Megingott az ellenzéki összefogás Vácon?

Belpol

Júniusban ismét nyerni tudtak, ők adják a többséget, ehhez képest megjelent egy a helyi közéletben felháborodást keltő cikk az önkormányzat által működtetett oldalon, hogy közülük kik nem lehetnek majd Magyar Péter jelöltjei 2026-ban. A Vác és Környéke nevű portál évek óta a fideszes ügyeket deríti fel, pár hete viszont a polgármester ellen fordult. A városi holding vezetőjét visszahívták, helyére az V. kerületi előválasztáson elindult és ott kikapott volt szocialista politikust tették volna. Értesüléseink szerint egy ideje külsős tanácsadók folynak be a kommunikációs munkába, amit nem néz mindenki jó szemmel; ez mostanra odáig fajult, hogy veszélybe sodorta az összefogást. 

Magyar Péter leszámol a régi ellenzékkel, ők nem lehetnek tiszás jelöltek 2026-ban” – ezzel a címmel jelent meg egy cikk a váci önkormányzat által működtetett oldalon, a Vác.hu-n. Az írás azt tagjalja, hogy a legerősebb ellenzéki párt, a Tisza Párt nélkül aligha lesz kormányváltás 2026-ban, ezért Magyar Péternek minden bizonnyal döntő szava lesz az esélyes ellenzéki képviselőjelöltek kiválasztásában is. Márpedig Magyar egyértelművé tette, hogy nem lehetnek tiszás jelöltek 

  • a szándékos bűncselekmény elkövetésért elítéltek, 
  • parlamenti pártok volt és/vagy jelenlegi országgyűlési képviselői, 
  • húsz évre visszamenőleg kormánytagok, államtitkárok,
  • valamint az MSZMP egykori tagjai, rendszerváltás előtti állambiztonság bármelyik ügyosztályának és a Munkásőrség tagjai. 

Megnevezik a cikkben Juhász Bélát, Sződliget polgármesterét (DK), Fehér Zsolt leköszönő önkormányzati képviselőt (Jobbik), Inotay Gergely váci alpolgármestert (a Jobbik jelöltje volt a választáson 2024-ben), valamint Kiss Zsoltot, a másik váci alpolgármestert (MSZP).  Mint olvasható, Matkovich Ilona polgármester korábban indult LMP-s színekben országgyűlési képviselőnek, de „őt most választották rekord támogatottsággal újra Vác polgármesterének, így aligha akarna másfél év múlva a parlamentbe ülni. A kapcsolata azonban igen jó Magyar Péterrel és a Tiszával, legutóbb épp az árvíz idején találkoztak és egyeztettek hosszan egymással.”

Mélyre ment

2024 júniusában Matkovich Ilonát újraválasztották, az összefogásnak pedig sikerült megszereznie a többséget a képviselő-testületben. Az ellenzéki pártok színeiben bejutott Inotay Gergely, valamint Kiss Zsolt is. Fehér Zsolt nem indult, távozik a közéletből. Juhász Bélának is sikerült újráznia Sződligeten. 

Érdemes megtekinteni, hogyan értékelték a Vác.hu cikkét az ellenzéki képviselők a Facebookon (Ferjancsics László Vác harmadik alpolgármestere):

 
Képviselői kommentek a bejegyzés alatt
Fotó: Vác.hu/@Facebook
 

A megjelent cikk nem csak a politikusoknak nem tetszett. Furucz Anita, aki egyébként az önkormányzat szervezési referense, a Váci Napló Online hasábjain írta az alábbiakat a minap. „Talán sohasem volt még ilyen rossz állapotban a váci közhangulat, mint mostanában. Ennek okát pedig nem elsősorban az emberekben kell keresni, hanem egyes véleményformáló helyi sajtótermékekben. Úgy tűnik, nem volt elég egy mocskolódó oldal, már kialakulóban van egy másik is. Ezek hol egymásnak, hol pedig akár saját embereiknek feszülnek. Mindezt közpénzből!

A gyomorforgató az, hogy akik ezeket a cikkeket írják, jellemzően nem is helyiek. Ami látszik is a sok leírt tévedésből, fals információból.

