Verdit 1860-ban, Rossini halála után kezdte foglalkoztatni egy gyászmise terve. A nagy pályatárs halálára tucatnyi komponista bevonásával rekviem készült, amit végül sosem adtak elő. Apró érdekesség, hogy Verdi már ekkor arról írt egy levelében: „Ha a Szentatya, IX. Pius pápa kegyeltjei között lennék, könyörögnék neki, hogy most az egyszer nők is részt vehessenek a zene előadásában. De mivel nem vagyok, másra hárul ez a feladat.” Verdi saját zenei anyagát később felhasználta, de a Requiemmel csak 1874-ben készült el, és a négy szólistából kettő valóban női hang, ahogy a kórusban is énekelnek nők. Ez a sajátosság valamicskét meglassította a mű elfogadottságát, és az sem segített, hogy a kritikusok annak operai jellege miatt csépelték – az utóbbi évtizedekben azonban már csak Mozart hasonló műfajú darabja vetekedhet a népszerűségével. Ezúttal a Szent István Filharmonikusokon a sor, hogy előadják Verdinek az operákon kívül a legtöbbet játszott darabját: az együttest Kovács János vezényli, szólót pedig Kolonits Klára, Fodor Bernadett, Kovácsházi István és Kovács István énekel (Müpa, november 30., hat óra).
De ezen a szombaton érkezik Budapestre a brazil Bruno de Sá, a régizenét éneklő férfi szoprán is, aki a Wrocławska Orkiestra Barokowával és Jarosław Thiel csellóművésszel Cimarosa, Cherubini és más kora klasszikus mesterek műveiből ad hangversenyt (Zeneakadémia, november 30., fél nyolc). Közben az Operaházban elérkezett A diótörő-szezon. Csajkovszkij balettjét Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiájával, többek között Rónai András táncossal látjuk az Andrássy úti épületben (időpontok: opera.hu).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
