"Kiváló formában vagyok" - Ennio Morricone zeneszerző

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2014. március 2.

Zene

A világ egyik legismertebb filmzeneszerzője: dolgozott Leonéval, Argentóval, Bertoluccival és Pasolinivel is. Aktuális európai turnéján egy magyar zenekar, a Modern Art Orchestra élén saját filmzenéit vezényli. Február 15-én a Budapest Sportarénában lép fel.

Magyar Narancs: Nyolcvanöt évesen elsősorban mi ad önnek erőt ahhoz, hogy a színpadra álljon?

Ennio Morricone: Helytelen kérdés. A korom ellenére kiváló formában vagyok. A zeneszerzés magányos, mondhatni, nagyon személyes tevékenység, amiben egyedül vagy, senkire sem számíthatsz. A komponálás megköveteli, hogy magadba mélyülj. Ami hangjegyekként megjelenik a partitúrában, az egy hosszú belső utazás eredménye. A koncertezés alapja ezzel szemben az együttműködés. Ilyenkor a zenekarra, a zene átadásának a minőségére koncentrálok.

false

MN: Nem fájlalja, hogy klasszikus zeneművek szerzőjeként kevésbé ismerik?

EM: Ahhoz képest, hogy hajdanán kívülállóként szegődtem a filmhez, és nem fűztem hozzá nagy reményeket, az élet vagy a megélhetés a mozi irányába terelt. Ha úgy tetszik, kései elismerésként ért, hogy Rómától Santiago de Chiléig, Los Angelestől Pekingig bemutathattam a saját szerzeményeimet is. Soha nem a siker motivált ebben, hanem annak az örökségnek a továbbvitele, amit a nagy mesterektől, elődöktől kaptam: Palestrinától, Petrassitól, Stravinskytól, Monteverditől.

MN: Változott az elmúlt évtizedekben a gondolkodása a zene szerepéről vagy jelentőségéről?

EM: A kiindulási pont ugyanaz, mint ami kezdetben volt: a spiritualitás az emberi lélekben a zenén keresztül jelenik meg. Lehet újítani, finomítani, igényességre törekedni, meghaladni tegnapi önmagunkat, de a lényeg mindig is ez marad.

MN: A nagyvilág főleg Sergio Leone westernjei révén ismeri a nevét, aki egykor osztály- és padtársa volt.

EM: Annyiszor elmondtam már, hogy a filmzenei munkásságomnak legfeljebb a nyolc-tíz százalékát teszik ki a spagettiwesternek! Milyen vicces, hogy akkoriban, amikor ezek a filmek készültek, ez egy lenézett műfaj volt. Mára meg jócskán felértékelődött. Ami Sergiót és engem illet, nem árt, ha egy alkotói együttműködés alapja a barátság, de nem feltétlenül szükséges. Leone zsenialitása abban állt, hogy maximálisan megbízott a munkatársaiban, és szabad kezet adott nekik. A Vadnyugat zenéje előbb volt meg, mint hogy egy kockát is leforgattak volna. De a Volt egyszer egy Amerika zenéje sokkal közelebb áll a szívemhez.

MN: Nagyjából ötszáz filmhez írt zenét az évek során. Melyiket emelné ki?

EM: Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de sok munkámmal vagyok elégedett. Roland Joffé A missziója mindenképpen az elsők között szerepel - a film súlyát tekintve is. Az utóbbi években pedig a Tornatoréval közös munka jelenti a legnagyobb megelégedettséget számomra.

MN: Mire szerződik, amikor elvállal egy filmzenét: műfajra, látásmódra, a rendező személyére?

EM: Megannyi technikai, alkotói, ízlésbeli feltétel is közrejátszik abban, hogy mire mondok igent, vagy éppen mit utasítok vissza. A filmzeneszerzés egy tudatos és egy nem tudatos részből áll. Fontos, hogy tudattalanul is elindítson bennem érzelmeket, valamiféle ráhangolódást a forgatókönyv. Aztán a film vizuális és narratív világa vagy beindítja a fantáziámat, vagy nem. Néha elég egy inspiráló beszélgetés a rendezővel, máskor meg hónapokba telik, amíg sikerül ráhangolódnom a képi világra. Soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy a filmzene alkalmazott műfaj. Ez nem von le semmit az alkotói hozzájárulásomból egy film sikeréhez, de nem is kell misztifikálni a munkámat. Megbízásra dolgozom, nem saját kedvtelésből.

MN: Híre kelt, hogy nem szeretne Tarantinóval dolgozni, mert mindenfajta koherencia nélkül használja a zenét a filmjeiben.

EM: Soha nem mondtam ilyet, kiforgatták a szavaimat. Tarantino felhasználta egy korábbi dalomat a Becstelen brigantykban (és így tett még számos további filmjében - a szerk.). Nagyon tisztelem őt mint rendezőt, de aggasztó benyomást tett rám az a sok vér.

MN: Mit gondol, az olasz mozi az őt megillető helyen szerepel manapság?

EM: Méretbeli különbségek vannak, nem minőségbeliek. Olaszország sokkal kisebb ország, mint Amerika. Az amerikai mozi világszerte túldimenzionált.

MN: A zene mellett a legnagyobb szenvedélye a sakkozás, amit egy időben profi szinten is művelt. Hogyan jött az életébe?

EM: Tizennyolc évesen kezdtem, amikor egy könyvesboltban sakk-kézikönyvre bukkantam. Harmincas éveimben már az olasz nemzeti sakkválogatott tagja voltam. Olyan kiváló sakkozókkal is volt barátságos mérkőzésem, mint Lékó Péter vagy Polgár Judit.

Neked ajánljuk