A lassan végtelennek tűnő vírusszezon egyik viharos slágere lett az alig 20 éves, kétségtelenül egyéni hangú új-zélandi dalszerző-énekesnő még tavaly ősszel kijött szerzeménye. A szakítás utáni helyzetjelentésnek készült, kedvesen bolond Supalonely (a rokonlélek Gus Dapperton vokáljával) az új helyzetben átértelmeződve váratlan hisztériát idézett elő, és hírességek versengtek, ki tud ütősebb rövid táncvideót készíteni a TikTok-ra. A többek között Elton John által is az egekbe dicsért ifjú tehetség joggal érezhette úgy, hogy érdemes felülni a dal sikerének hullámára, és az eredmény azt igazolja, hogy (sztárvendégei segítségével) képes egy egész estés produkciót is összerakni. Persze megy neki egyedül is, a kissé abszurd szövegű Snail mellett olyan kis remeklések bizonyítják ezt, mint az albumnyitó indiepop blokk (Happen to Me, Same Effect), a mélyen funky Kool vagy az If I Get to Meet You gyors ritmusú tánczenéje. Sok gond a duettekkel sincs, például a Grimes breakbeat ütemeivel és bájteli énekhangjával kiteljesedő Sheesh egy kora 90-es hangulatú rave sláger, bár Benee autotune által kilapított vokálja szinte felismerhetetlen. A hasonló mértékben eltúlzott hangmanipulációnak esik áldozatul a Lily Allennel közös Plain, amit sokban ment Flo Milli reppelése. De az is igaz, hogy ha valami irritálná a befogadót, akkor a következő pillanatban helyrebillenti egy csábító harmónia, mivel abban nincs hiány ezen a végeredményben ígéretes bemutatkozó lemezen.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
