"Elmentem, hogy megnézzem a lakást / Kérdeztem, mi az ára / Azt felelték, tizenkétezer / Rendben van, mondtam / Mire ők, honnan jöttem / Algériából, válaszoltam / Nagyon sajnáljuk, közölték, a lakás már ki van adva."
Egy szolidabb Carte de Séjour-szöveget másoltam ide (Désolé), de ez is magáért beszél, legfeljebb azt fűzném hozzá, hogy annak a társaságnak a szájából való, amelyik politikai akcióival és zenéjével különösen sokat tett az algériaiak méltóságáért. Ez a zenekar abból az egyesületből nőtt ki, amely a tíz évre szóló tartózkodási engedélyért harcolt; és hamarosan Jack Lang kultuszminiszter is a lemezeivel érvelt a parlamentben a bevándorlók számának korlátozása ellen.
A nyolcvanas évek elején, amikor a Carte de Séjour felbukkant Franciaországban, maga a rai zene is változáson ment át: ekkorra törtek utat Chaba Fadela és előtte Bellemou Masseoud városi, populáris, elektronikus felvételei. A Carte de Séjour egyrészt felőlük közelíthető meg, összetéveszthetetlenné azonban punkrockos befolyása tette. Aztán megszűnt a zenekar, s ami nem kevésbé fontos, "felnőtt egy új generáció, amely sokkal nyitottabb, mint a tíz-tizenöt évvel ezelőtti. A mai tizenöt-húsz éves francia fiataloknak arab és fekete barátaik vannak, nem tulajdonítanak jelentőséget a származásnak; másrészt a bevándorlók második nemzedékének egyáltalán nincsenek komplexusaik - fogyasztanak, koncertekre járnak, lemezeket vesznek. A rai jókedvű, vidám zene, azokhoz szól, akik jól akarják érezni magukat."
Az egykor Carte de Séjour-tag Rachid Taha tavaly, a Pepsi Szigeten járt először hazánkban, az előtt mondta ezt a MaNcsban (1999. július 22.). A klasszikus arab szerzőkhöz kötődő Diwán albumot és a Khaleddel, Faudellel közös 1, 2, 3 Soleils koncertfelvételt követően, népszerűsége csúcsán. És most Csillaghegyen repetát kaptunk belőle a EuroConnectionstől.
Az, hogy - Berlin, Dublin, Prága és Párizs után - Budapest is része lett e láncnak, a Francia Intézet és a Banán Klub kezdeményezésének köszönhető. "Eljuttatni a mai francia zenét Európa minél több pontjára" - ezt takarja a EuroConnections, ennek jegyében estünk már túl az Orange Blossom és az Ekova koncertjein. Taha eljövetele ígéretes fényt vetített e kevésbé ismert zenekarok elé, ugyanakkor aggodalomra is okot adott: milyen passzban lesz prágai koncertje másnapján, és egyáltalán, a Banán Klub adottságai mennyire elégítik ki egy világsztár igényeit. Nos, csúszás volt, és döglesztő melegben kétszer annyian, mint - de ettől én még bekajáltam volna jobban. Kábé mint a koncert első felében, amikor egészen lehengerelt az intenzitás, a Tartózkodási engedélyt idéző erő. Ez a rockos alapállás vonzó tartozéka Taha karcos-harcos hangjának, és technós próbálkozásainál messze emlékezetesebb hagyomány. Ily módon nem zavart, hogy a hangszerek kifinomultabb részét - a neyt, a vonósokat, a lantokat estébé - konzervből kaptam, pontosabban nem ez zavart, miután lecsengett bennem a beindulás. (Playback nélkül nem boldogultak volna a Diwán-slágerek: a Ya Rayah, a Menfi, az Ida.) Hanem úgy tűnt, a gitáros kolléga nem- csak a fonalat, de a kontrollját is elvesztette akkor, szabadjára eresztvén Ritchie Blackmore-hoz kötődő élményeit. Innentől azok a számok, melyekre rátelepedett, nekem kínos perceket teremtettek a francia és az algériai, a rock és a world musictól függetlenül. Ha úgy tetszik: Rachid Tahától függetlenül.
Persze el tudom képzelni, azon Rachid Taha-rajongók, akik nem ismerték a Rachid Taha-számokat, vagy akik mindenáron "jól akarták érezni magukat", a mennybe mentek így is. Négy csillagot magam is hozzáteszek, az pedig tényleg, igazán csillagok hegye, (a)hogy egy kis külvárosi klub kibulizott magának egy királyt.
Marton László Távolodó
