Az idei ágas-bogas Reneszánsz Év egyik legsikerültebb, kiállításában és okosságában egyaránt vonzó produktuma az Osiris Nemzet és Emlékezet elnevezésű sorozatának Csukovits Enikő szerkesztette kötete. Az emlékév központi figurájának és ürügyemberének szentelt gyűjtés ugyanis - hasonlóan a kiváló sorozat többi darabjához - jószerével pusztán csak a terjedelem által korlátozott áttekintést kínál azokból a változatos műfajú, korú és intenciójú szövegekből, amelyek nagy királyunk mozgalmas életében és legalább annyira eleven utóéletében Mátyás működését, alakját és történelmi jelentőségét tárgyalták.
Hunyadi Mátyás páratlan tehetsége, zseniális húzásai és komoly sikerei dacára legfontosabb távlati törekvéseivel jórészt már életében kudarcot vallott, s kísérletének torzójellege halálával végképp félreismerhetetlenné vált. Évtizedes diplomáciai és katonai offenzívája, ha Bécs mégannyira nyögte is bús hadát, nem hozott tartós eredményeket a szívósan középszerű Habsburgokkal szemben; az olyannyira áhított német-római császári cím mindvégig elérhetetlen távolságban maradt tőle; s harmad-, majd másodvonalbeli dinasztikus házassága egyetlen árva fiúutóddal sem ajándékozta meg. Ám rendkívüli érzéke a propaganda iránt, mely az idő tájt a humanizmus elnevezésű (olykor az antik örökség megelevenítésén ügyködő, máskor a mitologizáló bértollnokoskodással és az asztali bölcselkedéssel is beérő) irodalmi köztársaság felkarolását jelentette, valamint pompával elegyített erőfeszítéseinek emléke és a magyar történelem utóbb kivilágló makacs pechszériája kivételes helyet biztosított Mátyás alakjának a nemzeti emlékezetben.
A kötet első harmada az egykorú forrásokból szemelget, melyek sorában a Mátyás szolgálatába szegődő vándorhumanisták, a király bölcs mondásait és példázatos tetteit - jórészt antik minták nyomán - írásba foglaló Galeotto Marziónak és társainak szemelvényei éppúgy helyet kapnak, akárcsak Mátyás levelei, kormányzati iratai és Janus Pannonius költeményei. Külön érdekesség, hogy a gyűjtés a Mátyással ellenszenvező, a királlyal szemben megfogalmazott szövegekből is válogat. Így idézi az erdélyi felkelők 1467-es szövetséglevelét is, melynek megfogalmazói "látva és hallva maguk és egész Magyarország elnyomattatását, gyötrelmeit és viszontagságait, amelyekkel a felséges úr, Mátyás ... őket végképp elnyomja és a végső pusztulásba taszítja", testületileg fegyvert ragadtak felkent királyuk ellen.
Az összeállítás második nagy egysége az utókor közéleti, irodalmi és népi emlékezetét rója az olvasó elé. Az ország romlását szemrevételező és elpanaszoló utódok kontrasztos Mátyás-rajongása, s a Kisfaludy Károlytól Krúdy Gyuláig ívelő szépirodalmi válogatás mellett persze feltűnnek az obligát Mátyás-népmesék is. A közvetlenül Anjou Nagy Lajostól elbirtokolt szerep, vagyis az álruhában az országot járó király toposza moldvai, 1956-ban gyűjtött balladából és Illyés Gyula 77 magyar népmeséjének részleteiből rajzolódik ki, s egy krajnai versezet révén még Mátyásnak a nyelvi és országhatárokon messze túlterjeszkedő mondaköréből is kapunk némi ízelítőt. Ám e középső harmad legérdekesebb szakasza alighanem mégis a Történelem és politika alcímű fejezet, amelyben a XIX-XX. század erősen ideologikus értelmezései hágnak egymás sarkára. Szekfű Gyula a nemzeti reneszánsz uralkodóját, s a magyar "renaissance-államot" glorifikáló sorai vagy a kevésbé maradandó emlékű Elekes Lajos merőben vonalas, a központosítást és a Habsburg-ellenes küzdelmet méltató papirosízű mondatai Mátyás utóéletéről és a modern kori magyar történelem fordulatairól egyaránt tanulságos adalékokkal szolgálnak. Akárcsak Bajcsy-Zsilinszky Endrének a magyar faj kivételességének zárt gondolatkörében cirkuláló, ám szükségképp logikai csavarral élő Mátyás-ditirambusai: "Holott minél kevésbé volt vérségileg magyar, annál nagyobb és halhatatlanabb dicsősége a magyarságnak, hogy a lángész csodálatos ihletével olyan nagyszerűen, olyan tökéletesen és olyan maradéktalanul tudta kifejezésre hozni és szolgálni nemcsak a magyar államalkotás, a magyar birodalmiság örök gondolatait és céljait, nemcsak a magyar nemzet fajfölötti egyetemességét, hanem mindazt is, ami magának a törzsökös magyar fajtának legsajátságosabb, legkülönösebb, legegyedülállóbb vonása-szépsége, erénye bűne." Vagy másutt: "Latin nyelvű levelein átüt a tiszta, természetes és józan magyar gondolkodás világossága, a magyar humor édes íze, és átüt az eredeti magyar kifejezések - hungarizmusok - derűje, melege. Az a különleges magyar kedvesség, szemérmes emberség, felsőbbséges bölcsesség, férfias báj..."
A pazarul illusztrált kötetet a Tudományos emlékezet című legterjedelmesebb harmad zárja. S bár az elhatárolásban rejlik némi bizonytalanság, lévén Márki Sándor és Teleki József előbbre sorolt írásai a maguk idejében ugyancsak a kristálytisztán áttetsző tudományosság példái közé számíttattak, azért nem haszon nélkül való elkülönítve bemutatni a kortárs történettudomány Mátyás-értékelését, -értékeléseit, a király valós, illetve legitimációs céllal koholt származásának kérdéskörét, belpolitikai és mecénási tevékenységének résztanulmányait. Remek összefoglalás mindazok számára, akik többet és mást akarnak megtudni Mátyásról, mint azt, hogy sosem ette le a ruháját, s hogy a megtévesztésig hasonlított Helyei Lászlóra.
Osiris, 2008, 702 oldal, 9890 Ft
