Opera

Haydn: A lakatlan sziget

Zene

Hajótörés – rendszerint efféle baleset következtében kerül az ember fia vagy lánya lakatlan szigetre, s bosszantó stílszerűséggel épp ilyesmi fenyegette a Moltopera társulatának Haydn-bemutatóját is, amelyből az utolsó előtti pillanatban dőlt ki az énekesi kvartett baritonja. Helyére azonban beugrott az addig csak moderátornak ígérkező társulatvezető, Ágoston László, s bár ő a kottát mindvégig a kezében tartotta, ettől eltekintve (helyesebben ezzel együtt) az előadás egyik legoldottabb, hangban és játékban legmegbízhatóbb alakítását nyújtotta. Pedig az Eszterháza számára komponált 1779-es operácska most egyebekben is tehetséges és rokonszenves fiatal előadókra talált, akik a díszletkockák szorgos rakosgatásától az érthetően artikulált magyar nyelvű éneklésig mindent elkövettek, hogy a búsan induló, de annál derűsebben végződő mű megéljen a lépcsőházi helyszínen. Merthogy a bemutató az úgynevezett Királylépcső aljában zajlott, miközben a közönség a lépcsőfokokon elhelyezett, pontlevonásra késztetően haszontalan párnaszerűségeken próbált valaminő zsibbadásmentes testhelyzetet felvenni. A Geréb ­Zsófi által rendezett produkció becsülettel és sikeresen küzdött meg azért, hogy a néző ültében-kuporogtában is felülemelkedjen a körülményeken, és bevonódjon a szerelem­érzés változatait és az elszakítottság állapotát jelenetező játékba. Az erőfeszítésekből és egyúttal a sikerből a révkalauzoknak öltöztetett hangszeres közreműködők kicsiny csoportja is kivette a maga részét, hiszen Tőri Csaba vezényletét követve a zenekar mindvégig formás és kulturált kíséretet biztosított a játszó személyek számára. S ha akadt is félúton kifáradó és érdeklődését vesztő kisgyermek a lépcsőn, azért mi, felnőttek értettük és hozzá még élveztük is a Moltopera közhelymentes, friss és a műfaj iránt elkötelezett előadását.

Magyar Állami Operaház, november 23.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.