkább támogatta az ötletet, így az őket követő zenekaroknak már csak kulcsmásolásra kellett költeniük. "Erős a klasszikus zenei oktatás, bár én csak 14 éves koromig bírtam. Inkább mentem dobolni a vallatóba." A kraumurös Jóhann is szívesen dicséri az iskolákat. "Kiváló dzsessztanszakunk van, a legtöbb dobos és trombitás ott végzett, és a Művészeti Akadémia is nívós komolyzenei részleget visz. Az izlandiak a tradicionális zenével (kórusművekkel, rímurral) otthon vagy a templomban ismerkednek meg, majd minőségi komolyzenei oktatásban vehetnek részt felnőttkorukig: így minden zenekarunkban képzett zenészek játszanak." "Fontos a tradicionális zene is. Imádunk énekelni, kórusok pedig országszerte vannak. A Sigur Rós is sokat tett a kulturális örökségért, mikor összeállt Steindór Andersennel, aki a rímur nagymestere. Minden általunk támogatott zenészben megvan az az izlandi íz, amiről tudjuk, hogy ezzel hozzátesznek a kultúránkhoz, legyen az Björk, az Of Monsters and Men, a Hjaltalín vagy a Sigur Rós" - mondja Karitas.
Végül nem elhanyagolandó, hogy a mai zenészek otthonról is megkapják a támogatást. "Ebédidőben olvastam egy cikket annak a generációnak a tagjairól, akiknek a szülei az ötvenes, hatvanas években születtek. Magamra ismertem. Mi valóban mindent megkaptunk, és bármit megtehettünk. Szabadok voltunk, és vagyunk a mai napig. Megengedhetjük magunknak, hogy a gyerekeinknek is mindent megadjunk. Ők pedig elhiszik, sőt tudják, hogy bármire képesek, és ezt be is bizonyítják. Jólesik arra gondolni, hogy a fiatalok aktív kitörése részben a mi nagy szabadságérzetünknek és szabadelvűségünknek köszönhető" - zárja a beszélgetést Karitas.
És ne felejtsük el, hogy ott a Jedi is, aki valószínűleg fénykardjával tartja kordában a kultúrára kevésbé fogékonyakat.
