A 2004 óta már csak Pantha du Prince néven alkotó művész ebben az évtizedben kiadott albumai e program jól követhető állomásai – bár a 2010-es Black Noise-on sokkal jobban sikerült a szintézis, mint a 2013-as, a norvég The Bell Laboratoryval közösen készített Elements of Light néha túlságosan is nagy ívű szerzeményeiben.
Az új album ehhez képest frissebb és izgalmasabb, ezzel együtt visszafogottabb kísérlet. A végeredményen egyértelműen Weber kéznyoma dominál, de azért megtaláljuk még a közreműködők között a norvég dobos Bendik Hovik Kjelsberget (The Bell Laboratory), két szerzeményben pedig a Queens néven alkotó Scott Mou énekel, és valóban, az ő kissé hideglelős, androgün hangja passzol e számok álompopba burkolózó, melodikus tónusához. A harangjátékok, csengettyűk, triangulumok, nyikorgó ketyerék hangja továbbra is kulcsfontosságú a darabok felépítésében, de az emberi énekhang (nem kis részben éppen Weberé), no meg helyenként a csengő-bongó gitárjáték is elegánsan oldja az évtizeddel ezelőtti kattogós-dobozhúzogatós zenék monotóniáját.
A Chasing the Vapor Trails marad meg leginkább a hagyományos minimal techno/microhouse ösvényein, habár a megannyi csörömpölő fém hangszer és Weber gépzajon átszűrt vokálja ezt is jócskán átszellemíti. A minimalista felütésre következő szintiwave-es/álompopos folytatás dramaturgiája később is működik, például a beszédes című Dream Yourself Awake-ben. Az album fináléja pedig szinte elnyújtott elismerő biccentés a jó két és fél évtizeddel ezelőtti, gitárfüggönybe burkolózó brit zenekarok felé: a Lions Love eufóriáját az akkordbontogatós, technómentes Wallflower for Pale Saints teljesíti ki, amelyben Weber meg is nevezi egyik kedvencét. Azzal, hogy ismét egy testbe integrálja a technó és az indie pop hagyományt, szinte a kilencvenes évek hangulatát hozza vissza, annak önfeledt (ál)naivitásával együtt.
Rough Trade/Neon Music, 2016