Vagyis innen-onnan érkezve úgy írnak helyi híreket, hogy nem is járnak köztünk, nem ismerik a váci közélet jellemzőit, a város múltját, az itteni emberek véleményét a dolgokról és nem is érdeklik őket ezek a dolgok. Ehelyett általános pártpolitikát, sablon politikusi PR-t erőltetnének ránk, lesöpörve az ezeket Vácon módosító speciális dolgokat. (...) Vagy ez csak egy, a helyiek kontójára folyó, Váctól idegen politikai megmondóemberek játszmája? (...)”. 

Mindez hagyján, Ferjancsics László, alpolgármester konkrétan azt írta, hogy a hivatalos városi weboldalon, a Vác.hu-n „kamuznak” a vác-alsóvárosi temető nyitvatártását illetően. 

„Azon vagyunk, hogy megmentsük magunkat”

Megkerestük az ellenzéki képviselőket, azt firtatva, hogy hogyan értékelik a megjelent cikket, és milyen hatása lehet az összefogásra. Ahogy az egyik megszólaló fogalmazott, esze ágába sincs tiszás, vagy más színben országgyűlési képviselőjelölt lenni, és nehezen fér a fejébe, miért kell a város hivatalos oldalán bármelyik párt szabályzatának, alapszabályának, közleményének szerepelnie. „Kérdezhetném, kit érdekel? Az egész odaszúrogatós ízzel bír, amit pont nem ettől a fórumtól vártam volna.” 

„Azon vagyunk, hogy megmentsük magunkat”

– fogalmazott egy másik képviselő. Mint állította, keresik a belső kompromisszumokat, amelyekkel közösen, eredményesen vezethetik tovább Vácot. 

Egy harmadik forrásunk azt írta, reméli, nem esik szét az összefogás. Szerinte kétségtelen, hogy a városi finanszírozással működtetett helyi média és közösségi oldalaik az egyik párt (a Tisza Párt – B.M.) futtatására jelentős erőforrásokat fordít. Negyedik megkérdezettünk pedig felhívta rá a figyelmet, hogy a kormánypárti Vác Online is beszámolt az esetről, vagyis sikerült muníciót adni a propagandának. (Inotay és Furucz Anita is célzott erre a kormánypárti propagandaoldalra bejegyzésében, illetve cikkében.)

Az V. kerületből Vácra

Ugyan az ellenzéki összefogás sikeresen vitte végig a kampányt, később voltak jelek, melyek arra utaltak, hogy lehetnek feszültségek. A Vác és Környéke nevű portál az önkormányzattól külön működik, de indulása óta a kormánypárti képviselőket illetően súlyos állításokat tett, itt jelentek meg például azok a hírek, melyek szerint a fideszesekhez köthető vállalkozások munkásszállókat építenének Vácon, amennyiben nyernének a választáson. Az oldal június 9-e után pár hétre leállt, aztán augusztusban olyan hírek jelentek meg, amelyekben már Matkovich Ilona polgármester családtagjaihoz tartozó ingatlanügyeket firtatják

Volt még egy érdekes eset a közelmúltban. A polgármester előterjesztése nyomán visszahívták pozíciójából Varga Borbálát, a Váci Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjét. A szeptemberi képviselő-testületi ülésről készült felvétel szerint ezt a döntést nem értették sem a kormánypárti, sem az ellenzéki képviselők, ugyanis többségében elégedettek voltak az ügyvezető munkájával. Matkovich Ilona személyiségi jogokra vonatkozva nem adott erről bővebb tájékoztatást, Inotay Gergely mondott pár szót, amiből arra lehetett következtetni, hogy megromlott az ügyvezetővel való viszony. Ez egyébként több millió forintjába kerülhet a városnak, mert még volt egy bő fél éve hátra Varga Borbálának a megbízásából. 

A vita 12 perc körül kezdődik. 

Ami igazán érdekes történetben, hogy miközben visszahívták Vargát, már volt egy jelölt a pozícióra: az a Kovács Alex Gábor korábbi szocialista önkormányzati képviselő, aki az V. kerületben indult el Juhász Péter ellen az előválasztáson, majd kapott ki tőle. Ezt több forrásunk megerősítette; volt, aki még a hivatalban is látta Kovácsot. Informátoraink nem értik, mi indokolta volna, hogy belőle legyen a legfontosabb városi cég vezetője, ráadásul erről zárt ülésen döntöttek volna. Ahogyan arra sem igen volt még példa, hogy ilyen magas pozícióba pályáztatás nélkül kerüljön valaki. Erre azonban végül nem került sor, ugyanis Ferjancsics László javaslatára pályázatot írnak ki az új ügyvezető kiválasztását illetően.

