A német extrém metálzenekar azóta világhírû, mióta 2003-ban stílust váltott, és kiadta Have A Nice Trip címû remek lemezét. Nemcsak az segítette, hogy a Rammstein világsztárrá válásával a német nyelven megszólaló metál megméretett, és szexinek találtatott - hanem az is, hogy az egyébként is baromi jó riffek tömegével operáló zenében a két lábdobos, irdatlan tempójú dalokat flamencóval, rézfúvósokkal és egyéb, folkos lazításokkal, a death-es ihletésû alaptémákat indusztriális, popos, reggae-s dallamokkal, az üvöltést dallamos énekkel, a német szöveget angol részekkel toldotta meg. A zenéje ezáltal egyedi hibriddé vált - és ilyen a tagok kiállása is a meztelen felsõtesttel és a hózentrógerrel, az anyuka kedvence mellénnyel és a fehér inggel, néha gázálarccal és a szintis Dr. Pesttel, aki latex boxeralsóban, szöges szopóálarcban és még szögesebb szuszpenzorban lóbálta a bõrkorbácsát.
A vitrinben lévõ levágott, véres mûtestrészekkel és a gépágyúból kilõtt ezüst csillámpapírral szórakoztató, de azért komolytalan show lett volna ez, ha nem lett volna zenei aláfestés hozzá. Például az olyan tökéletes, tornádó erejû számok, mint a Riders On The Storm, a Die Boten és az utóbbi idõk öt legjobb extrém metáldalának egyike, az Es Wird Schlimmer. Az ilyen felszabadító zúzások miatt már majdnem meg is feledkeztünk azokról a pofánverés-szerû csalódásokról, mint hogy magnóról ment a trombita, a hegedû, néha a zongora és még a fütyülés is; és inkább a pihenõnek örültünk a dögunalmas lassú számok alatt - amikbõl volt egy pár, már csak azért is, mert eljátszották az új lemez, a Moral & Wahnsinn összes számát, minden önkritika nélkül.
Club 202, április 3.
**** és fél
