Közkívánatra - Joe Wright: Büszkeség és balítélet (film)

Zene

Nincs abban az égvilágon semmi rossz, ha tízévente friss húsok járják el a régi táncot.
Jane Austen igazán hálás, a legkisebb fazonigazítás nélkül is újrajátszható szerepeket hagyott az utókorra, melyekről - mint ahogy azt az a bizonyos, Colin Firthet ikonná avató '95-ös tévésorozat is bizonyította - tulajdonképpen nincs is mit lekapargatniuk az ügybuzgó dramaturgoknak. A piszkos munkát Austen jó kétszáz éve már elvégezte. A minden igényt kielégítő happy endig nem a megszokott, zord-romantikus történeten, hanem a tizennyolcadik századi angol arisztokrácia szellemesen megrajzolt, belterjes arcképcsarnokán keresztül vezet az út, melynek során mindenki megkapja a magáét: a saját előítéleteiknek felülő, konok szerelmesek és a gőgös arisztokraták ugyanúgy, mint a fensőbb körökben kecses mozdulatokkal közlekedő szerencse-, férj- és hozományvadászok. Innentől kezdve tulajdonképpen szereposztási és költségvetési kérdés, hogy mi marad meg a sikerre ítélt alapanyag-ból. Lévén mozifilmre, tehát durván kétórás időtartamra szólt a felkérés, a tempó ezúttal gyorsabb, a látvány filmszerűbb, a sztárok felismerhetőbbek, a mellékszereplők hátsó traktusából viszont kevesebb látszik, mint a közkedvelt, hatepizódos tévéjátékban. Mivel sem a történettel, sem a szereplők szövegeivel nincsen valódi tennivaló (legfeljebb annak eldöntése marad a rendezőre, hogy hogyan nyirbálja még elviselhető hosszúságúra a szerelmesek hosszadalmas egymásra találását), igen örömteli, hogy a neves alkotógárda elsősorban a korabeli lakhatási viszonyok és étkezési szokások feltérképezésében talált kedvére való elfoglaltságot. Bár új lakók, és nem is akármilyen színészek (élükön a rezignált családfőt nagy rutinnal alakító Donald Sutherlanddel) költöztek az öt leánygyermeket nevelő Mr. és Mrs. Bennett otthonába, a kamera olyan érdeklődéssel szemléli a kérdéses szobabelsőket, mintha nem is a bájos Keira Knightley Lizzyje miatt váltottunk volna jegyet e 18. századbeli szafarira, hanem azért, hogy bejárjuk Bennették impozáns családi lakának valamennyi zegzugát. Míg Austen halhatatlan figurákkal töltötte meg a maga különbejáratú kisvilágát, a berendezők a megfelelő toalett-asztalkákkal és ebédlőasztalokkal teszik lakályossá a nagyon angol és nagyon kosztümös játékteret. Az efféle műgond láttán persze aligha mormolhatunk mást, mint elismerő szavakat: kétség sem férhet hozzá, hogy igen nemes reprodukcióját láthattuk az ismert történetnek, még ha egyszer-kétszer az a szörnyű gyanúnk is támadt, hogy nemcsak a bútorok, de a színészek is a kárpit színéhez lettek kiválasztva.

A UIP-Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.