Zene

Nevét többek közt a Trio Stendhalból, A dzsungel könyvéből, a Sose halunk meg!-ből ismerik, de az utóbbi években leggyakrabban kortárs írók felolvasóest­jein fújja szaxofonját. Dés Lászlót irodalomról és az improvizáció természetéről kérdeztük.

Az Einstürzende még a nyolcvanas években került jól kiérdemelt kultstátuszba – ehhez képest ma is aktívak, ráadásul értelme és jelentősége is van annak, amit csinálnak.

Az idén hatvankilenc éves Bryan Ferry már ötödik évtizede játssza azt, hogy egy megelevenedett Evelyn Waugh-regényalak, esetleg valamelyik megjegyezhetetlen nevű szereplő a Forsyte sagából.

Felelevenítünk egy régi hagyományt, mert ezzel biztosan nem nyúlunk mellé.

Meghalt Joe Cocker. Utoljára 2011-ben, budapesti koncertje előtt beszélgettünk vele.

Örmény, orosz, de most már kicsit magyar is, és a legjobb színpadi jelenségek egyike. A Deti Picasso frontembere örmény karácsonyról, orosz balettről és bosszantó énekhangokról.

Sokkal több ki­­szá­míthatóság és sokkal kevesebb meg­lepő, újszerű vagy csak igazán jól eltalált téma került a Tankcsapda huszonötödik születésnapi leme­zére, mint amennyi ahhoz kellene, hogy az összkép ne csak a „rutinos, de jó” meg a „rutinos és nem is túl jó” között ingadozzon.

Don Juan-esszéjében Kierkegaard különbséget tesz a mitikus és a Mozart operájában szereplő Don Giovanni között. Carmen esetében ez kevéssé áll, hiszen voltaképpen egyetlen író, Prosper Mérimée képzeletének teremtménye, ám aligha vitatható, hogy a buja cigánylány is szert tett az idők során némi mitológiai kontúrokra, legyen elég utalni Nietzsche élete alkonyán írt rajongó (és eszelős) futamaira.