Zene

Rigában született, a Szovjetuniót 1980-ban hagyta el. Saját bevallása szerint talán éppen a David Ojsztrahhal közös budapesti koncertjével indult sokfelé ágazó nemzetközi karrierje. Lapzártánk után, május 8-án játssza a Művészetek Palotájában, a Concerto Budapesttel és Keller András vezényletével Szofija Gubajdulina Impromptujét, Alfred Schnittke IV. hegedűversenyét.

Nagy zeneszerzők életművében mindig izgalmas az utolsó mű – nagy előadóknál ehhez hasonló lélektani helyzetet teremt az utolsó koncert.

Dean Bluntot leginkább az Inga ­Cope­landdel közös, 2009 és 2012 között aktív Hype Williams-duóból ismerte meg a zenerajongó publikum.

A popzenében sosem jelentett jót, ha egy album történetét 15 évvel korábban kellett kezdeni, de most nem lehet másképp.

A háromnapos Pohodát, a szomszédos országok egyik legvonzóbb popzenei fesztiválját Trencsénben szervezik nyaranta. A napközben csendes pihenőket is tartó rendezvény alapítójával a bécsi Waves Vienna zene­ipari konferencián beszéltünk elvekről és kilátásokról.

A tenorszaxofonnal trancsírozó norvég zenész a konzervatórium alatt metálzenekarokban játszott, a dzsessz tanszak elvégzése óta megszámlálhatatlan mennyiségű dzsesszzenekarban, big bandben, indie rock bandában vagy épp popzenekarban fúj. Épp most adott ki egy lemezt a Jü nevű magyar formációval – ennek apropóján kérdeztük.

A világhírű angol tenorénekes a 18. századi boszorkányságról írta doktori disszertációját. A történészi attitűd feltűnik a beszélgetésünkben is, amit betegsége miatt húsz percre kellett korlátozni. Decemberi zeneakadémiai koncertjét azonban nem ő, hanem a közönség köhögte végig.

„Abban az időben történt, hogy a dicsőséggel teljes Arthus király hadnépével hazatért Avalun csodaszigetéről és fogolyként követte őt Merlin, a százesztendős varázsló, aki az almafák ama szigetének fejedelme volt.

Végigpillantva a grúz származású hegedűművésznő Bach-lemezének műsorán, először idegenkedést éreztem: a műsor túlságosan heterogén, csapong a műfajok között. Hiába, ahhoz szoktunk, hogy ebben is rend legyen: egy lemezen vagy versenyművek szerepelnek, vagy szonáták, vagy szimfóniák – és így tovább. De itt?

A holland születésű, de jó ideje Berlinben élő Steffi a neves ­house-klubban, a Panorama Barban betöltött rezidensi állásával híresült el a 2000-es évek végén: előremu­tató számszelekciója és jó ízléssel összerakott dj-szettjei magasra helyezték őt a képzeletbeli toplistákon.

Hogyhogy nem telik meg a kicsiny nagyterem? Kilencszáz fős a hely, de a kórust ki se nyitják, az oldalerkélyek fele üres, a földszinten lyukak. Még mindig nem terjedt el, hogy a kamarazene a legjobb? Közös játék, bármelyik szólam lehet főszereplő, és akkor is nagy buli, amikor egyenrangúak. Ilyen egy dekadens város? Azt várná az ember, hogy a csilláron is lógnak.

A 30Y új lemezét senki sem várta – legalábbis ebben a formában nem: ez a lemez ugyanis az év közben megjelent három EP-ből áll össze, így két-három dalát (Ahogy elképzeltem, Szívemhez szorítom, Énte) szinte már meg is unhattuk.