Lemez

Motorcsónak, karóra

Bryan Ferry: Avonmore

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2014. december 27.

Zene

Az idén hatvankilenc éves Bryan Ferry már ötödik évtizede játssza azt, hogy egy megelevenedett Evelyn Waugh-regényalak, esetleg valamelyik megjegyezhetetlen nevű szereplő a Forsyte sagából.

A popzene elegáns, romlott, ragyogó és romantikusan dekadens angol lordja ő, aki gyakorlatilag minden lemezborítóján úgy domborít, mintha épp egy tehetős, középkorú férfiaknak szánt drága divatkiegészítőt (karórát, esetleg parfümöt, rosszabb esetben motorcsónakot) reklámozna, és akinek épp olyan remekül áll a hátul hosszúra hagyott haj és a kis bajuszka, mint a Harmadik Birodalom esztétikájának csodálata és a rókavadászat betiltása elleni harc. Ferry csúcskorszaka egészen pontosan 1972 és 1975 közé tehető, amikor a Roxy Music élén készített öt korszakos nagylemezt és egy sor briliáns slágert, definiálta a glamrockot (majd ugyanazzal a parvenü lendülettel túl is lépett rajta), és mellesleg megágyazott az új hullámnak, ám az egyébként észak-angliai munkáscsaládból származó énekes kibillenthetetlen dandys-playboyos-hűvös diszkókirály karaktere és polgárpukkasztóan retrográd megnyilvánulásai azóta is figyelemreméltóak, és zenekarával, illetve szólóban is tudott még nagyot dobni – legalábbis kereskedelmileg biztosan. Szóval, érdemes rá odafigyelni, még ha a 2002-es Frantic vagy a négy évvel ezelőtti Olympia nyilvánvalóan nem is annyira emlékezetes, mint a Boys and Girls, a Bete Noir vagy pláne az Avalon.

És igen, egy újabb Bryan Ferry-album legföljebb annyira romantikusan dekadens élmény, mint szalmakalapban szivarozni egy luxusjachton, de hát ezzel sincsen semmi baj – én inkább vele bontanék egy üveg Perrier-Jouët pezsgőt, mint Rod Stewarttal. Pláne, hogy az új lemez meglepően rendben van, még úgy is, hogy gyakorlatilag semmi olyan nem található itt, amit ne hallhattunk volna Ferrytől legalább ezerszer. Kulturált art-diszkós alapok, csipegető funkygitárok, egymásba boruló szintiszőnyegek és visszhangos szaxofonok, a kb. 83 és 87 közötti, csúnya zakós felnőtt/műanyag popzene csúcskorszakának néhol teljesen direkt, ám egészen ízléses megidézése, sok lendületes dal (ezeket kifejezetten öröm hallgatni), néhány lassú (ezeket nem annyira), kipróbált vendégzenészek (Johnny Marr, Marcus Miller, Mark Knopfler, Nile Rodgers és még nagyon sokan mások). A végeredmény még valahol a korszellembe is szépen simul, hiszen egy ideje megint divatos ez a végletekig kimunkált, hófehér cérnakesztyűben ezüsttálcáról kokainozós luxuspop, szóval tényleg egy rossz szavunk nem lehetne, ha nem szerepelne itt a menő skandináv kozmikus technóproducerrel, Todd Terjével összehozott nyúlós Robert Palmer-feldolgozás (Johnny & Mary), amiből pont a dal leglényegét, az időnként feltűnő, nyugtalanító és egyáltalán nem odaillő szintibúgást sikerült kihagyni (aki egyszer is hallotta, tudja, miről beszélek), amiért nagyon-nagyon haragszom.

BMG/Deep Distribution, 2014

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?