Lovasi András hobbiprojektnek indult zenekara elég nagy ívet járt be az elmúlt 15 évben. Eleinte nagyrészt vicces, tét nélküli, ikergitározásra épülő dalokat írtak, ez a koncepció a 2011-es Néniket a bácsiknak albumon csúcsosodott ki. Majd jött egy érezhető megcsömörlés, és a 2014-es Szeles éles váltással már jóval mélyebb lemez lett. Ezt az irányt vitte tovább a három éve megjelent Semmi konferencia, és a Tompa késekről is az a hallgató első benyomása, hogy sokkal inkább mondanivalót szeretne közvetíteni, mint popzenei keretek között szórakoztatni.
| ||
A vezérfonalat ezúttal a különféle párkapcsolati válságok és egzisztenciális szorongások adják, Lovasitól szokatlan módon, hiszen bevallása szerint sem szokott annyit foglalkozni ezzel a témával. Most viszont az egész koncepciót erre fűzte fel, közéleti kikacsintás is csak néhány van a lemezen. A produceri teendőket Lázár Domokos, az Esti Kornél gitáros-dalszerzője látta el, aki gyökeresen átformálta az egészet: a hangszerelés mellett abba is beleszólt, mi kerüljön a lemezre és mi maradjon inkább le.
A Tompa kések érett anyag, művészileg magasabb polcon van, mint sok zenekar teljes életműve. Ezzel együtt nem érzem azt, hogy a törzsrajongókon kívül szélesebb réteget is meg tud szólítani. Aki eleve elfogult Lovasiék iránt, ezt is szeretni fogja, de ami engem illet, három-négy számnál – amilyen a tényleg erősre sikerült címadó dal, a legvégére hidden trackként becsempészett Ugatós vagy a Paranoiám – többet aligha fogok rendszeresen hallgatni róla.
Megadó Kiadó, 2020
