„Az egész darab folyamán dadognom kellett, a szextettben azonban Mozart azt kívánta, hogy ne dadogjak, mert azzal csak elrontanám a zenét. Azt feleltem, hogy bár egy magamfajta suhanctól égbekiáltó vakmerőségnek tűnhet ellentmondani neki, ebben a kérdésben meggyőződéssel állítom, hogy a dadogás nem ütközne a többi szólammal, hanem igen hatásos lenne. Majd hozzátettem, ha nem énekelhetem a szólamomat úgy, ahogy nekem tetszik, akkor egyáltalán nem éneklem el. Végül beleegyezett, hogy tegyek, ahogy jólesik, ám erősen kételkedett a kísérlet sikerében.
Telt házak bizonyították, hogy soha színpadi előadásmód nem hozott még ilyen elsöprő hatást; a közönség dülöngélt a nevetéstől, és Mozart sem volt kivétel. A császár többször is bravót kiáltott, és a számot hangos ovációval tapsolták vissza. Amikor az előadás véget ért, Mozart felszaladt hozzám a színpadra, és mindkét kezemet jól megszorongatva azt mondta: Bravó, fiatalember, le vagyok kötelezve, és elismerem, hogy önnek volt igaza, és én tévedtem.”
Évtizedek távolából ilyen túlhabzó művészi önérzettel és állításaiban ily megbízhatatlanul emlékezett vissza a Figaro házassága bécsi ősbemutatójára az előadás egyik mellékszereplője, Don Basilio meg a dadogós Don Curzio szerepének legelső megformálója, az ír tenor, Michael Kelly. A mondott hatost, illetve e Mozart-opera teljes egészét a hétvégén a Mezzo Tv műsorán találhatjuk majd: a genfi operaház 2017-es előadásának felvételéről, Ildebrando D’Arcangelóval a Gróf szerepében (április 4., fél kilenc). Azok a szerencsések, akik mindmáig a kábelcsomagjukban tudhatják a Mezzót, innen és túl a Figarón, ezekben a napokban láthatják és hallhatják majd a Sámson és Delilát Szentpétervárról (április 4., reggel fél kilenc), a Macbethet Barcelonából (április 3., fél egy és ápr. 5., fél öt), vagy éppenséggel Danyiil Trifonov (képünkön) 2014-es, nagyszerű lyoni zongoraestjét: Bach, Beethoven és Liszt műveivel (április 8., fél egy).
De persze válogathatunk a netes túlkínálatból is, amelynek bősége szinte már értelmet ad a bosszantóan ostoba közhelyek talán legostobábbikának, mely szerint, úgymond, minden rosszban van valami jó. Hiszen mostanra a londoni Covent Garden, a milánói Scala, sőt immár a messzi operai fellegvár, a Buenos Aires-i Teatro Colón is megnyitotta internetes archívumát: olyik naponta kínálva fel egy-egy újabb pompás előadást, olyik csupán hetente.
Ám ha hazai és egyszersmind jelenidejű zenei élményre vágynánk, hát az sem reménytelen óhaj, s korántsem csupán a Budapesti Fesztiválzenekar művészeinek mindennapi internetes kamaramuzsikálása jóvoltából (esténként háromnegyed nyolckor). Hanem mondjuk, a friss Kossuth-díjas Kolonits Klára Facebook-oldalán is föllelhető ilyesmi, ahol is EstiDalPosta sorozatcím alatt ugyancsak minden napra jut egy dal a kiváló szoprán előadásában és Dinyés Dániel zongorakíséretével. Vagy éppen választhatjuk akár a Nyíregyházi Cantemus Kórus YouTube-csatornáját is, ahová mindennap kettőkor kerül fel egy újabb kóruskompozíció a rokonszenvesen csacska cím és jelige (C-vitamin a léleknek) szellemében.
