Közkívánatra - Joe Wright: Büszkeség és balítélet (film)

Zene

Nincs abban az égvilágon semmi rossz, ha tízévente friss húsok járják el a régi táncot.
Jane Austen igazán hálás, a legkisebb fazonigazítás nélkül is újrajátszható szerepeket hagyott az utókorra, melyekről - mint ahogy azt az a bizonyos, Colin Firthet ikonná avató '95-ös tévésorozat is bizonyította - tulajdonképpen nincs is mit lekapargatniuk az ügybuzgó dramaturgoknak. A piszkos munkát Austen jó kétszáz éve már elvégezte. A minden igényt kielégítő happy endig nem a megszokott, zord-romantikus történeten, hanem a tizennyolcadik századi angol arisztokrácia szellemesen megrajzolt, belterjes arcképcsarnokán keresztül vezet az út, melynek során mindenki megkapja a magáét: a saját előítéleteiknek felülő, konok szerelmesek és a gőgös arisztokraták ugyanúgy, mint a fensőbb körökben kecses mozdulatokkal közlekedő szerencse-, férj- és hozományvadászok. Innentől kezdve tulajdonképpen szereposztási és költségvetési kérdés, hogy mi marad meg a sikerre ítélt alapanyag-ból. Lévén mozifilmre, tehát durván kétórás időtartamra szólt a felkérés, a tempó ezúttal gyorsabb, a látvány filmszerűbb, a sztárok felismerhetőbbek, a mellékszereplők hátsó traktusából viszont kevesebb látszik, mint a közkedvelt, hatepizódos tévéjátékban. Mivel sem a történettel, sem a szereplők szövegeivel nincsen valódi tennivaló (legfeljebb annak eldöntése marad a rendezőre, hogy hogyan nyirbálja még elviselhető hosszúságúra a szerelmesek hosszadalmas egymásra találását), igen örömteli, hogy a neves alkotógárda elsősorban a korabeli lakhatási viszonyok és étkezési szokások feltérképezésében talált kedvére való elfoglaltságot. Bár új lakók, és nem is akármilyen színészek (élükön a rezignált családfőt nagy rutinnal alakító Donald Sutherlanddel) költöztek az öt leánygyermeket nevelő Mr. és Mrs. Bennett otthonába, a kamera olyan érdeklődéssel szemléli a kérdéses szobabelsőket, mintha nem is a bájos Keira Knightley Lizzyje miatt váltottunk volna jegyet e 18. századbeli szafarira, hanem azért, hogy bejárjuk Bennették impozáns családi lakának valamennyi zegzugát. Míg Austen halhatatlan figurákkal töltötte meg a maga különbejáratú kisvilágát, a berendezők a megfelelő toalett-asztalkákkal és ebédlőasztalokkal teszik lakályossá a nagyon angol és nagyon kosztümös játékteret. Az efféle műgond láttán persze aligha mormolhatunk mást, mint elismerő szavakat: kétség sem férhet hozzá, hogy igen nemes reprodukcióját láthattuk az ismert történetnek, még ha egyszer-kétszer az a szörnyű gyanúnk is támadt, hogy nemcsak a bútorok, de a színészek is a kárpit színéhez lettek kiválasztva.

A UIP-Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.