Zene

Nemcsak hisz az operában, hanem kitartóan törekszik a műfaj népszerűsítésére és egyben megújítására. Erre az épp javában zajló miskolci operafesztivál, a Bartók Plusz művészeti vezetőjeként és a komolyzenei tehetségkutató műsor, a Virtuózok zsűritagjaként is lehetősége van.

Úgy jött vissza a mainstreambe a blues, hogy észre sem vettük. Álruhában hozta vissza Jack White, a Black Keys meg Gary Clark Jr. Itthon közben az undergroundba szorult vissza a műfaj. Hobo a tavalyi lemezén el is siratta, mondván, hogy semmi új nem születik már.

Áll a 67 éves korára megmásíthatatlanul elanyókásodott Ozzy Osbourne a Sportaréna színpadán, reszketegen, kapaszkodva, mint egy újdonsült özvegy egy záporral vert temetés kellős közepén, tekintetét a szövegeket görgető dobozra szegezi, és a komoran dörgő számokban minden második sort kérlelhetetlenül negyed hanggal aláintonál: paródia is lehetne, de most valahogy mégsem az.

Hendrik Weber, a német elektronikai minimalizmus egyik leginkább nagyra becsült mestere különös, egyben hatásos alkotói módszert dolgozott ki az utóbbi másfél évtizedben: úgy passzítja össze a szigorúan 4/4-es ritmikára épülő elektronikus tánczenei hagyományt a posztpunk/shoegaze örökséggel, hogy közben érzékeny és izgalmas egyensúlyt teremt az akusztikus és az elektronikus megszólalás között.