Kisfiú a homokozóban - A Mike Patton Quartet az A38-on (koncert)

  • - vincze -
  • 2008. június 19.

Zene

Borítékolható volt, hogy a tavalyi elmaradt Peeping Tom után Mike Patton (aki sokak számára, így számomra is, még mindig az egykori Faith No More-énekes) bármilyen formációval jön is Magyarországra, ott tuti a telt ház.
Még akkor is, ha alighanem egész karrierje legrosszabb húzása volt, amikor összeállt a Zu névre hallgató három olasz sráccal, akik közül, tűnjön ez bármennyire ízetlennek, valamelyikük egészen biztosan valami maffiafőnök rokona, és ő intézte el az énekes párnájára applikált lófejjel, hogy az belemenjen ebbe a kooperációba. Más magyarázat nincsen arra, hogy Patton miért barmolja az idejét ezekkel az emberekkel, és miért nem csinál valami értelmeset valaki mással - a zenészvilág krémjéből tolonganának mellé a kreatívabbnál kreatívabb arcok -, és ha már pont az a perverziója, hogy névtelen makarónifalókkal haknizzon, miért nem kerüli el hazánkat messze, és miért nem hozza ide magával mondjuk a Tomahawkot vagy akár a Fantomast inkább.

Azt már a különféle videomegosztókon látni lehetett, hogy a Mike Patton Quartet nevű formáció Patton legperverzebb dolgaihoz viszonyítva is büntető, élőben pedig még inkább kérdőjelbe szaladt a szemöldök, hogy mit is akar tulajdonképpen az énekes. Vegyünk egy viszonylag korrektül együtt dolgozó ritmusszekciót, ahol a dobos egész jó, a basszusgitáros pedig olyan goromba hangzást tudott véletlenül kikeverni magának, hogy azokban a pillanatokban, amikor egyedül vagy az ütős kollégájával témázgatott, fennakadt a szemem a gyönyörűségtől pusztán a hangkép miatt. Ehhez a duóhoz csatlakozott még egy relatíve érdektelen bariton szaxofonista, valamint az effektpulttal és a mikrofonnal bűvészkedő Patton, akinek az énekéből pont nem lehetett semmit hallani, és így játszották azt a zenét, aminek hallatán nemcsak a jó nagy számban megjelent Faith No More-rajongók álltak értetlenül, de Patton egyéb állatságainak avatott ismerői is: teljesen koncepciótlan (hacsak az emberek kiborítása nem nevezhető koncepciónak), öncélú zajhalmazt funkciótlan leállásokkal és ütemtördelésekkel, minden kontinuitást nélkülözve, úgy, hogy a végén sem lettünk okosabbak annál, mint amikor elkezdték. A pajkos kisgyerekként rohangáló Patton kópésan mosolygó fejét nézve csak annyi maradt a megfejtés, hogy ez itt most az ő játszótere, ahol a legerősebb kölyökként veszély nélkül lerombolhatja a kisebbek homokvárát, de zenei alkotásnak ez nagyon kevés, az pedig, hogy a legendás Mike Pattont láthatom a színpadon, messze nem ért meg egy egész estés középszerű audioterrort.

A38 hajó, június 13.

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.