A holland szerzõ rést talált a kurrens világmagyarázatok palettáján. Felfedezte az ember leghûségesebb társát; nem a kutyát, hanem a minden dolgok mélyén ott csaholó emberi butaságot. A szerzõ az enciklopédia mûfaját találta legalkalmasabbnak szerelmetes tárgya megismertetésére; a butasággal hadilábon állók szemében talán túlságosan is nagyvonalú mûfaji eljárás ez, de indokolja Van Boxsel meggyõzõdése, miszerint nagy butaság lebecsülni a butaságot, ezt az öröktõl fogva fennálló, mindenkinek otthont adó világbirodalmat. A fölösleges hadakozás helyett õ inkább a diplomatikus kiegyezést, az ironikus (de nem minden bosszúságtól mentes) szemlélõdést javasolja. Szimpatikus program, már ha túl tudjuk tenni magunkat a kezdõtételen, miszerint a butaság "inkább szabály, mint kivétel", illetve, hogy "egyetlen ember sem elég intelligens ahhoz, hogy képes legyen megérteni a saját butaságát". A szerzõ is inkább a mások butaságának, az õsidõk óta gyarapodó, közös butasághalmaz szemléltetésén munkálkodik, és ehhez a francia tájépítészet és Tapsi Hapsi éppúgy alkalmas szemléltetõeszköz, mint a Darwin-díj kitüntetettjei, Naszreddin hodzsa vagy Hollandia.
Van Boxsel kétszeresen is szerencsés szerzõ: egyrészt, mert otthonról hozott példáiért honfitársai nem bélyegezték - amúgy jó magyar szokás szerint - hazaárulónak, másrészt, mert olyan neves butaságkutatók dolgoztak a keze alá, mint például Milton, Musil, Andersen vagy Asimov. Bármely kornál csapjuk is fel butaságoktól hemzsegõ esszégyûjteményét, egy nem minden komolytalanságot nélkülözõ tudós férfiú kacsint vissza ránk. Egy butaságunkban osztozó (és abból meg is élõ) gyûjtõ, aki érezhetõen örömét leli egy-egy egzotikus butaság, tetszetõs ellentmondás vagy csinos ördögi kör felfedezésében.
Fordította: Balogh Tamás. Nyitott Könyvmûhely, 2009, 262 oldal, 3490 Ft
****
