koncert - PAROV STELAR

  • Kõhalmi Anett
  • 2010. november 18.

Zene

Az ember azt hinné, azzal lesz a gond egy ilyen koncerten, hogy a volt Felvonulási tér foghíjas macskakövén a nagy hidegben tíz emberből nyolc kificamítja a bokáját az őrült partiban.De nem. Már az első szám után jön a döbbenet.

Az ember azt hinné, azzal lesz a gond egy ilyen koncerten, hogy a volt Felvonulási tér foghíjas macskakövén a nagy hidegben tíz emberbõl nyolc kificamítja a bokáját az õrült partiban.De nem. Már az elsõ szám után jön a döbbenet. Mi történt itt, de legfõképpen: ki ez? A rutinos Parov Stelarra járók sasszeme rögtön kiszúrhatta az árnyalatnyi színpadképváltozást: eddig egy sötét bõrû leányzó énekelt a basszusos és a szaxis között, most meg egy fehér. Beate Baumgartner (avagy a koncertek Yola B.-je) magánéleti okokra hivatkozva a közelmúltban kilépett a zenekarból, és helyét a bájos Gianna Charles vette át.

Az új énekesnõ második koncertjén (egy nappal hamarabb, 10-én szerdán Prágában debütált) a régi, kevésbé vokális nóták voltak túlsúlyban - olyanok, mint a Night In Torino vagy a Homesick -, de ha mégis a legutóbbi nagylemezrõl (Coco) játszottak, azt is az eredeti énekhanggal tették.

Gianna Charles vokálozott ugyan, és kisebb-nagyobb sikerekkel próbálta élõvé tenni a show-t, de hiányzott belõle a dög, az az igazi, New Orleans-i, cigarettafüstös hangulat. Persze, megértõk vagyunk: bele kell még szoknia, és hát nem is rá írták a nótákat. De ilyenkor döbben rá igazán az ember, hogy az electroswingnél mennyire meghatározó az ének - még ha a szöveget magát nem is értjük mindig.

Szerencsére a zenekar alaptagjaira mindig lehet számítani: a virtuóz Max the Sax és Parov Stelar elvitték a hátukon a bulit; annak, aki elõször látta õket, eszméletlen élményben lehetett része. De azok, akik az elmúlt néhány alkalommal ott voltak, amikor hazánkban jártak (a SZIN-en, a veszprémi utcazene-fesztiválon vagy az A38-on), komoly hiányérzettel térhettek haza az Ötvenhatosok terérõl.

A mûsor mindennek ellenére élvezetes volt, és ahol már Charles kisasszonyra szabták, ott mûködött is. De mindössze egy órát játszottak a mélyhûtött fesztivál nyitónapján - aztán se visszataps, se semmi.

Fridge Fesztivál, november 11.

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.