Az ember azt hinné, azzal lesz a gond egy ilyen koncerten, hogy a volt Felvonulási tér foghíjas macskakövén a nagy hidegben tíz emberbõl nyolc kificamítja a bokáját az õrült partiban.De nem. Már az elsõ szám után jön a döbbenet. Mi történt itt, de legfõképpen: ki ez? A rutinos Parov Stelarra járók sasszeme rögtön kiszúrhatta az árnyalatnyi színpadképváltozást: eddig egy sötét bõrû leányzó énekelt a basszusos és a szaxis között, most meg egy fehér. Beate Baumgartner (avagy a koncertek Yola B.-je) magánéleti okokra hivatkozva a közelmúltban kilépett a zenekarból, és helyét a bájos Gianna Charles vette át.
Az új énekesnõ második koncertjén (egy nappal hamarabb, 10-én szerdán Prágában debütált) a régi, kevésbé vokális nóták voltak túlsúlyban - olyanok, mint a Night In Torino vagy a Homesick -, de ha mégis a legutóbbi nagylemezrõl (Coco) játszottak, azt is az eredeti énekhanggal tették.
Gianna Charles vokálozott ugyan, és kisebb-nagyobb sikerekkel próbálta élõvé tenni a show-t, de hiányzott belõle a dög, az az igazi, New Orleans-i, cigarettafüstös hangulat. Persze, megértõk vagyunk: bele kell még szoknia, és hát nem is rá írták a nótákat. De ilyenkor döbben rá igazán az ember, hogy az electroswingnél mennyire meghatározó az ének - még ha a szöveget magát nem is értjük mindig.
Szerencsére a zenekar alaptagjaira mindig lehet számítani: a virtuóz Max the Sax és Parov Stelar elvitték a hátukon a bulit; annak, aki elõször látta õket, eszméletlen élményben lehetett része. De azok, akik az elmúlt néhány alkalommal ott voltak, amikor hazánkban jártak (a SZIN-en, a veszprémi utcazene-fesztiválon vagy az A38-on), komoly hiányérzettel térhettek haza az Ötvenhatosok terérõl.
A mûsor mindennek ellenére élvezetes volt, és ahol már Charles kisasszonyra szabták, ott mûködött is. De mindössze egy órát játszottak a mélyhûtött fesztivál nyitónapján - aztán se visszataps, se semmi.
Fridge Fesztivál, november 11.
** és fél
