koncert - PAROV STELAR

  • Kõhalmi Anett
  • 2010. november 18.

Zene

Az ember azt hinné, azzal lesz a gond egy ilyen koncerten, hogy a volt Felvonulási tér foghíjas macskakövén a nagy hidegben tíz emberből nyolc kificamítja a bokáját az őrült partiban.De nem. Már az első szám után jön a döbbenet.

Az ember azt hinné, azzal lesz a gond egy ilyen koncerten, hogy a volt Felvonulási tér foghíjas macskakövén a nagy hidegben tíz emberbõl nyolc kificamítja a bokáját az õrült partiban.De nem. Már az elsõ szám után jön a döbbenet. Mi történt itt, de legfõképpen: ki ez? A rutinos Parov Stelarra járók sasszeme rögtön kiszúrhatta az árnyalatnyi színpadképváltozást: eddig egy sötét bõrû leányzó énekelt a basszusos és a szaxis között, most meg egy fehér. Beate Baumgartner (avagy a koncertek Yola B.-je) magánéleti okokra hivatkozva a közelmúltban kilépett a zenekarból, és helyét a bájos Gianna Charles vette át.

Az új énekesnõ második koncertjén (egy nappal hamarabb, 10-én szerdán Prágában debütált) a régi, kevésbé vokális nóták voltak túlsúlyban - olyanok, mint a Night In Torino vagy a Homesick -, de ha mégis a legutóbbi nagylemezrõl (Coco) játszottak, azt is az eredeti énekhanggal tették.

Gianna Charles vokálozott ugyan, és kisebb-nagyobb sikerekkel próbálta élõvé tenni a show-t, de hiányzott belõle a dög, az az igazi, New Orleans-i, cigarettafüstös hangulat. Persze, megértõk vagyunk: bele kell még szoknia, és hát nem is rá írták a nótákat. De ilyenkor döbben rá igazán az ember, hogy az electroswingnél mennyire meghatározó az ének - még ha a szöveget magát nem is értjük mindig.

Szerencsére a zenekar alaptagjaira mindig lehet számítani: a virtuóz Max the Sax és Parov Stelar elvitték a hátukon a bulit; annak, aki elõször látta õket, eszméletlen élményben lehetett része. De azok, akik az elmúlt néhány alkalommal ott voltak, amikor hazánkban jártak (a SZIN-en, a veszprémi utcazene-fesztiválon vagy az A38-on), komoly hiányérzettel térhettek haza az Ötvenhatosok terérõl.

A mûsor mindennek ellenére élvezetes volt, és ahol már Charles kisasszonyra szabták, ott mûködött is. De mindössze egy órát játszottak a mélyhûtött fesztivál nyitónapján - aztán se visszataps, se semmi.

Fridge Fesztivál, november 11.

** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.