Lemez

Motorcsónak, karóra

Bryan Ferry: Avonmore

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2014. december 27.

Zene

Az idén hatvankilenc éves Bryan Ferry már ötödik évtizede játssza azt, hogy egy megelevenedett Evelyn Waugh-regényalak, esetleg valamelyik megjegyezhetetlen nevű szereplő a Forsyte sagából.

A popzene elegáns, romlott, ragyogó és romantikusan dekadens angol lordja ő, aki gyakorlatilag minden lemezborítóján úgy domborít, mintha épp egy tehetős, középkorú férfiaknak szánt drága divatkiegészítőt (karórát, esetleg parfümöt, rosszabb esetben motorcsónakot) reklámozna, és akinek épp olyan remekül áll a hátul hosszúra hagyott haj és a kis bajuszka, mint a Harmadik Birodalom esztétikájának csodálata és a rókavadászat betiltása elleni harc. Ferry csúcskorszaka egészen pontosan 1972 és 1975 közé tehető, amikor a Roxy Music élén készített öt korszakos nagylemezt és egy sor briliáns slágert, definiálta a glamrockot (majd ugyanazzal a parvenü lendülettel túl is lépett rajta), és mellesleg megágyazott az új hullámnak, ám az egyébként észak-angliai munkáscsaládból származó énekes kibillenthetetlen dandys-playboyos-hűvös diszkókirály karaktere és polgárpukkasztóan retrográd megnyilvánulásai azóta is figyelemreméltóak, és zenekarával, illetve szólóban is tudott még nagyot dobni – legalábbis kereskedelmileg biztosan. Szóval, érdemes rá odafigyelni, még ha a 2002-es Frantic vagy a négy évvel ezelőtti Olympia nyilvánvalóan nem is annyira emlékezetes, mint a Boys and Girls, a Bete Noir vagy pláne az Avalon.

És igen, egy újabb Bryan Ferry-album legföljebb annyira romantikusan dekadens élmény, mint szalmakalapban szivarozni egy luxusjachton, de hát ezzel sincsen semmi baj – én inkább vele bontanék egy üveg Perrier-Jouët pezsgőt, mint Rod Stewarttal. Pláne, hogy az új lemez meglepően rendben van, még úgy is, hogy gyakorlatilag semmi olyan nem található itt, amit ne hallhattunk volna Ferrytől legalább ezerszer. Kulturált art-diszkós alapok, csipegető funkygitárok, egymásba boruló szintiszőnyegek és visszhangos szaxofonok, a kb. 83 és 87 közötti, csúnya zakós felnőtt/műanyag popzene csúcskorszakának néhol teljesen direkt, ám egészen ízléses megidézése, sok lendületes dal (ezeket kifejezetten öröm hallgatni), néhány lassú (ezeket nem annyira), kipróbált vendégzenészek (Johnny Marr, Marcus Miller, Mark Knopfler, Nile Rodgers és még nagyon sokan mások). A végeredmény még valahol a korszellembe is szépen simul, hiszen egy ideje megint divatos ez a végletekig kimunkált, hófehér cérnakesztyűben ezüsttálcáról kokainozós luxuspop, szóval tényleg egy rossz szavunk nem lehetne, ha nem szerepelne itt a menő skandináv kozmikus technóproducerrel, Todd Terjével összehozott nyúlós Robert Palmer-feldolgozás (Johnny & Mary), amiből pont a dal leglényegét, az időnként feltűnő, nyugtalanító és egyáltalán nem odaillő szintibúgást sikerült kihagyni (aki egyszer is hallotta, tudja, miről beszélek), amiért nagyon-nagyon haragszom.

BMG/Deep Distribution, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.