koncert - ULVER

A norvég Ulver majd' húszéves működése alatt először tavaly májusban állt színpadra, ami annyira bejött a zenészeknek, hogy két nyári koncert után egy komplett miniturnét is lekötöttek Európában, sietve hozzátéve, hogy úgyis ez lesz az első és az utolsó turnéjuk, úgyhogy ismétlésben ne nagyon reménykedjen senki. Ezzel a zenekar meg is tett mindent azért, hogy az Ulver magyarországi koncertje kellően különleges esemény legyen, s így gyakorlatilag megteljen az egész A38, ugyanakkor nyitott kérdés maradt, mit képes produkálni egy eddig csak a stúdióban létező, az utolsó anyagán (Shadows Of The Sun) nem is túlzottan vitézkedő, black metalból elektróízekkel fűszerezett experimentális zenére váltó, kimondottan csak albumon hatásosnak gondolt csapat. Hogy őszinte legyek: örültem volna, ha vannak akkora punkok, hogy bevállalják definitív black metal lemezük, a Nattens Madrigal eljátszását elejétől a végéig, de erre nyilvánvalóan nem volt esély.

A norvég Ulver majd' húszéves mûködése alatt elõször tavaly májusban állt színpadra, ami annyira bejött a zenészeknek, hogy két nyári koncert után egy komplett miniturnét is lekötöttek Európában, sietve hozzátéve, hogy úgyis ez lesz az elsõ és az utolsó turnéjuk, úgyhogy ismétlésben ne nagyon reménykedjen senki. Ezzel a zenekar meg is tett mindent azért, hogy az Ulver magyarországi koncertje kellõen különleges esemény legyen, s így gyakorlatilag megteljen az egész A38, ugyanakkor nyitott kérdés maradt, mit képes produkálni egy eddig csak a stúdióban létezõ, az utolsó anyagán (Shadows Of The Sun) nem is túlzottan vitézkedõ, black metalból elektróízekkel fûszerezett experimentális zenére váltó, kimondottan csak albumon hatásosnak gondolt csapat.

Hogy õszinte legyek: örültem volna, ha vannak akkora punkok, hogy bevállalják definitív black metal lemezük, a Nattens Madrigal eljátszását elejétõl a végéig, de erre nyilvánvalóan nem volt esély. Maradt a papírforma: a késõi idõszak elektróorientáltabb, nyugis dalai, meglepõen sok Shadows-os dallal. A legrosszabbra készülve aztán nagyon kellemes meglepetés volt, hogy az Ulver élõben kimondottan húzós és súlyos tud lenni: néhány pillanattól eltekintve egyáltalán nem az utolsó lemezre jellemzõ totális befordulás jellemezte a koncertet, hanem olyan kirobbanó energiával játszották a dalokat - persze Converge-szintû színpadszántás nélkül, abszolút statikusan, eltekintve a lassan már klisévé váló vetítéstõl -, hogy a vadócabb pillanatoknál egészen olyan érzésem volt, mintha mondjuk a Satyricon és a Duran Duran nagyon bebélyegezett tagjai játszottak volna egy olyan közös koncertet, ahol a két zenekar tagjai elõször látják egymást. Kristoffer Rygg, vagyis Garm, a zenekar lelke hibátlan énekes, gyakorlatilag stúdióminõségben szóltak az énektémák - a fél pont levonás csak a koncert rövidségének (körülbelül egy óra után leléceltek, és vissza se jöttek) szól.

A38 hajó, február 20.

**** és fél