Koncert: Mélabús country a Millenárison (Bill Frisell Band)

  • Vitéz Czabán György
  • 2003. április 3.

Zene

Bill Frisell, korunk egyik legjelentősebb gitárművésze a posztmodern élharcosa volt az utóbbi évtizedekben. Ide-oda mozgott a stílusok és a műfajok között, játszott meglehetősen avantgárd zenéket John Zornnal, modern dzsesszt Paul Motian és Joe Lovano társaságában, míg a saját neve alatt megjelent felvételei hol rockosan szóltak, hol úgy, mint a kortárs kamarazene. Aztán készített Nashville címmel egy nagyszerű countryalbumot, ami kifejezetten érdekes, hogy ne mondjam, eredeti ötletnek tűnt. Csakhogy azóta mintha túlságosan beleszeretett volna ebbe az irányba - folyamatosan ezt ismételgeti, egyre szétszedettebb, rezignáltabb formában.
Bill Frisell, korunk egyik legjelentősebb gitárművésze a posztmodern élharcosa volt az utóbbi évtizedekben. Ide-oda mozgott a stílusok és a műfajok között, játszott meglehetősen avantgárd zenéket John Zornnal, modern dzsesszt Paul Motian és Joe Lovano társaságában, míg a saját neve alatt megjelent felvételei hol rockosan szóltak, hol úgy, mint a kortárs kamarazene. Aztán készített Nashville címmel egy nagyszerű countryalbumot, ami kifejezetten érdekes, hogy ne mondjam, eredeti ötletnek tűnt. Csakhogy azóta mintha túlságosan beleszeretett volna ebbe az irányba - folyamatosan ezt ismételgeti, egyre szétszedettebb, rezignáltabb formában.

Az együttes, mellyel most megfordult nálunk, az utóbbi dolgok esszenciája. Greg Leisz pedal steel gitáron játszott, David Piltch bőgőzött és Kenny Vollesen dobolt, méghozzá elképesztően ízesen.

Egy Bob Dylan-szerzeménnyel nyitottak, amit többen háborúellenes demonstrációként értékeltek, és ez a végén nagyszerű disszonanciákba borult. Aztán nem volt kegyelem: közepes tempójú, ízekre boncolt countryjellegű darabok jöttek egymás után. Majd az urak belassították a tempót, és lenyomták a Down by the Riverside című örökzöldet, miközben a háttérben megjelent a Shadows és a Creedence Clearwater Revival szelleme.

A hangosítás igazán kiváló volt, ennyi szépséget ritkán hallottam koncerten, csak éppen azt nem tudtam eldönteni, hogy a zenészek unják magukat jobban, vagy én őket. Az utolsó számot ugyan megrázták egy kicsit, s ez meg is hozta az eredményét: jöhetett a ráadás. De újra befékezték a tempót, nehogy túl nagy legyen a felhajtás. Míg a jobb pillanatokban hihetetlenül elegáns volt az előadás, a rosszabbakban egy túlagyalt, rezignált hakninak tűnt a produkció. Nem lehetett eldönteni, hogy miként fest az anyaghoz fűződő viszony - hogy itt most az irónia túl decens esetével van dolgunk, vagy az art-country létrehozásának lehetünk a tanúi, de az biztos, hogy a különböző elemek kioltották egymást.

A hely, a Teátrum a Millenárison, finoman szólva nem segítette a közönséget, hogy jól érezze magát. Jól öltözött és határozott urak gátolták meg a nagyérdeműt abban, hogy műanyag pohárba mért italát bevigye a nézőtérre, a koncert kezdetekor bezárták az ajtót, és szigorúan néztek arra, aki állva próbálta élvezni a zenét. Így aztán a merev publikum sem tudta belehajszolni a zenészeket valami élettelibb előadásba. - Kár, hiszen a hely ígéretes adottságokkal rendelkezik, csak meg kellene tanulni alázattal viszonyulni a meghívottak szelleméhez.

Vitéz Czabán György

Millenáris Teátrum, március 29.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.