Klippremier talált dallal - Beck Zoli és Szűcs Krisztián találkozása Cseh Tamással és Csengey Dénessel

Zene

Az Újabb utolsó dal című szerzemény videoklipje a Narancs.hu-n debütál.

Cseh Tamás 1986. május 19-én a Katona József Színházban mutatta be Mélyrepülés című műsorát, amelynek az volt a különlegessége, hogy szerzőtársa nem Bereményi Géza volt, hanem Csengey Dénes. A produkció 55 előadást ért meg, lemezen is kiadták, mégis csalódást keltett – leginkább szokatlansága miatt. Sokan nem ezt várták Cseh Tamástól, vagy ha úgy tetszik, ezt nem várták Cseh Tamástól, akihez addigra már hozzánőttek Bereményei dalszövegei.

A Mélyrepülés lezárt, egyszeri alkalomnak tekinthető, azonban Cseh Tamás és Csengey Dénes további dalokat is írt, amelyeket már nem mutattak be. Az így született dalszövegek nagyobb része több mint harminc évig „pihent”, míg a Cseh Tamás Archívumban őrzött hagyaték részeként meg nem kezdődött feldolgozásuk. Ráadásul az is kiderült, hogy némely szöveghez dallamok is készültek, és ezek is megvannak régi kazettákon – a szerzők kommentárjaival együtt.

Noha arról nincs szó, hogy ezeket a felvételeket publikálják, mégsem maradnak ismeretlenek. E megtalált, megtisztogatott szövegekből, félkész dallamfoszlányokból, dúdolgatott ötletekből állította össze estjét Beck Zoli és Szűcs Krisztián – Csengey Dénes fia, Csengey Balázs segítségével.

 
Beck Zoli és Szűcs Krisztián
Fotó: Batori Gabor

A est bemutatója 2021-ben volt az Ördögkatlan Fesztiválon, május 31-én azonban lemezen is megjelenik Másnap címmel. Az albumon hallható az Újabb utolsó dal című szerzemény is, amelyhez videoklip készült, és a Narancs.hu-n tekinthető meg először.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.