A Titán játékosai például aligha gyakran emlegetett darab - a hatvanas évek elejérõl teljesen elhomályosítja Az ember a fellegvárban és az Idõugrás a Marson. Jócskán bizarr alapszituációját - amelyben az apokalipszis utáni világrendet a Monopoly és a póker jellemzõit egyesítõ társasjáték határozza meg - csak részint tudja komolyan vehetõvé tenni, a karakterrajzok pedig még a mûfaj standardjaihoz és Dickhez mérten is vázlatosak. A fõszereplõ Pete Gardner például homlokegyenest különbözõ motívumok mentén gázolja át a csavaros cselekményt, hol a szerelem, hol a vagyon vágya vezérli, szuicid hajlamai pedig csak afféle ornamensként járulnak hétköznapi arcéléhez. A játékasztal ellenoldalán is alig találunk izgalmas figurát, így külön bravúr, hogy a fordulatos sztori mégiscsak képes az olvasót a papírhoz szíjazni. Mert a háztartási melodrámával kecsegtetõ alapfelállás pillanatok alatt rafinált krimibe fordul, majd testrabló öszszeesküvõk zavarják össze a valós és a képzelt viszonyát - hogy végül aztán a különféle hallucinogén szerek és a pszichedelikus testtapasztalat részletgazdag leírásai vegyék át a fõszerepet. Mintha Dick csurig beanyagozva, Az Alfa-hold klánjaira alapozván másfél óra alatt írta volna meg A Titán játékosait: pongyola és zabolátlan rutinmunka ez, ámde a visszatérõ témák (a valóság, az önazonosság kérdései) mégis érdemben merülnek föl, a mindent átható, sûrû paranoia és az abszurd humor egyedi vegyülete pedig most is kézzel fogható.
Fordította: Pék Zoltán. Agave, 2010, 239 oldal, 2980 Ft
*** és fél