Háttéremberek 

Az elmúlt napokban több, az önkormányzati ügyekre rálátó forrással is beszéltünk. Mint kiderült, van pár külsős tanácsadó (köztük egy közismert politikai elemző), akinek komoly hatása lehet a működésre, egyikük a napi kommunikációs folyamatokban is részt vesz. Jól látható, hogy az önkormányzati fenntartású Vác.hu nem csak váci és környékbeli, hanem országos ügyekkel is foglalkozik, a Facebook-oldal pedig egyes portálokat megszégyenítő módon frissül. A helyi tévé, az ESTV munkatársai pedig komoly terhelésnek vannak kitéve értesüléseink szerint. Ennek oka, hogy a nagyobb eléréssel jobban el tudják juttatni a politikai üzeneteket. Úgy tudjuk, a munkatársak sérelmezik, hogy az említett tanácsadói kör határozza meg az irányt, a kommunikáció polgármester-központú lett. Egyúttal egyre több fővárosi munkatárs dolgozik a hivatalban, köztük olyanok is, akiket ehhez a körhöz kötnek. Mint állítják, a befolyásuk a választást követően nőtt, az elmúlt hetek kedvezőtlen folyamatai is emiatt következtek be. 

Megszaporodtak a Magyar Péterről szóló hírek is, ami igencsak furcsa, ha ezt vesszük, hogy a Tisza Párt folyamatosan bírálja a Fideszen túl a parlamenti pártokat, nem kíván velük együttműködni, miközben Vácon pont ilyen pártok értek el eredményeket, alkotják a többséget. Az összefogás tagjainak miért lenne érdeke, hogy Magyart folyamatosan jó színben tüntessék fel? Ennek az iránynak az eredménye a cikkünk elején bemutatott írás is, mely mögött értesüléseink szerint a frakciótagok egyértelműen a kommunikációs tanácsadó tevékenységét látják. 

Rákérdeztünk a szóban forgó személyekre a képviselő-testület tagjainál is. Egyikük azt írta, csak másodkézből származó szóbeszédeket hallotta, ezért nem lenne fair, ha ezeket továbbadná, egyébként személyesen nem ismeri őket. Másikuk hangsúlyozta, „nem állítja, de nem is cáfolja” a tanácsadók jelenlétét. Harmadikuk fogalmazott a legsarkosabban: mint írta, a helyi média működtetése mögött „jól megfizetett emberek vannak”.

De Furucz Anita önkormányzati referens Váci Napló Online-on megjelent írása is arról szól, hogy „nem helyi” valakik „közpénzből” úgy írnak helyi híreket, hogy nem érdekli őket a helyi emberek véleménye, ehelyett pártpolitikát, pártpolitikusi PR-t erőltetnek. Beszédes, hogy az írást Ferjancsics László alpolgármester azzal a felütéssel osztotta meg Facebook-oldalán, hogy: „Idegeneket hív magyarok ellen segítségül”. 

Az összefogás még áll, nem történt szakadás. Ezzel együtt elmúltak azok a szép idők, amikor a frakciótagok feltétel nélkül mindent megszavaznak egymásnak. Felhívtuk Matkovich Ilona polgármestert, hogy a témában kérdezzük, de azt mondta, érdemben nem tud kérdéseinkre válaszolni. Pár napja egyébként arról írt, talán megérezve a széthullás veszélyét, hogy a legszélesebb összefogás mentén szeretné vezetni a várost: „Arra törekszem, hogy legyen állandóság, stabilitás, de megújulás is. A változás mindig nehezebb. Új ciklus, új remények. A váciak több új képviselőnek is bizalmat szavaztak. Most fog kiderülni, hogy ki az, aki valóban akar Vácért dolgozni, és ki az, akinek csak a szavak szintjén fontos közös otthonunk. Mindenkinek lehetőséget adok rá, hogy vállaljon benne részt, és közös munkában dolgozzon a városért. Sokan vagyunk, sokfélék, emiatt nem egyszerű összehangolni az érdekeket, a kéréseket, de mindenre felkészültem” – írta a polgármester. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk