Zene
Még több kaptafa
Az ősz egyik legérdekesebb zenei megjelenése kétségtelenül John Frusciante első olyan, tisztán elektronikus szólólemeze, amelyet saját neve alatt készített, bár nem most kezdett elektronikus (tánc)zenékkel foglalkozni, és messze nem ez az első szólóanyaga. Az elmúlt harmincvalahány éves pályafutása alatt számos, műfaját tekintve is igen színes zenei produkcióban vett részt, közben arról híresült el, hogy ha kellett, egy-egy váratlan gesztussal rendre ki tudott szabadulni fojtogatónak érzett kötöttségeiből.
World music: a kérdés
az, hogy akadnak-e lemezek, amelyek feledtetik a járványt és azt az istenverte darálót.
Elhunyt Benkő László, az Omega billentyűse
Az egyedüllét drámája
Közkívánatra
„Játszótérként kezelem”
Korábban nem készült ilyen összegzés
A mi kölni koncertünk
Október 30-án jelent meg Keith Jarrett 2016-os budapesti, a Müpában megtartott koncertjének felvétele, de pár nappal korábban bombaként robbant, hogy egy interjúban elárulta: két agyvérzés után már nem érzi magát zongoristának.