Koncert

Kismesterek éjszakája

Kasabian

  • - minek -
  • 2017. szeptember 17.

Zene

Az előző, „nullás” évtizedben befutott, jeles elődeik munkásságát ügyesen szintetizáló, némi jóindulattal slágereket is tisztesen termelő, a színpadon többnyire jól teljesítő zenekarok között szokás emlegetni a leicesteri Kasabiant.

Tény, hogy ők sem fogják megváltani a világot, de remekül elszórakoztatnak pár tíz­ezer önfeledten bulizni vágyó embert, akiknek péntek este a legkevésbé is katarzisra van szükségük (vagy ha mégis, azt megkaphatták előtte PJ Harvey-tól). Mivel a maguk kategóriá­jából egyedül ők lehettek nagyszínpadi záróattrakció, szereplésükön remekül le lehetett mérni, hogy mennyire működik, hogyan vizsgázik ez a hatásos riffekre, sodró groove-okra és együtt ordítható refrénekre épülő gitárpop a fesztiválközönség színe-java előtt. Nos, az eredmény felemás, de ezért csak kisebb mértékben hibáztatható a Kasabian. A lelkesedéssel nem volt baj, tisztes lendülettel játszották végig a programot, amelyet egyenletesen raktak össze valamennyi korszakukból és lemezükről válogatva, bár a setlist fele a legutóbbi két album (48:13, 2014; For Crying Out Loud, 2017) határozottabban színpadképes dalaira épül. Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően az egykori domináns frontember, Tom Meighan már megosztja az éneklés terhét Sergio Pizzorno gitáros-szerzővel; a gyakorta kétszólamú vokál emel is produkción, s a négy alaptag kiegészül az állandó közreműködő Tim Carter gitárossal, egy trombitással és egy billentyűssel. A hangzás elég vastag, másfél órára éppen kitart a Kasabian-repertoár legjava, és ugyan a dalok jó részét éppen a gátlástalan hedonizmus ihlette, a komolyabb mulatság valahogy mégis elmarad. Lehet, hogy a hangerő kevés egy ilyen produkcióhoz, lehet, hogy egy kicsit fáradtak a zenészek (bár vannak oly rutinosak, hogy hibátlanul végigrakják a bulit), de az eksztázis elmarad. Néha felélénkül a közepesen empatikus publikum, például amikor logikus folytatásként beépítik az Eez-Eh című számba a Daft Punk Around the Worldjének sorait és dallamát, és bizony most is kiderült, hogy a Kasabian számos, a maga egyszerűségében is hatásos dalt írt (hogy csak az L.S.F. című zárószámot említsük). Azonban még a derekas ráadás (a lassan klasszikusnak számító 2009-es Fire-rel) sem feledtetheti, hogy ez a koncert annyi útravalót sem adott a közönség zömének, amennyi legalább a következő sörig kitartana.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 11.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.