Zene

Igen, megint sokat ülnek; igen, megint vannak rozzant állagú pucér férfiak; igen, megint a hatvanas évek foteljei és állólámpái vannak a színpadon; igen: Maeterlinck A kék madár című meséjét végtére is Zsótér Sándor rendezte a Vígszínházban. Volt szerencsém egy teljesen hétköznapi előadást látni, igazi közönséggel; és noha igen: most is elmentek néhányan a szünetben, a többiek megrendülten és nehezen ocsúdva ünnepelték az előadást a végén, mert ha nem is tudták, érezték: Zsótér egyik legjobb rendezését látták.

Legelőnek tetsző, kordonnal körülvett füves térségen hét szürkésfehérre mázolt (taliga nélküli) eke emelkedik a magasba rézsút: darucsapat. Az eke szarva a madár lábát, a háromszög alakú vaskés a testét, a hosszú vasgerendely a nyakát formázza. A vasrudakra erősített darvak onnan látszanak "szép renden repülni", hol a műgyűjtő Vörösváry Ákos Múzsája "laknék".

Nyolc kis kritika

2005-ben a German Jazz Award nyertese a Tok Tok Tok nevű formáció About... című albuma lett.

régi, avagy egy lemez dolga sem könnyű: szegénynek többnyire úgy kell megőriznie az "önazonosságát", hogy közben új vizekre is hajózzon.

Nincs abban az égvilágon semmi rossz, ha tízévente friss húsok járják el a régi táncot.

Nem menekedhetem a pátoszos sztereotípiától, kikerülhetetlen a művészettörténeti közhely: Csernus Tibor a huszadik századi magyar képzőművészet legendáriumának egyik legfontosabb alakja; valaha volt sze-mélyes jelenlétével, majd 1964-es emigrációja után mítoszával mélyen hatott a hatvanas-hetvenes évek festészetére, de végül is nemcsak arra, hanem - a vágykép, az ideál szintjén, mintegy példa gyanánt - közvetve, de mégis alapvetően befolyásolta a művészetről való gondolkodás itthoni formáit.

Január 27-én Budapesten is beindult a Mozart-henger, de egyelőre semmi sem került alá. Hogy ennek örülni kell vagy sem, a jó ég tudja, a bécsihez képest kisebb felhajtás talán nem árt, de a mi megemlékezésünk pitiánersége enyhén mellbevágó.

A brit DV8 Companyről már többször szó esett ebben a lapban, legutóbb (Magyar Narancs, 2005. december 8.), amikor a több mint húszéves diaszpóratársulat egyik alapító tagja járt nálunk a Just for Show című darabbal.

"Nem lehet büntetlenül vért hányni" - írta József Attila a Siesta Szanatóriumból Flórának, a metaforikus "festett vérzéssel" szenvedései megvallásának rideg fogadtatására utalva. De a gyanútlan olvasóra sem szabad büntetlenül rázúdítani mindazt, amit valaki - eszméltető élményei, hasonló sorsa vagy lelki rokonérzése okán - kedvenc költőjétől/-ről évtizedek alatt összeolvasott, -fantaziált.

Nyolc kis kritika

Az ötlet szülőatyja Tuomas Kallio, aki korábban Nuspirit Helsinki néven készített remekül táncolható nu jazz felvételeket, melyeket jórészt a jazz klasszikus, ötvenes-hatvanas évekbeli virágkora inspirált.

Manapság elég egy belenyugvó fejbólintással tudomásul venni: az extrémnek mondott gitárzenéket érintő legtöbb újítás - az Egyesült Államok mellett - Skandináviában születik.

"Neked más a szereped. Te legenda vagy. Próbáld meg úgy nézni magadat, ahogy Jesse Jamest látják az emberek. Rengeteg bankrabló volt akkoriban, sokan szöktek meg a börtönből, voltak útonállók, vonatrablók; de Jesse James az egyetlen, akinek emlékeznek a nevére. Mert mitologikus alak lett."