klip - BLIND MYSELF: LOST IN TIME

  • .
  • 2008. október 16.

Zene

Épp időben készült el a Blind Myself új videoklipje - nemcsak azért, mert hamarosan esedékes az új lemez, hanem mert most még talán mindenki emlékszik arra, ki is Gróf Balázs Ma még tudjuk: ő rajzolta a Pesti Estben minden héten a Butapest cím alatt futó, háromkockás képregénycsíkokat (A legextrémebb hely, ahol valaha viszontláttam a sorozat egy epizódját, társadalomtudományi szakos egyetemi oktató honlapja volt) A Butapestnek már vége, Gróf utódképregényei pedig nem keltettek szenzációt, de most erre is van esély (már amekkora szenzáció magyar zenekar klipjéből egyáltalán lehet), a Blind Myself ugyanis Grófot kérte fel, hogy képesítse Ancient Scream Therapy című lemezük egy számát A klip a történetmesélős etűdök fogyatkozóban lévő táborát dúsítja; alapja az Életerő című negyedszázados sci-fi/horror, melynek mintájára a mindössze két csöves érdeklődését kiváltó zenekar elszívja a Slipknot és társai életerejét (vagy mi), hogy világsztárrá váljék Ugyancsak pihent sztori, de mulatni jól lehet rajta: Gróf rajzai azonnal felismerhetők, akárcsak a karikírozott szereplők, mind a Blind Myself tagjai, mind a hírességek A poénok pedig baromi jók, kezdve az ábrázolásmóddal, a telibe talált arckifejezésekkel - de kettő perc ötven másodperc alatt fix, hogy soha nem láttam még ennyi egyesével is hatásos rockzenei poént Az ősz hajú, unott képű James Hetfield például övön aluli és egyúttal csont nélküli találat, és igen egyedi a Superbutt együttes nevének képi ábrázolása is Azt persze lehet mondani, hogy kicsit belterjesek az olyan poénok, mint a magyar zászlós tetkójú Ignite-énekes vagy a Blind-főnök Gergő kutyája - de ha az ember véletlenül pont érti, miről van szó, akkor csak ennyivel többször fog nevetni Több animációs klipet a népnek! Kovács Bálint A klip megtekinthető a wwwblindmyselfcom oldalon ***** . .
Épp idõben készült el a Blind Myself új videoklipje - nemcsak azért, mert hamarosan esedékes az új lemez, hanem mert most még talán mindenki emlékszik arra, ki is Gróf Balázs. Ma még tudjuk: õ rajzolta a Pesti Estben minden héten a Butapest cím alatt futó, háromkockás képregénycsíkokat. (A legextrémebb hely, ahol valaha viszontláttam a sorozat egy epizódját, társadalomtudományi szakos egyetemi oktató honlapja volt.) A Butapestnek már vége, Gróf utódképregényei pedig nem keltettek szenzációt, de most erre is van esély (már amekkora szenzáció magyar zenekar klipjébõl egyáltalán lehet), a Blind Myself ugyanis Grófot kérte fel, hogy képesítse Ancient Scream Therapy címû lemezük egy számát.

A klip a történetmesélõs etûdök fogyatkozóban lévõ táborát dúsítja; alapja az Életerõ címû negyedszázados sci-fi/horror, melynek mintájára a mindössze két csöves érdeklõdését kiváltó zenekar elszívja a Slipknot és társai életerejét (vagy mi), hogy világsztárrá váljék. Ugyancsak pihent sztori, de mulatni jól lehet rajta: Gróf rajzai azonnal felismerhetõk, akárcsak a karikírozott szereplõk, mind a Blind Myself tagjai, mind a hírességek. A poénok pedig baromi jók, kezdve az ábrázolásmóddal, a telibe talált arckifejezésekkel - de kettõ perc ötven másodperc alatt fix, hogy soha nem láttam még ennyi egyesével is hatásos rockzenei poént. Az õsz hajú, unott képû James Hetfield például övön aluli és egyúttal csont nélküli találat, és igen egyedi a Superbutt együttes nevének képi ábrázolása is. Azt persze lehet mondani, hogy kicsit belterjesek az olyan poénok, mint a magyar zászlós tetkójú Ignite-énekes vagy a Blind-fõnök Gergõ kutyája - de ha az ember véletlenül pont érti, mirõl van szó, akkor csak ennyivel többször fog nevetni.

Több animációs klipet a népnek!

Kovács Bálint

A klip megtekinthetõ a www.blindmyself.com oldalon

*****

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.