DVD

Bizet: Carmen

  • - csont -
  • 2014. december 22.

Zene

Don Juan-esszéjében Kierkegaard különbséget tesz a mitikus és a Mozart operájában szereplő Don Giovanni között. Carmen esetében ez kevéssé áll, hiszen voltaképpen egyetlen író, Prosper Mérimée képzeletének teremtménye, ám aligha vitatható, hogy a buja cigánylány is szert tett az idők során némi mitológiai kontúrokra, legyen elég utalni Nietzsche élete alkonyán írt rajongó (és eszelős) futamaira.

Matthias Hartmann rendezése nem foglalkozik a lány ezen oldalával, az egész szcenírozás inkább szándékoltan pitiáner, mint nagyszabású. Ennek mintha ellene szólna az első felvonásban megjelenő szivarreklám, mely kétségkívül egy nagy („archetipikus”) péniszt jel­képez, de ez az olcsó eszköz csak erősíti a kisszerűség érzetét. Hartmann színpadán ócska kis alakok vetélkednek egy ugyancsak jelentéktelen nő kegyeiért, akit azonban mégis föléjük emel tántoríthatatlan szabadságvágya, szenvedélye.

A köznapiságot árasztják a jelmezek is; itt nincs semmiféle déli kavalkád, még Carmen is egy second hand otthonkában riszálja magát, és Escamillo öltözékében sem vall semmi a tarka torreádorra. Hartmann azonban túlsózza az eszköztelenséget, így végül maga a rendezése válik pitiánerré.

Az énekesek részben vigaszta­lóak: Veszelina Kaszarova remek Carmen, de erős mellhangjai némileg manierista színezetűek; Jonas Kaufmann mint Don José persze ezúttal is gyönyörűen dalol, de lírai naivitása talán elfedi szerelmi lángolását. Isabel Rey jelentéktelen Micaëla, és még nála is szürkébb a fahangú Michele Pertusi Escamillo szerepében. Franz Welser-Möst derekas unalommal vezeti a Zürichi Opera zenekarát.

Universal, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)